Az embernek néha az az érzése, mintha (ismét) a teljhatalom közelébe férkőzött szocialistákon eluralkodott volna egyfajta hazamentő eufória. Szinte egymást túllicitálva állnak elő „jobbnál jobb” ötletekkel, hogyan is lehetne minél gyorsabban, s lehetőleg világraszólón, látványosan kilábalni abból a válságból, amelynek gyökerei életre keléséhez – két évtizeddel ezelőtt – elsősorban ők járultak hozzá.
Legutóbb Dušan Bajatović, a Srbijagas első embere, a párt alelnöke lelkesen magyarázta, hogy Oroszországtól nem kevesebb mint 10 milliárd eurót kell kölcsön kérni, s ebből, elsősorban a mezőgazdaságba való befektetéssel, akár ötszörös hasznot is húzhatnánk. Nem tudni, hogy meggyőződéssel, vagy demagóg populizmusból, de azt állította, hogy Szerbia nem tartozik az eladósodott országok közé, tehát nyugodtan felvehet még néhány kalapnyi hitelt.
A tények azonban egészen mást mutatnak. Szerbia jelenleg 15,5 milliárd euróval „lóg” a hitelezőknek, s ez az ország egész évi termelése értékének 55 százaléka. Holott hatályos, de a legutóbbi kormány által sem be nem tartott törvény értelmében a külföldi adósságunk plafonja nem lépheti túl a 45 százalékot. Nos, mint tudjuk, túllépte. Ha az új kormány elfogadná a szocialista alelnök nagy ötletét, ez az arány a 80 százalék fölé emelkedne.
A párthű szakemberek ellenérve, hogy Németország adóssága is hasonló méretű. Ez igaz, de megbízhatóság szempontjából némi különbség van Európa gazdaságilag legerősebb állama és Szerbia között. Arról nem is szólva, hogy Németország éves exportja nagyjából 97 milliárd euró. Az őt hitelezők tehát fenntartás nélkül megbíznak a berlini kormányban, és szívesen tárják szélesre páncélszekrényüket, ha Angela Merkel a markát tartja.
Bajatović azzal érvel, hogy 10 milliárd euró befektetésével öt év alatt megduplázhatnánk a társadalmi össztermék értékét. Ha ezt valaki elhiszi, akkor tudnia kell, hogy ez éves szinte 15 százalékos növekedést jelent. Ilyent mostanában a világ egyetlen országa sem képes elérni. A gazdasági növekedés szempontjából mindenkit megelőző Kína is 7-8 százalék között mozog. Most ne beszéljünk a kínai termékek minőségéről, viszont nem árt szem előtt tartani, hogy a világ legnagyobb országában a keresetek messze elmaradnak az átlagtól. Más szóval: olyan olcsón dolgozik a kis kínai, hogy a vállalatok, s ezzel együtt az ország extra profitja lehetővé teszi az előrelépésben elfoglalt dicsőséges első helyet.
Az egész, eleve elvetélt elképzelés, alapja az a bizonyos 10 milliárd euró is meglehetősen kérdéses. Mivel immár senki sem hajlandó kedvező kamattal hitelt nyújtani Szerbiának, marad a Big Brother vagy a Nagy Orosz Testvér. Bajatović is kizárólag ezt a pénzforrást tartja elérhetőnek. Moszkvával kapcsolatban azonban nem árt tudni, hogy az eddig felvett hitelek közül éppen Putyinék szabtak meg legmagasabb kamatot. Csak úgy, nagyszláv testvériségből ők sem hajlandók nagylelkűsködni. Arról nem is szólva, hogy ekkora összeg esetében már felmerülnek egyéb, nem kimondottan pénzügyi igények is. Elsősorban politikai, katonastratégiai „kérelmek”, amelyek egycsapásra megkérdőjeleznék Belgrádnak a Brüsszelhez való közeledését.
S ha kapnánk is az oroszoktól egy ilyen, számunkra imaginárius számokkal felérő összeget, mi a garancia, hogy idejében, kamatostól vissza fogjuk fizetni?
A hitelező számára elegendő szavatosság lenne Szerbia, a maga nem elhanyagolható geopolitikai fekvésével.
Vagyis: tulajdonképpen a hitelt rátábláznánk az országra.
