Szerbia nem állt el az ötödik generációs (5G) mobilhálózat bevezetésétől, mint arról a sajtó az utóbbi napokban cikkezett. Tatjana Matić kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési miniszter szerint csupán a frekvenciatartományok árverezését halasztották el.
Matić véleménye szerint a folyamat 2021 végére zárulhat le. Ennek előfeltétele a megfelelő szabályzatok kidolgozása.
Kiemelte, hogy a szolgáltatóknak szánt árverezést a járvány miatt halasztották el, mert elsősorban a pénzügyi érdekeket tartották szem előtt.
Kijelentette továbbá,hogy az 5G hálózatot elsősorban a gazdaság és a tudomány venné igénybe, kevésbé a polgárok.
A vállalatok viszont a jelenlegi helyzetben újragondolják befektetési stratégiájukat, aminek következtében az állam nem valósíthatja volna meg a frekvencia bérbeadásából várt bevételt – indokolta az előállt helyzetet.