Azok a gazdaszervezetek, melyek a hét elején mára tiltakozó megmozdulást jelentettek be az egyes agrárgazdaságok passzív státuszba helyezése miatt, tegnap közölték: a kormány képviselői igyekeznek a termelők soraiban árulásra és a gazdatársadalom megosztására hajlandó személyeket felkutatni.
„Értesítjük a nyilvánosságot, hogy a minisztérium és a kormány részéről megkezdődött a telefonálgatás és a manipuláció annak érdekében, hogy árulókat találjanak a gazdák között, akik megbontanák szervezeteink egységét” – írták a felvonulásra készülő termelők. Emlékeztettek: az ország különböző részeiből érkező egyesületek képviselői a napokban Badovinciben abban állapodtak meg, hogy közös jóváhagyás nélkül nincs tárgyalás a hatalommal. „Azt, aki úgy dönt, hogy önállóan, kollégái beleegyezése nélkül megy tárgyalni, árulónak tekintjük” – fogalmaztak a kormány agrárpolitikájával elégedetlen termelők.
A Naše mleko, az Egyesület Nyugat-Szerbia megmentéséért és fennmaradásáért, a Šumadija és a Morava mente tejtermelőinek egyesülete, a Nadibar és a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Egyesült Szervezetei a december 13-ai dátumot jelölték ki a tiltakozások elindítására, és a többi egyesülettől is támogatásra számítanak. Azt szeretnék elérni, hogy a minisztérium azonnal semmisítse meg az egyes gazdaságok passzív státuszba helyezéséről hozott határozatokat (melyek alapján az ilyen gazdaságok a továbbiakban nem számíthatnak állami támogatásra), és „garantálja, hogy ilyesmi soha többé nem fordul elő”. Követelik Miloš Vučević kormányfő, Aleksandar Martinović mezőgazdasági miniszter és Marijan Rističević parlamenti agrárbizottsági elnök leváltását és felelősségre vonását is.