Folyamatosan emelkednek a bérek egyre több kelet-európai és balkáni uniós tagországban. A kívülálló Szerbia sem lóg ki a sorból, bár a gyorsulás üteme itt lassúbb. Az alkalmazottak nyilván örülnek a változásnak, de az EU-tagállamok, amelyek az olcsó munkaerőre építik a gazdasági modelljüket, nem biztos, hogy jól járnak, ha a trend folytatódik.
Részben azzal az ígérettel csábítottak ugyanis a területükre külföldi befektetőket, hogy náluk – a képzett és bőven rendelkezésre álló munkaerő segítségével – olcsón gyárthatnak. Az ígéret korábban megállta a helyét, és jól is hangzott, ám mára eléggé megkopott.
Sokan külföldre mentek dolgozni (miként ezt Bulgária, Románia, Magyarország vagy épp Lengyelország esete is bizonyítja), s emiatt az érintett országokban egyre kevesebben vannak, akik munkába állhatnának. A másik probléma, amely a magabiztos kormányzati ígéreteket kikezdte, pedig a havi járandóság.
A cégek egyre magasabb béreket kénytelenek kifizetni az alkalmazottaiknak, ha meg akarják tartani őket. Néhol a kormánypolitika is támogatja ezt a változást.
Robert Fico szlovák kormányfő nyíltan szóvá is tette, hogy a Volkswagen helyi összeszerelő üzemének alkalmazottai a németországi anyavállalatnál dolgozók fizetésének csak a harmadát keresik meg. Az ősszel esedékes parlamenti választásra készülő Buhuslav Sobotka cseh miniszterelnök kampányának egyik fontos ígérete pedig az olcsó munkaerő korszakának lezárása, vagyis a bérek (jelentős) emelése. Alighanem jól döntött, amikor a választási győzelem reményében ezt az ígéretet megfogalmazta. Hazájában ugyanis az utóbbi években nagyon szerény mértékben emelkedtek a nominális átlagfizetések.
A munkavállalók nyilván mindenütt örülnek a változásnak, de a cégtulajdonosok a fogukat szívják, merthogy a keresetek immár gyorsabban nőnek, mint a termelékenység. Ez pedig rontja a cégek jövedelmezőségét, és rombolja a versenyképességüket. Az utóbbi azért fontos tényező, mert az EU keleti térségének jó része már régóta a nagy multinacionális cégek összeszerelő központja, ahol a nyugati árszint töredékéért gyártanak például elektrotechnikai cikkeket, autókat és egyéb, bonyolult termékeket.
A növekvő bérek másként is visszaüthetnek, például terebélyesedő infláció formájában. A folyamat ezzel persze nem ér véget, hiszen előbb-utóbb kikényszeríti a nemzeti fizetőeszköz árfolyamának megváltoztatását, ami valószínűleg nem nyeri el mindenkinek a tetszését.
A munkavállalók egyelőre nem foglalkoznak ilyen „apróságokkal”, inkább azt szeretnék elérni, hogy a hónap végén még több pénz kerüljön a borítékba.
Februárban például már átlagban 10,7 százalékkal voltak magasabbak a nominális bérek Magyarországon, mint egy évvel korábban, Lengyelországban pedig 5,2 százalékkal. Úgy tűnik azonban, hogy az alkalmazottak nemcsak ebben a két országban szeretnének nagyobb fizetéseket, hanem másutt is.
