Nem sok jóval kopogtat be hozzánk az új esztendő, az árak folyamatos emelkedését ugyanis már most bejelentették az illetékesek. A közüzemi számlak közül az áramért már biztosan többet kell fizetniük a lakosoknak, de a közvállalatok is követhetik a villanygazdaság példáját. További dráguláshoz vezethetnek azok a törvénymódosítások, amelyek magasabb jövedéki adót és járulékokat feltételeznek – írja a Blic. A napilap információ szerint előkészítették az ingatlanok négyzetméterére vonatkozó új általános értékeket is. A hazai árakra jelentősen kihat a nemzetközi piacon uralkodó helyzet, így a szakemberek szerint egyes behozatali termékek árának emelkedésével is számolni kell.
DRÁGUL AZ ÜZEMANYAG
A sofőrök már a következő hónapban új árakkal szembesülhetnek a szerbiai töltőállomásokon. A nemzetközi tőzsdén ugyanis az elmúlt másfél hónapban 33 százalékkal növekedett a nafta értéke. Március óta a múlt héten történt meg először, hogy a nyersolaj hordója elérte az 50 dolláros árat.
Az illetékesek szerint a nemzetközi piac árainak alakulása miatt országunkban átlagban 2-4 dinárral emelkedhet az üzemanyag literenkénti ára. Egyesek szerint a drágításra már januárban sor kerül, mások viszont 2-3 hónap múlva várják az ármódosulást, a szerb forgalmazók ugyanis ennyivel előbb hozzák be a nyersanyagot az országba, mint ahogyan értékesítik.
A DOHÁNYOSOK IS RÁFÁZTAK
A törvénymódosítások következményeit a dohánytermékek ára sínyli meg a leginkább: a szakemberek szerint január 1-jétől 10 dinárral drágulhat a cigaretta csomagja. Újévtől ugyanis életbe lépnek azok az új rendelkezések, melyek szerint 2025-ig évente kétszer 1,5 százalékkal növelik a jövedéki adót. Ennek értelmében január 1-jétől a dohánytermelőkkel az eddigi 74,50 dinár helyett 76,75 dinárt fizettet meg az állam ilyen címen, de 33 százalékos további terheket is felszámolnak a dohánytermékekre. Ennek következményeként a legolcsóbb cigaretta csomagjának ára 270 dinárra emelkedhet, a valamennyivel jobb minőségűekért viszont 400 dinárt kell majd fizetni – állítja a Blic.
DRÁGUL AZ ÁRAM, A TV-ELŐFIZETÉS ÉS A PCR-TESZT IS
Nemrég igencsak felkavarta az állóvizet az a hír, miszerint január 1-jétől a jelenlegi 6000 dinár helyett 9000 dinárt kell kifizetni a Covid–19-cel való fertőzöttség megállapításáért. Az országos válságstáb ajánlására ugyanis a szerb kormány 50 százalékos drágítást hagyott jóvá a saját kérésre elvégzett tesztek esetén.
Mint arról korábban is beszámoltunk, az Energetikai Ügynökség jóváhagyta a Szerbiai Villanygazdaság kérelmét, miszerint a jövő év februárjától 3,4 százalékkal drágítják meg az áramot.
Tovább növekszik a közszolgálati média előfizetési díja is. A múlt év végén bejelentett 55 dináros drágítás után ezúttal 44 dinárral növekszik az áramszámlákon feltüntetett összeg. A szerb kormány elé terjesztett törvényjavaslat értelmében ugyanis a Szerbiai RTV és a Vajdasági RTV szolgáltatásainak díja az érvényben levő 255 dinárról 299 dinárra módosulhat.
A BANKOK SEM MARADHATNAK LE
A szerbiai székhelyű pénzintézetek már kiküldték a lakosoknak az értesítéseket a január 1-jétől alkalmazandó drágításokról. Az elsődleges felmérések azt mutatják, hogy az ügyfelek jövőre 15–60 százalékkal többet fizetnek majd a bankok szolgáltatásaiért, mint az idén. A kiküldött értesítések szerint ugyanis a számla fenntartásának díja a jelenlegi 160 dinárról 190 dinárra növekszik, az SMS-értesítésekért pedig havi 100 dinárt számolnak fel az érvényben levő 70 dináros költség helyett. A bankautomatákon felvett összegek minimális költsége január 1-jétől 200 dinárra növekszik, de a jelenlegi 150 dinár helyett ugyanennyit fizetünk akkor is, ha nem a saját bankunk tolóablakánál jutunk a pénzünkhöz.
A Blic kiszámolta, hogy a bejelentett drágulások értelmében éves szinten 2280 dinárt kell majd fizetni a számla fenntartásáért, ami 360 dinárral több az idei év alapköltségénél. Csaknem 70 százalékkal növekszik annak a költsége is, ha az elveszett vagy ellopott kártyát újraigényeljük: 300 dinár helyett ugyanis 500-at számolnak fel ezért a szolgáltatásért 10 nap múlva a bankok. Sőt: ezentúl megfizettetik a bankautomatán lekért számlaegyenleget is, amiért kérésenként 40 dinárt vonnak majd le a számlán levő összegből – számolt be a bejelentett drágulásokról a Blic.