Az érvényben lévő törvények a titoktartás megszegésének titulálják, ha az ügyfél írásos beleegyezése nélkül adja ki a bank az adatokat egy harmadik személynek, de... Mi a helyzet azokban az esetekben, amikor az efféle adatok közlése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy harmadik, ebben az esetben jogi személy eljárhasson az adósság ügyében?
A napokban egyre többet foglalkozik a sajtó az adósságbehajtás témájával. A bankok, telefonszolgáltatók és más vállalatok bevett szokásáról van szó, a már régóta ki nem fizetett tartozásokat egyszerűen eladják a behajtásra szakosodott ügynökségeknek, hogy a továbbiakban ők bajlódjanak a problémás klienssel. A banknak megéri, hiszen az ilyen elmaradások jó részét feltehetően sosem tudná a „hagyományos” módon behajtani, a felszólításokra az ilyen ügyfelek már régen nem reagálnak, a hazai jogrendszert ismerve beszélni sem kell arról, mennyi időnek kellene eltelnie, amíg törvényes úton megfizettetné az adott szolgáltatás nyújtója a tartozást. Marad tehát az egyszerűbb megoldás: még ha veszít is valamennyit a késlekedő kliens miatt a pénzintézet, nem veszít el éppen mindent, ugyanis segítségére vannak az adósságbehajtást végző ügynökségek, hogy a meglévőnél még nagyobb fejfájást okozzanak az üres pénztárcával rendelkező, vagy jobb esetben csupán nemtörődöm polgárnak.
A Szerb Nemzeti Banknál (SZNB) alátámasztották, az efféle megoldások törvényesek abban az esetben, ha a bank már megkísérelte saját módszereivel és a hitelről szóló szerződésben meghatározott feltételekkel összhangban megfizettetni az elmaradást. Ha az említett lehetőségek kimerítése után sem reagál az ügyfél, az üzletelési kockázatot szabályozó előírások lehetővé teszik, hogy a bank eladja az adósságot, s annak behajtása más jogi személyre szálljon át. Arra azonban már nincsen joga az ügybe újonnan bevont harmadik félnek, hogy változtasson a bank és ügyfele közötti szerződés feltételein.
Olyan kijelentések is napvilágot láttak, melyek nem túl jó fényben mutatták be a szóban forgó ügynökségek munkáját, viszonyulását. Néhány kliens fenyegető, goromba hívásokról is beszámolt, az efféle munkamódszereket azonban sorra tagadták a sajtó által megkérdezett ügynökök. Szerintük jó is, ha hozzájuk kerül át a tartozások ügye, hiszen ők a hátralék nagyságánál olcsóbban veszik meg a banktól az adott tartozást, így ha az ügyfél hajlik a párbeszédre, akár a kamat egy részének elengedése mellett is törleszthet, de egyéb feltételeket illetően is létrejöhet a kliens számára elfogadhatóbbnak nevezhető megoldás, mint mondják, a bankoknál flexibilisebbek a feltételek a törlesztés lehetőségei kapcsán.
A bankoknak, a szolgáltatást nyújtóknak kötelességük lenne értesíteni ügyfeleiket, ha az adósságbehajtás átruházása mellett döntenek. Megkérdőjelezhető, hogy ez így működik-e a gyakorlatban is, vagy egyszer csak, váratlanul, kezdetüket veszik a nem várt telefonhívások. Az ügy kapcsán egyedül a Banca Intesa hallatta hangját az elmúlt napokban, azt állítva, mindig értesítik ügyfeleiket az efféle lépésekről, s az írásos formában továbbított értesítés a tartozás behajtásában illetékes új ügynökség pontos adatait is tartalmazza.
Az érvényben lévő törvények a titoktartás megszegésének titulálják, ha a bank az ügyfél írásos beleegyezése nélkül adja ki az adatokat egy harmadik személynek. Mi a helyzet, ha az adatok közlése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy harmadik, ebben az esetben jogi személy, járhasson el az adósság ügyében? A felmerült kérdésre reagálva Rodoljub Šabić köztársasági adatvédelmi biztos közölte, a tisztázatlan körülmények a törvények összehangolatlanságából erednek, a bankok és a kliensek viszonyát ugyanis még mindig az adatvédelmi törvény elfogadása előtt megfogalmazott előírások szabályozzák, ez annyit jelent, hogy a bankok saját általános szerződési feltételeik szerint kezelik az ügyfelek adatait. Hogy ez változzon, módosítani kell a bankokról és a kötelezettségi viszonyokról szóló törvényeket. Addig is – mondja Šabić – azt a szempontot kell szem előtt tartani, hogy a bankok kizárólag a tartozás sikeres megfizettetése szempontjából elengedhetetlennek számító adatokat adják át, s ne szivárogjanak ki egyebek. A gond csupán az, hogy az adós számára éppen ezek az „elengedhetetlen” adatok – például telefonszám, lakcím – számítanak a legtitkosabbaknak, s ezek lennének az utolsó olyan információk, melyek közlését engedélyezné.
