Tudjuk, hiszen az illetékes állami vezetők évek óta szajkózzák, hogy a nyugdíjak rendszeres kifizetése hatalmas terhet ró a költségvetésre. Mivel a rokkant- és nyugdíjbiztosítási alapba nem folyik be annyi járulék, amennyi elegendő lenne a járandóságok kifizetésére, a hiányt kénytelenek a költségvetésből pótolni. Nem kevés összegről, csaknem 300 milliárd dinárról van szó. Ez az ország hazai összterméke értékének megközelítőleg 10 százaléka.
Talán nem kell részletesen magyarázni, hogy ha az említett összeg a gazdaság rendelkezésére állna, milyen léptékű beruházások valósulhatnának meg belőle, és hány munkahelyet lehetne teremteni. S akkor talán a jelenleginél jóval több pénz jutna a nyugdíjbiztosítási alapba, ahonnan a járandóságokat fizetni kell.
Az idősebbek minden bizonnyal emlékeznek arra a területrablási szándékkal övezett időszak előtti korra, amikor az állami költségvetésnek semmi gondja nem volt ezen a téren, hiszen a keresetek után befizetett összegből nemcsak a szűkös nyugdíjra, hanem üdülésre, lakásvásárlásra és a családi otthonok kényelmesebbé tételét szolgáló igen kedvezményes hitelekre is futotta. Ez azonban már a múlté. Az állam vezetése évek óta halogatja a nyugdíjreformot, holott már egy évtizeddel ezelőtt is világos volt, hogy a jelenlegi rendszer halálra van ítélve.
Nemrég a kormány munkacsoportot hozott létre azzal a céllal, hogy szakmailag megalapozott javaslatot tegyen erre az idült problémára. A beterjesztés – amely minden bizonnyal hamarosan az új kormány elé kerül – mindössze hat tételt tartalmaz. Az intézkedéstervezet megalkotói szerint a nyugdíjasok egészségügyi biztosítását át kell helyezni a költségvetés hatáskörébe, az ápolási pótlékról és segélyről, valamint a rokkantsági védelmi pótlékról a népjóléti minisztériumnak kell(ene) gondoskodnia. Ugyancsak a népjóléti és a munkaügyi tárcához kerülne a földművesek és a hadseregben alkalmazottak nyugdíjellátása is.
„Pénzcsinálás” szempontjából a nyugdíjbiztosítási alapnak teljes hatáskört irányoz elő a saját vagyon kezelésével kapcsolatban, s ami – látszólag – a legfontosabb, ismét az alap munkatársainak kellene ellenőrizniük, hogy a munkaadók rendszeresen fizetik-e a járulékot dolgozóik keresete után.
A kiadásokkal járó feladatok ide-oda tologatása ugyan nem más, mint (a mi esetünkben) az, hogy nem egyik, hanem a másik üres zsebbe kellene nyúlkálni. Ami némi reményt adhat az alap anyagi helyzetének javítását illetően az, hogy a saját vagyonával rendelkezzen. Tudni kell ugyanis, hogy annak idején az egykori önigazgatási érdekközösség (ma alap) igen komoly összeget ruházott be gyógyfürdők és rehabilitációs központok létrehozásába, illetve korszerűsítésébe. Sőt, Szerbia ötven városában hozzájárult a vízvezeték- és a csatornahálózat kiépítéséhez is, ennek köszönhetően most bizonyos mennyiségű részvénnyel rendelkezik. Az évek során az említett célokra elköltött, mai értékén legalább félmilliárd eurót, a diktatúra egyetlen tollvonással államosította. Nos, ezt, illetve az ebből származó jövedelmet követeli vissza az alap.
Mint említettük, a járulékok befizetésének ellenőrzése nem új dolog. Egy bizonyos időszakban a rokkant- és nyugdíjbiztosítási, valamint az egészségügyi alap is saját embereit küldte terepre, de az eredmény majdhogynem egyenlő volt a nullával. Az ellenőrök ugyanis megállapították az elmaradást, a hiányosságokat és a munkaadók sürgős kötelezettségeit, de – főleg az állami vállalatokban – az igazgatók nevetve írták alá a jegyzőkönyvet, mert csupán egy telefonhívásukba került, hogy kormányszintről egyszerűen lepisszentsék az alap vezetőit.
Abban az időben nagyon komoly összegek „úsztak” így el, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az utóbbi években a kormány tízmilliárdos nagyságrendű összegeket áldozott a hanyag állami cégekben dolgozók munkaéveinek elismerésére, „összekapcsolására”.
A szóban forgó munkacsoport tehát megtette, amit kértek tőle. Javaslataikkal nagyban elősegíthetik, hogy minden a saját helyére kerüljön. A nagy kérdés csupán az, hogy lesz-e az új kormányban annyi politikai akarat, hogy szembenézzen a valós helyzettel és párt-, valamint személyi érdekektől függetlenül elvégezze a megkerülhetetlen feladatát.
