Végső elkeseredésükben a nyilvánossághoz fordultak a még mindig társadalmi tulajdonban levő vajdasági vízgazdálkodási vállalatok. Ügyviteli egyesületük végrehajtó bizottságában ugyanis egyértelművé vált a vészharang kongatásának oka: immár csak idő kérdése, hogy mikor mennek csődbe. A tizennyolc vízgazdálkodási vállalatban ugyanis azt állítják, hogy a Vajdaság Vizei közvállalat nagy összegekkel tartozik nekik, másrészt pedig egyre kevesebb megbízást kapnak a Tartományi Képviselőház által néhány évvel ezelőtt alakított közvállalattól.
Az első pillanatra a helyzet meglehetősen egyértelmű: a VV elvégeztette velük a munkát, de azt nem fizette ki, s az egyre rosszabb anyagi helyzetben levő társadalmi vállalatok emiatt a tönk szélére jutottak. Van azonban egy bökkenő. Az ügyviteli közösség közgyűlésének elnöke nem tudta megmondani, hogy a VV mennyi pénzzel tartozik az egyesület tagjainak.
Ezzel szemben a Vajdaság Vizei közvállalatban azt állítják, hogy ők minden számlát kifizettek, s rendszerint előleget is átutalnak a megrendelésükkel együtt. Azt is hangsúlyozzák, hogy nem ők az egyetlenek, akik munkát adnak a vízgazdálkodási vállalatoknak.
Térségünkben az egymásra mutogatás nem új dolog. Szinte népi szokássá vált.
A meglehetősen áttekinthetetlen helyzet ellenére felmerül az emberben némi gyanúper. Mégpedig mindkét fél magatartását illetően.
Még alig két évtizeddel ezelőtt is biztos és jól fizető állást jelentett a DTD valamelyik vállalatában munkát kapni. Valóságos kiváltság volt ez a státusz, hiszen a tizennyolc-tizenkilenc évvel ezelőtti hiperinfláció idején is vígan éltek. Erre Zentán is volt példa. Ma azonban a helyzet az ellenkezőjére fordult. Egyenesen sorscsapásként élik meg a DTD munkásai azt, hogy alig van munkájuk, ennél fogva pénze sincs az azóta már privatizált vállalatnak, s a fizetések olykor több hónapot is késnek.
Erre mondaná a bölcs öreg paraszt, hogy „a kerék egyszer fenn, egyszer lenn”.
Azt azonban el kell fogadni, hogy az alig néhány évvel ezelőtt megalakult VV olykor tartósan kiváltja a tartomány gazdaságának alapját jelentő mezőgazdaság ellenszenvét. Jól emlékezünk arra a tavalyi/idei felhördülésre, amikor a parasztok nem voltak hajlandók fizetni a lecsapolási illetéket, ami a Vajdaság Vizei közvállalat fő bevételi forrását jelenti. A hektáronkénti – nagyjából – ezer dinár követelés ugyanis messze alulmúlja a VV földművesek javára történő eddigi teljesítményét. Hogyisne, hiszen csak a zentai községből hozzávetőleg 26 millió dinárnak kellett volna átvándorolnia a közvállalat kasszájába, holott ezért a zentai (felsőhegy, bogarai, tornyosi…) parasztok semmit sem kaptak. S hogy a helyzet még ellentmondásosabb legyen, a szerbiai kormány, az aszályra való hivatkozással (nagyon helyesen) 2009-re és 2010-re mentesítette a földműveseket az adó megfizetése alól. Ugyanakkor a Vajdaság Vizei közvállalat igyekezett kíméletlenül behajtani a lecsapolási illetéket. Talán mondani sem kell, hogy az említett két évben nem volt szükség semmilyen vízelvezetésre, annál inkább szükséges lett volna az öntözés.
Akkoriban a közvállalat bírósággal, foglalással, végrehajtással fenyegette a parasztokat, és dölyfösen váltig hangoztatta, hogy „az illetéket köteles mindenki fizetni”. Arról azonban egy szó sem esett, hogy a szóban forgó cégben hányan és milyen hatásfokkal dolgoznak. Nos, éppen ezt vetik most a szemére a társadalmi tulajdonú vízgazdálkodási vállalatok. Nevezetesen, hogy ők a tönk szélére jutottak, a VV pedig éli világát.
Mindenképpen érdekes volna tudni, hogy mennyi a közvállalat éves bevétele, s ebből mire mennyit költ. Okkal feltételezhető, hogy ha ezt a kérdést egy újságíró firtatná, azzal hárítanák el, hogy „üzleti titok”. Márpedig egy olyan kollektíva, amely közpénzből él, semmiképpen sem engedheti meg magának a bezárkózottságot, hiszen nemcsak erkölcsileg, jogilag is kötelessége volna beszámolni a sok tízezer (százezer) mezőgazdásztól beszedett pénz sorsáról. Errefelé ez nem igazán megszokott dolog. Azt azonban nem egészen értjük, hogy az alapító, nevezetesen a Tartományi Képviselőház (és prominens vezetői) miért nem kérik számon az általuk alapított cégtől a fentieket.
Vagy nekik is csak a pénz számít?
