Rengetegszer találkozunk olyan leírt vagy kimondott véleménnyel, amelyben a gazdasági és a társadalmi jelenségeket félremagyarázzák. Ennek különböző okai lehetnek. Egyrészt sok esetben a megfelelő tudás, tájékozottság hiánya, de vannak esetek, amikor szándékosan is félremagyaráznak dolgokat. Ezen belül is megkülönböztetünk több verziót. A szándékos félremagyarázásnak lehetnek ideológiai, politikai indíttatásai, de egészen „prózai” okokból is gyakran félremagyaráznak dolgokat. Bizonyos esetekben ugyanis ezzel fel lehet hívni a figyelmet, szenzációt lehet kelteni, vagy a kevésbé tájékozott hallgatóság, illetve olvasóréteg körében esetleg elismerést lehet kivívni. Egy ilyen például a nyugdíjak kérdése. A valóban lesújtó demográfiai adatok tükrében „divatos” dolog egy ideje már azzal riogatni, hogy a nyugdíjrendszerek fenntarthatatlanok, összeomlás előtt állnak és azoknak, akik a jövőben mennek nyugdíjba, egyszerűen nem lesz nyugdíjuk. A riogatások, félremagyarázások annál hatásosabbak, minél több úgynevezett féligazság van bennük. Mert a klasszikus értelemben vett nyugdíjrendszer valóban fenntarthatatlan.
A Bismarck-féle nyugdíjrendszer alkonya
Annak ellenére, hogy az idősek kapják, a nyugdíj viszonylag fiatal kategória. Az emberiség történelmének utolsó 200 évében beszélhetünk csak a klasszikus értelemben vett nyugdíjakról, noha az idősekről már az ősközösség idején is gondoskodtak valamilyen formában. A klasszikus nyugdíjrendszer alapjait az 1800-as évek végén Németországban, pontosabban akkor még Poroszországban rakták le. Eredetileg azon az elméleten alapul, hogy a folyamatosan megújuló és munkába álló nagyszámú aktív munkaerő egy rendszeresen befizettet, de minimális összegű nyugdíjjárulékkal teljes egészében fedezi az akkor még viszonylag kisszámú nyugdíjas minimális megélhetését. A bismarcki típusú nyugdíjrendszerként ismertté vált ötlet egészen a múlt század második feléig jól működött a gyakorlatban. Ezt az úgynevezett felosztó-kirovó nyugdíjrendszert Bismarck 19. századi porosz kancellár nevéhez szokták kötni. A rendszer alapvetően arra az elvre épült, hogy általában több ember fizeti a járulékot, mint ahánynak a befizetésekből biztosítani kell az ellátmányát. Annak idején a fiatalok nagy számban, és viszonylag korán, 18-20 éves korukban elkezdtek dolgozni. Az átlagéletkor azonban a mostaninál jóval alacsonyabb volt, így a nyugdíjalap valóban fenntartható módon működött. A be- és kifizetések folyamatosan egyensúlyban voltak, gyakran a befizetések meghaladták a kifizetések szintjét. Idővel azonban az eredeti arányok felbomlottak. Egyrészt folyamatosan emelkedett az átlagéletkor, arányaiban növelve a nyugdíjasok számát. Másrészt arányaiban a fiatal munkába állók száma is csökkent. A hagyományos felépítésű nyugdíjrendszer, vagy mondjuk inkább úgy, hogy az állami nyugdíjrendszer azonban még a múlt század 80-as éveiben is fenntarthatónak látszott.
Alternatív megoldások
Ha továbbra is a bismarcki típusú nyugdíjrendszer keretei között gondolkodunk, a jelenlegi és jövőbeni aktív dolgozóknak arányaiban egyre több nyugdíjast kell eltartaniuk. Közben, ha meg szeretnék fordítani vagy legalábbis mérsékelni az elöregedési folyamatot, kétszer annyi gyereket kellene vállalniuk, mint az előző generációknak. A mostani fiatalok tehát látszólag egy olyan negatív spirálba keveredhetnek, hogy a gyermekek felnevelésére költött jelentős összegek miatt nem tudnak félrerakni idős korukra. Sokan ettől, tehát az időskori szegénységtől tartva „bedőlnek” különféle életbiztosítási ajánlatoknak. Pedig semmilyen gazdasági logika szerint nem garantálható, hogy évi 100–200 eurós befizetésből megalapozhatják nyugdíjas éveik anyagi biztonságát.
A fenntartható nyugdíjrendszer problematikája nagyon összetett. Nemcsak pénzügyi, gazdasági, hanem társadalmi és szociális vetületei is vannak. Az elvárások lényege azonban nagyon egyszerűen megfogalmazható. A nyugdíjalapnak olyan forrásokat kell biztosítani, melyek hosszú távon biztonságossá teszik a rendszeres kifizetéseket. A nyugdíjak összegének értékét nem lehet jelentős mértékben, illetve egyáltalán nem lehet csökkenteni, hiszen a nyugdíjasaink jó része sajnos a létminimum határán tengődik. Léteznek azonban alternatív megoldások, melyekkel hatékonyan meg lehet oldani és meg is kell oldani a jövőben az idősek ellátmányának kérdését. A 21. században, amikor egyes országokban már a feltétel nélküli alapjövedelmet tesztelik, nem lenne szabad azzal riogatni az embereket, hogy nem lesz nyugdíjuk. Az idősek ellátmányát nem csupán az aktív dolgozók nyugdíjjárulékából lehet megoldani. Nyílt titok, hogy a befizetések már egy ideje nem fedezik a kiadásokat egyébként sem, tehát már eddig is megvoltak a módozatai annak, hogyan lehet megoldani a kérdést.
