Amitől régóta félünk, most már a küszöbön van, s minden bizonnyal belátható időn belül kézzelfogható valóság lesz. Szerbia gazdasági-pénzügyi helyzete egyre aggasztóbb. A választások előtt még a legőszintébb szakemberek sem beszéltek szívesen arról, hogy milyen módon lehetne segíteni a dolgokon. Most azonban, a minden szinten megtörtént voksolás után, köntörfalazás nélkül kimondják, hogy elkerülhetetlenek az életszínvonalra keményen kiható intézkedések, amennyiben az ország el akarja kerülni Görögország sorsát.
A törvényben meghatározott kereteken túli államadósság, az egyre növekvő munkanélküliség és a dinárnak az euróhoz viszonyított zuhanórepülése immár riasztó méreteket öltött. Ez mellett már a közeljövőben törleszteni kell a korábbi években felvett külföldi hitelek első, és nem kicsi, részleteit. Pénz pedig nincsen. A forgalmi adóból származó bevétel a tavalyi időarányoshoz viszonyítva több, mint 8 százalékkal csökkent, a Nemzetközi Valutaalappal való esetleges megállapodásra egyelőre nincs kilátás. Pedig a hozzáértők szerint csak az idén hozzávetőleg 2,5 milliárd euróra lesz szükség a különféle deficitek kezelésére.
A pénzügyi tanács szerint csak az eddiginél sokkal keményebb takarékossággal, az adó- és a nyugdíjrendszer maradéktalan és kíméletlen átszervezésével érhetünk el bizonyos eredményeket.
A közgazdászok váltig hangoztatják, hogy első lépésként gyors megoldásra van szükség, a továbbiakban pedig alaposan meggondolt reformokkal egyensúlyozhatunk az alattunk egyre szélesebbre nyíló szakadék felett.
Mindenekelőtt az áfa 18-ról 22 százalékra való növelést kellene „nyélbe ütni”, hiszen az egykori jugoszláv államok közül csak Macedóniában 18, Montenegróban pedig 17 százalékos. Ezen a téren Európában Magyarország a maga 27 százalékával vezet, de a jóléti államként számon tartott Svédországban 25, Ausztriában 20, Németországban pedig 19 százalék az általános forgalmi adó. Ennek 4 százalékkal való emelése nagy segítséget jelenthetne az államháztartásnak, de még hozzávetőleg sem elegendő. Mint mindig, ezúttal is a nyugdíjak szúrják leginkább a közgazdászok szemét. Meggyőződésük szerint legalább két évre (ismét) be kellene fagyasztani, akárcsak az államigazgatásban dolgozók fizetését. Az utóbbiaknál eddig talán soha nem látott leépítésre van szükség, hiszen az elmúlt évtized alatt háromszorosára növekedett a csinovnyikok száma.
Az adó emelésével kapcsolatban azonban akadnak ellenzők is. Nem kevesen arra hívják fel a figyelmet, hogy egy ilyen intézkedés elriaszthatja egyrészt a külföldi beruházókat, másrészt pedig a szerbiai polgárok vállalkozó kedvét. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy a gazdasági stagnálás, vagy visszaesés következtében munkahely nélkül maradók a szürkegazdaságban igyekeznek elhelyezkedni. Márpedig a feketén dolgozók után sem adót, sem járulékokat nem fizet a munkaadó.
Ha alaposan átgondoljuk a lehetőségeket, és a szükséges intézkedések mibenlétét, kiderül, hogy az államvezetés csiki-csuki helyzetbe került.
Mi pedig semmi jóra sem számíthatunk.
