A támogatási intézkedéseknek köszönhetően novemberben mintegy 60 ezerrel többen álltak munkába, mint márciusban, amikor a koronavírus-járvány elkezdődött – nyilatkozta Anđelka Atanasković gazdasági miniszter.
„Folyamatosan növekszik a munkába állók száma, a vállalkozások pedig lassan felépülnek a járvány okozta nehéz helyzetből, felkészültek a jövő évre” – tette hozzá.
A gazdasági miniszter elmondta továbbá, hogy a polgároknak meg kell érteniük, hogy a szürkegazdasággal nem az államtól lopnak, hanem a polgároktól és a gazdaságban legálisan dolgozó személyektől. „Nem épülhetnek utak, kórházak és egyéb létesítmények, nincs lehetőség támogatásokra a gazdaság számára, ha jelen van a szürkegazdaság” – hangsúlyozta a miniszter.
Atanasković emlékeztet arra, hogy Szerbia az idén mintegy hatmilliárd eurót különített el támogatási intézkedésekre, rámutat arra, hogy azon kevés országok egyike vagyunk, amelyek megtalálták a megfelelő módot gazdaságuk megsegítésére a világjárvány idején. „Megtaláltuk a megfelelő intézkedéseket, hogy megmaradjanak a munkahelyek és fenntarthassuk a vállalatok fizetőképességét" – fogalmazott Atanasković.