Amennyiben a bankhitelt felhasználók kilencven napig egyfolytában nem képesek törleszteni a részleteket, az őket hitelező bankok ezt már nehezen megfizettethetőként kezelik, s igyekeznek, akár jogi úton is, érvényt szerezni jogos követelésüknek. Ez azonban legtöbb esetben nem sikerül, mivel az eladósodott cégek vagyona nem hogy a teljes, de olykor még a töredékét sem fedezi a szükséges összegnek.
A pénzintézetek számára ezek a helyzetek meglehetősen kényesek. Elsősorban a hitelt jóváhagyók vannak kellemetlen helyzetben, mivel a hitel odaítélésekor tulajdonképpen nem kértek megfelelő fedezetet. Abból pedig nem lesz pénz, ha az érintett felelős egyént kirúgják.
Ilyen esetben a bankok igyekeznek olyan céget találni, amelyik a hitel névleges értékénél jóval alacsonyabb áron hajlandó megvásárolni a hitelt, és a későbbiek folyamán különféle módon igyekszik azt behajtani.
Felmerül azonban a kérdés, hogy az érintett bank miért nem reagál idejében, amikor látja, hogy baj van a részletek törlesztésével? Nos, erre vonatkozóan mindegyik bank a saját belátása szerint intézkedik. Legtöbb esetben, amikor megállapítja, hogy veszélyesen csökkent a hitelezett pénzügyi helyzete, felajánlja a hitel átütemezését, azzal, hogy – egyelőre – csak a tőkét követeli, a kamat megfizettetését pedig későbbre halasztja.
Az eddigi gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez az eljárás igen szerény eredménnyel járt. Ezért sok esetben a hitelező igyekszik olyan vevőt találni, amelyik vállalja annak kockázatát, hogy esetleg ő veszít az üzleten, viszont ha sikerül behajtani a megvásárolt hitel teljes összegét, akkor akár nagyot is kaszálhat, lévén, hogy a bankok immár a névleges érték tíz százalékáért is hajlandók átruházni a megfizettetés jogát.
Ennek azonban van egy hátulütője. Megtörtént, hogy olyan cég vásárolta meg a látszólag megfizethetetlen hitelt, amely szoros kapcsolatban állt az eladósodott vállalattal, s így viszonylag olcsón megúszhatta a dolgot, hiszen a valódi adósságnak az elenyésző részéért hozzájutott a saját hiteléhez.
Az ilyen ügylet egyéb veszélyeket is rejt. Okkal feltételezhető, hogy olyan vevők is jelentkeznek, akik a pénzükhöz nem legális csatornákon keresztül jutottak, s ezzel tulajdonképpen tisztára mossák illegális jövedelmüket.
Talán mondani sem kell, hogy ezekben az esetekben rendkívül nehéz a bizonyítás. Ez azonban a saját pénzük után futó bankokat aligha érdekli. Annál is inkább nem, mert a valós helyzet felderítése a bűnüldöző szervekre tartozik.
A hitelezők pedig igyekeznek menteni a menthetőt.
