Egyes beavatottak, vagy magukat annak titulálók szerint Szerbiában ma hozzávetőleg 800 ezer ember dolgozik feketén. Bérük legtöbb esetben nem éri el még a szavatolt fizetés szintjét sem. Ennek ellenére sem méltatlankodnak, mert elég egy a gazdának nem tetsző szó és másnap már otthon is maradhat. Ki van rúgva.
Mi több, vannak ennél drasztikusabb esetek is. Például a vállalkozó ugyan bejelenti a munkását, talán mondani sem kell, hogy minimális bérre, de szóban arra kötelezi, hogy a kevéske, hivatalosan kapott fizetéséből egy bizonyos összeget, természetesen készpénzben, adjon vissza.
A fentieket bizonyítandó nem kell az ország másik végébe vándorolni, hiszen, többek között, Zentán is lépten-nyomon hallunk ilyesmiről.
Persze, ebben az esetben sem szabad általánosítani, hiszen, ugyancsak Zentán, ismerünk olyan vállalkozót, aki mindegyik munkatársát szabályosan bejelenti, s a fizetést is leginkább idejében megkapják az emberek. Ennek azonban az a „hátránya”, hogy alig győzi elutasítani azokat, akik nála szeretnének dolgozni. Más szóval, nem csak a rossz, de a jó hír is gyorsan terjed.
És mit tehetnek azok a szerencsétlenek, akik becsületesen elvégzett munka béréből szeretnék fenntartani családjukat? Elvállalnak minden kínálkozó munkát, lett légyen az hivatalos, vagy fekete. Őket csak az érdekli, hogy havonta némi keresethez jussanak.
A gazdasági helyzet és az életszínvonal rosszabbodásával egyre nagyobb a meghunyászkodók tábora. Ezen szeretne változtatni a kormány, s a lehetőségek szerint a feketén alkalmazottak minél nagyobb részét visszavezényelni a hivatalos munkavállalók állományába.
Elképzelésük szerint erre legalkalmasabb mód a különféle adó- és más kedvezményekkel való csalogatás.
A szakemberek, még a kormányhoz közel álló magánvállalatok vezetői is, meglehetősen borúlátók a fentiekkel kapcsolatban. Egyesek azzal érvelnek (talán nem is alaptalanul), hogy ha a vállalkozó az adó és járulékok ügyében 100 százalékkal meglophatja az államot, miért álljon be a kedvezményezettek sorába. Azzal azonban mindannyian egyetértenek, hogy a feketemunka felszámolása terén elsősorban a felügyelőségeknek, nem kevésbé a büntetéseknek lenne igen jelentős feladatuk. Aki ugyanis nem tanúsít törvénykövető magatartást, számoljon olyan büntetésekkel, hogy ne érje meg neki a csalás.
Ezzel kapcsolatban azt is el kell mondani, hogy olykor még a legszigorúbb büntetések sem riasztják el a vállalkozókat a feketemunkától. Húsz évvel ezelőtt például Európa egyik legerősebb (ha nem az egyértelműen legerősebb) gazdaságával rendelkező Németországban az ilyen törvénysértők 20–100 ezer márka büntetésre számíthattak. Ma ez az összeg nagyjából azonos az euróba kifejezett szankciókkal. Ennek ellenére már akkor is elismerte a német kormány, hogy a vállalatoknak nagyjából egyötöde vállalta a kockázatot.
Téves lenne azt hinni, hogy az ideiglenes, általában külföldi, munkavállaló szempontjából anyagilag kedvezőbb a feketemunka. Szó sincs róla! Ugyanis éppen az alulírott személyes tapasztalata bizonyítja az ellenkezőjét. Szabályos munkavállalási szerződés alapján 1-2 márkával nagyobb órabért kapott, mint falubelije, aki egy magyar(!) nemzetiségű munkavállalónál, öt méter mély gödörben, tűző napon sokkal nehezebb fizikai munkát végzett. Arról nem is szólva, hogy a „kollegának” nem járt a 25 százalékos túlórai felár, a fizetett ünnepnap és az éves szintre átszámított egy hónapos (ugyancsak fizetett) évi szabadság.
Ezekkel a dolgokkal nyílván a kormány is tisztában van, s elejtett nyilatkozatokból ítélve, boldog lesz ha a jelenleg feketén dolgozók egyharmada átkerül a rendes munkaviszonyban levők közül. Természetesen felmerül a kérdés, hogy az adókedvezmény biztosításának szempontjából miben látja az „üzletet” az ország vezetése? Nos, amennyiben sikerülne a terve, sokkal több munkás után fizetnének adót a vállalkozók, arról nem is szólva, hogy az idő elérkeztével a munkás is nyugodtan adhatná be nyugdíjkérelmét, s a szociális béke megóvása érdekében az államnak sem kellene súlyos milliárdokat költenie a munkaviszony összekapcsolására, amire immár háromszor is volt eset.
A mi körülményeink és „törvénytiszteletünk” ismeretében azonban nyugodt lélekkel elmondhatjuk, hogy a kormány szóban forgó intézkedése igen kevés eredménnyel kecsegtető szélmalomharc lesz.
Adókedvezmény munkahelyekért cserébe A kormány munkahelyteremtés ösztönző múlt heti döntése alapján egy éven át nem kell jövedelemadót, valamint nyugdíj és rokkantsági biztosítást fizetnie annak a vállalatnak, amely 30 évnél fiatalabb vagy 45 évnél idősebb új foglalkoztatottat alkalmaz. Kisebb az adókedvezmény, ha az új állást 35 és 45 év közötti személy tölti be. Ebben az esetben az új munkahelyet létrehozó cégnek az új foglalkoztatott után járó jövedelemadó 30 százalékát kell fizetnie csupán. A szóban forgó intézkedés egy évig lesz érvényben, a rendelkezés ettől a héttől kezdődően lép életbe. |
