Méltánytalan lenne azt állítani, hogy a kormány nem tesz meg mindent – természetesen a hatáskörén és az ötletein belül – annak érdekében, hogy legalább némileg enyhítsen az egyre vészjóslóbb költségvetési hiányon. Intézkedései, rendeletei és törvénytervezetei azonban kisebb-nagyobb mértékben félresikerülnek, s lerí róluk a kidolgozatlanság.
Ennek legújabb példája az adók és járulékok behajtására irányuló törekvése.
Mint ismeretes, ötlete szerint az ügyviteli bankokra hárítja a feladatot, hogy – pénzügyi csendőr módjára – árgus szemmel figyeljenek, vajon a munkaadók, a dolgozóknak járó fizetések átutalását megelőzően, befizették-e az egészségügyi, a rokkant- és nyugdíjbiztosítási stb. járulékot, valamint a jövedelemadót. Tehát a pénzintézményeket azzal a hatáskörrel igyekszik felruházni, amelyekkel valamikor a Társadalmi Könyvviteli Szolgálat rendelkezett. Talán még sokan emlékeznek arra az időszakra, amikor addig szó sem lehetett a keresetek kifizetéséről, amíg a vállalatok nem utalták át az államot megillető járandóságokat.
Az érintett bankok máris élénken tiltakoznak a kormányhatározat ellen, hiszen nemcsak többletmunkájuk lesz ezzel, de a külön „szolgáltatásért” az állam egy dinárt sem hajlandó fizetni. Egyszerűen rájuk erőszakol valamit, amit – mint alább kiderül – talán nem lesznek képesek véghezvinni. Nemrégen azonban Dušan Bajatović, a Szerbiai Szocialista Párt egyik vezetője kijelentette egy, a bankokat más módon érinthető téma kapcsán: „kényszeríteni kell a pénzintézeteket, hiszen az állam a legerősebb és megteheti”. Ebből a nyilatkozatból erősen kicseng az államvezetés diktatórikus hozzáállása a problémák megoldásához, hogy a kizárólagos hatáskörébe tartozó feladatot egyszerűen rátukmálja az egyébként magánkézben levő bankokra.
Egy nem régi kimutatás szerint a vállalatok és a vállalkozók hozzávetőleg 300 milliárd dinárral tartoznak az államnak. Ennek következményeként – például – a nyugdíjrendszert (s vele együtt a költségvetést is) „csak a sok imádság” tartja fenn.
Egyébként a járulékok megfizettetésének a bankokon keresztül történő ellenőrzése csak elvileg egyszerű, a gyakorlatban számos buktatója van. A hatályos törvények ugyanis lehetővé teszik a gazdaság tényezőinek, hogy akárhány bankban folyószámlát nyissanak, s azokról az állam iránti kifizetéseket, valamint a dolgozók bérének átutalását egy vagy több részben intézzék.
Kérdés tehát, hogy a bank – ahonnan fizetéseket akar a vállalkozó átutalni – hogyan képes ellenőrizni a járulékok befizetését, amikor semmilyen eszköz nincs a kezében. A vállalkozó a másik banktól kér bizonylatot, s azt felmutatja? De mi van, ha csak a nyugdíjbiztosítási járulékról volt pénze és az egészségügyire nem, de néhány nap múlva sikerül azt is beszereznie? Addig a dolgozók nem kapnak fizetést?
Az adóhivatal ugyan bejelentette, hogy már készül az a számítógépes program, amellyel egységesen mindent lehet ellenőrizni, de csupán január elsejétől irányozta elő alkalmazását.
A probléma teljes áttekintése érdekében azt is tudni kell, hogy – az adóhivatal kimutatása szerint – jelenleg Szerbiában több mint 50 000(!) vállalat és vállalkozás egyszerűen nem fizeti a járulékokat. Többek között ezért állnak ilyen rosszul az alapok.
Vitathatatlan, hogy ezen a téren egyszer s mindenkorra rendet kell(ene) tenni. Márpedig az állam, tehát elsősorban a kormány dolga, hogy olyan megoldást találjon, amely nem tesz lehetővé a trükközést, hanem teljesíteni kell a kötelezettségeket.
Arra is nagy szükség volna, hogy az adósokat a törvény betartására kötelezzék, s ebből a körből ne vonják ki a párt- és kormányközeli vállalatokat és az igazgatók által irányított cégeket.
Másrészt, ilyen méretű intézkedés esetén aprólékosan végig kell gondolni minden lehetséges esetet, becsukni az esetleges kiskapukat, és még mielőtt a gyakorlatban is alkalmazni kezdenék, ha szükséges, akár hetekig fiktív helyzetekre építeni.
Az ilyen eljárásban nincs semmi újság, hiszen sok évvel ezelőtt a pontosságukról híres németek egy államigazgatási eljárást három hétig „élesben”, de valós ügyfelek nélkül „alkalmaztak”, hogy kiszűrjék a hibákat.
Nem szégyen tanulni másoktól, mert így csak a félmegoldásig jutunk el, amitől aligha várhatunk látványos eredményt.
