Véget ért az idei turistaidény az Adrián. A munkaerő most a hegyekbe veszi az irányt. Az osztrákok máris keresik a szakácsokat, felszolgálókat, takarítónőket, de műkörmösöket, kozmetikusokat, masszőröket és egyéb profilú, a vendéglátóiparban alkalmazható szakembert is. Csak Ausztriában mintegy 30 ezer ilyen munkahely vár betöltésre a küszöbönálló síszezonban. Rengeteg ilyen álláshirdetéssel találkozhatunk, és sok esetben nem is szükséges a magas szintű nyelvtudás.
Általában heti 54 órát kell dolgozni és 1600–2000 eurót lehet keresni, túlórával akár kicsit többet is. Ez különösen olyan esetekben kedvező, amikor a szállás és az élelmezés is biztosítva van, nem kell érte külön fizetni. A felszolgálók számára fontos a jó nyelvtudás, ők viszont a borravalókból extra jövedelemre is számíthatnak. Az említett szakmák esetében ma már hatalmas előny az ilyen jellegű mobilitás. Hasonló mozgások azonban ma már más ágazatokban is megfigyelhetőek.
A „magas” bérnyomás mint rizikófaktor
A népek általában keletről nyugatra, illetve délről északra vándoroltak a történelem során, és többnyire így van ez ma is. Az egész kelet-európai és nyugat-balkáni régió munkaerőpiaca forradalmi átalakuláson megy át. A korábban tapasztalt nagyarányú munkanélküliség után ma már naponta hallunk a szinte minden ágazatra kiterjedő akut munkaerőhiányról. Néhány ágazatban pedig az ezt kísérő bérverseny kialakulása is megfigyelhető. A kivándorlás mellett a szakképzett munkaerő-tartalék kimerülése okozza mindezt. A régiós országok zömében nagyarányú kivándorlás zajlott le az utóbbi időszakban. Míg az itteniek nyugatra mennek, a keletiek már ide jönnek, mert nekik az a nyugat. Lengyelországban mára az egymilliót is meghaladja az ukrán vendégmunkások száma. A lengyel ipar a kétmillió kivándorolt munkás és a két és fél évtizedes mélyponton lévő munkanélküliség miatt egyre nehezebb helyzetben van. Romániában pedig nepáliak és vietnamiak dolgoznak egyre nagyobb számban. Hosszú távon azonban az ukrán, nepáli vagy vietnami vendégmunkások sem biztos, hogy megoldják a problémát. Közülük ugyanis sokan később továbbmennek Németországba vagy más nyugat-európai országba, a még magasabb fizetés reményében. Az Eurostat adatai szerint is bérrobbanás jelei látszanak a kelet-közép-európai és balti országokban is. Több helyen két számjegyű béremelkedést tapasztaltak. A munkaerő-piaci folyamatok egyfajta bérfelzárkózást generálnak. Szlovákiában és Csehországban is 100 ezres nagyságrendekben beszélnek a betöltetlen állásokról. Elindult egy gyorsnak tűnő bérfelzárkózás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy belátható időn belül a régió bérei utolérhetik a nyugat-európaiakat. A termelékenység és a versenyképesség szempontjából jelentős lemaradás ezt egyszerűen nem teszi lehetővé. Egy olyan szintet viszont elérhetnek, amikor nyugat-balkáni és a kelet-európai munkavállalóknak már nem éri meg felvállalni az utazással, a drágább létfenntartással, a családtól való távolsággal járó nehézségeket. Akkor elkezdődhet egy ellentétes folyamat is akár. Sőt. Olyanok is visszajöhetnek, akik egy kis megtakarítással rendelkeznek és a nyugati országokban szerzett tapasztalatokkal, munkakultúrával felvértezve itthon próbálnak meg vállalkozóként érvényesülni.
Az államra várva
A bérnövekedés iránti igény ma már szemmel látható fokozódása és a már-már krónikussá váló munkaerőhiány a termelékenység és versenyképesség növelésérét elősegítő beruházásokra kényszerítheti a vállalatokat. A mezőgazdaságban, a fém- és építőiparban egyébként is elkerülhetetlennek tűnik a gépesítés fokozása. Csak így lehet lépést tartani a konkurenciával. A növekvő bérköltségeket az államnak a saját érdekében is mérsékelnie kell majd azzal, hogy csökkenti a bérekre kirótt adókat, járulékokat. A költségvetés sokat hangoztatott kitűnő helyzete elméletileg egyébként is lehetővé teszi akár már a közeljövőben az esetleges adókönnyítéseket. Ez sokban hozzájárulhat a munkaerő-piaci feszültségek oldásához és azzal együtt a gazdasági növekedés fenntartásához.
Hangzatos frázisok helyett tehát inkább hatékony ösztönző eszközökkel lehetne felvenni a harcot a kivándorlás ellen. A folyamat egyik legfájdalmasabb következménye ugyanis, hogy éppen az a korosztály megy el, mely egyrészt adókat és járulékokat fizethetne, az állami költségvetést töltve ezzel, másrészt gyermekeket vállalhatna, azzal járulva hozzá a lesújtó demográfiai trendek javulásához. A külföldre vándorlók több szakmában is komoly munkaerőhiányt okoznak. Ez tekinthető a jövőben az egyik legjelentősebb rizikófaktornak a gazdasági növekedés fenntartása szempontjából.
