„Dok nekom ne smrkne, drugom ne svane” (Amíg valakinek nem áldoz le, addig a másiknak nem kél fel a napja) – tartja a szerb népi szólás. Nos ennek a rövidke mondatnak az értelme szinte pillanatok alatt valósággá vált a koszovói vezetés által a szerb árura meghirdetett behozatali tilalom. Amint kiderült, hogy a hazánkban készült termékeket nem engedik be Koszovóba, jó néhány környékbeli ország képviselői szinte egymás kezébe adták az egykori tartomány kilincsét.
Montenegró, Albánia, Görögország, Macedónia, Bulgária, sőt a hittestvér Törökország is minden kétséget kizáróan bejelentette, hogy ha szükséges, akár a saját árutartalékai terhére ellátja a majd kétmillió embert élelmiszerrel és minden más ipari termékkel.
A tét nem nevezhető elhanyagolhatónak, hiszen tavaly a szerbiai cégek nagyjából 400, s az idei első félévben, a július 20-án hatályba lépett embargóig 202 millió dollár értékben szállítottak Koszovónak. A behozatal meg sem közelíti ezt az összeget, tehát az ország külkereskedelmi mérlegének szempontjából is jelentős haszonról van szó. Ezt bizonyítja Jadranka Kosor horvát miniszterelnök és a társaságában levő ötven gazdasági vezető szokatlanul gyors koszovói látogatása. Ő is arról igyekezett meggyőzni Prishtinát, hogy az eddiginél szorosabbra kellene fűzni a gazdasági együttműködés szálait. Más szóval, Zágráb is szeretne részesülni az újonnan kisütött kalácsból.
A politikusok, természetesen, igyekeznek elbagatellizálni az ügyet, s arra hivatkoznak, hogy Szerbia kivitelében alig néhány százalékot jelent a dél felé irányuló export.
Az érintett vállalatok és gyárak vezetői azonban nem titkolják elkeseredettségüket, hiszen ők pénzből és nem politikai szólamok puffogtatásából élnek. A Bambi Banat édességipari üzem vezetője köntörfalazás nélkül nyilatkozta, hogy az év végéig hozzávetőleg 600 000 dollárt veszítenek. A nemzetközi hírnévnek örvendő vranjei Simpo bútorgyár a kivitel megszűnéséből eredő közvetlen kár mellett kénytelen volt azzal is számolni, hogy az egykori déli tartományban levő üzemegysége nyersanyag nélkül maradt, s ennek következtében és a veszteségek elkerülése végett, egyszerűen bezárta a gyárat és szélnek eresztett százötven embert. Közöttük, természetesen albán nemzetiségűeket is.
Egyébként az ügyben érintett szerbiai vállalatoknak csaknem fele Vajdaságban van, ami nyilvánvalóan nem segít a tartomány gazdaságának.
Koszovó részéről a Szerbiából és a boszniai Szerb Köztársaságból eredő behozatal letiltását, természetesen, jogi útra is lehet terelni, mivel a CEFTA szabályai szerint kilencven nap után Szerbia nemzetközi igazságügyi fórumokhoz fordulhat, és kártérítést is követelhet. A szakemberek szerint azonban ez igen hosszadalmas eljárást von maga után. Szerintük sokkal ésszerűbb lenne tárgyalásokat kezdeti Prishtinával, és mindkét fél számára elfogadható megoldást találni. Ez elsősorban a kereskedelmi többlettel rendelkező Szerbia számára lenne fontos és sürgős, mert aligha kétséges, hogyha a beszállítónak ajánlkozó országok vállalatai megvetik lábukat a felszabadult piacon, igen nehéz lesz őket onnan „kituszkolni”.
Olyan vélemények is elhangzottak, hogy a montenegróiak, albánok, bolgárok, törökök nem sokáig tartanak ki eredeti elhatározásuk mellett, mivel – és ez kétségtelen – Koszovó nem egy Kánaán. Azt azonban sokan elfelejtik, hogy az egész Szerbia szénkészletének csaknem négyötöde az elszakadt tartomány területén van. Ezenkívül Koszovóban számos olyan ásvány található, amelynek akár külföldi érdekeltség bevonásával történő kiaknázásával folyamatosan komoly dollármennyiséghez juthat. Másrészt az is közismert, hogy szükséghelyzetben az albán mentalitás szinte törzsi viszonyokra jellemző összetartásra serkenti az embereket. Ez tapasztalható volt a tizenkét évvel ezelőtti ellenségeskedések idején is, amikor a külföldön vendégmunkásként dolgozó koszovói albánok a fizetésük néhány százalékát „céleszközként” hazajuttatták az UÇK számlájára.
Kétségtelen tehát, hogy Szerbia vezetésének elsősorban a gazdasági érdekeket kell(ene) szem előtt tartania, mert ebben az ügyben nevető harmadikokként a környező országok járnak jól.
