Kinevezése előtt az új miniszterelnök szinte papagájként ismételgette, hogy fő céljainak egyike az állami adminisztráció megnyirbálása, s ezen a téren a kormány fog jó példával elöl járni. Azt is többször hangoztatta, hogy tizenöt minisztérium untig elég, tehát vele együtt tizenhatan lesznek.
Nos, megalakult az új kormány, s kiderült, hogy „nem eszik olyan forrón a kását”. Időközben ugyanis, természetesen a kulisszák mögött, folyt a zsarolással is felérő dögönyözés. Ebben mindenkit megelőzött Čačak egykori polgármestere, aki az előző mandátumban rákapott a kényelmes miniszteri bársonyszékre, s most – a hagyományos nyers stílusában – kijelentette, hogy márpedig ő miniszter lesz, és Dačić nem hagyhatja ki a kabinetjéből. Az első pillanatban sokan csak nevettek rajta, végül azonban kiderült, hogy minden pontosan úgy alakult, ahogy ő akarta.
Ezen leginkább az építőipar képedett el, hiszen a kormányalakítás idején többször is felhívták Dačić figyelmét, hogy térjen el Cvetković rossz gyakorlatától, s a teljes építőipart helyezze egyetlen minisztérium hatáskörébe. Az előző kormányban ugyanis Velimir Ilić az építőipari és a városrendezési tárcát vezette, igen mérsékelt eredménnyel. A közelmúlttól ismét ez a feladata, azzal, hogy – mintegy kívánságlistaként – rá bízták a 11-es, tehát a majd Belgrádtól (természetesen!) Čačakon át a montenegrói határig vezető autópálya gondjait. Milutin Mrkonjić eddigi nagyberuházási miniszter a közlekedést kapta, de mintegy ráadásként a 10-es autópálya megépítése is az ő gondja lesz. A bányászat és az infrastruktúra témakörére Milan Bačevićet találták legalkalmasabbnak.
Amint tehát kiderült, a következő négy évben az építőipart nem két, hanem három(!) miniszter vezeti, holott a szóban forgó ágazatban dolgozók szerint csak úgy lehetett volna az eddiginél hatékonyabbá tenni, ha egy ember kezében futnak össze a szálak.
Ezzel azonban még nincs vége a felaprózódásnak. Létezik ugyanis három közvállalat is: a Koridor Srbije, a Putevi Srbije és a Železnice Srbije.
Az ágazati szakszervezet vezetői szerint van némi logika ebben az összevisszaságban, hiszen így senki sem tudja majd megállapítani, hogy melyik melléfogásért ki a felelős. Márpedig várható, hogy az autóút építése kapcsán (is) egymást érik majd a gondok, hiszen bármihez szeretnének nyúlni a miniszterek, mindenhova hatalmas mennyiségű pénzre volna szükség. Márpedig a kincstár olyan szegény, hogy hozzá képest a templom egere villatulajdonos a Dedinjén.
A különböző ironikus utalások mellett azonban arra is figyelmet kellene fordítani, hogy mi lesz Szerbia építőiparával. Az ágazat helyzete már most katasztrofális. A krónikus forgótőkehiány sok kis- és közepes vállalkozást felszámolt, az egykori nagyvállalatok – ugyancsak ebből az okból kifolyólag – néhány év alatt eltűntek. A hazai piacon egyre csökken a kereslet, és külföldön sincs már esély eredményesen pályázni.
Az új kormány(fő) számára azonban mindez eltörpül a miniszterek egyéni igényei mellett. Nem baj, ha hónapokon belül utcára kerülnek az építőipari dolgozók, fontos, hogy Velimir Ilić megvalósíthatja(?) élete álmát: megépítheti a 11-es autópályát.
Mintha egy állam vezetése csupa kívánságműsor volna.
