Aleksandar Olujić, az IPOK egykori dolgozója az Önálló Szakszervezet irodájában megtartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy június 29-én az Almeks társaság 959 millió dinárért megvásárolta a nagybecskereki keményítőgyárat. Az árverés kezdőára 576 millió dinár volt. Ez volt a kukoricafeldolgozó gyár első eladási kísérlete, miután a hitelezők az átszervezés helyett a csődbe jutott gyár vagyonának eladása mellett döntöttek. A pancsovaiak licitáltak legtovább, egymillió dinárral megelőzve a belgrádi Agranát. Rajtuk kívül a niši AIK Bank és a Kartonval is meg akarta vásárolni az IPOK-ot, amely tavaly kibérelte a csődeljárás alatt álló gyárat, felújították a berendezést és (ideiglenesen) újraindították a termelést.
A győztes kompánia képviselője az árverés után nem nyilatkozott a terveiről, csak annyit tudni, hogy folytatják a kukorica feldolgozását és a keményítőgyártást Nagybecskereken.
A sikeresnek tűnő eladásnak az egykori dolgozók is örültek, abban reménykedve, hogy az új tulajdonos mielőbb újraindítja a termelést és visszatérhetnek a munkahelyükre.
Azóta már eltelt több mint két hónap, de az új tulajdonos még nem vette át a gyárat. A késést az okozza, hogy a szerbiai Versenyvédelmi Bizottság nem foglalt állást arról, hogy a nagybecskereki keményítőgyár átvételével monopolhelyzetbe kerül-e a pancsovai társaság, melynek már tulajdonában van egy hasonló kapacitás Torontálalmáson (Jabukán). A dolgozók azt a választ kapták a bizottságtól, hogy péntekig állást foglalnak az ügyben.
A csődeljárás az IPOK-ban – az ország széteséséig az egykori Jugoszlávia legnagyobb keményítőgyárában – tavaly áprilisában kezdődött, az adóhivatal kezdeményezésére.