Bizonyára nem egyszer fordult már elő Önnel is, hogy postaládájában soha sem igényelt reklámanyagot, kitöltendő kuponokat, rettenetesen fontos, azonnali választ váró küldeményeket, nagy nyereményeket ígérő játékok szelvényeit tartalmazó küldeményeket talált.
Mára már addig jutottunk, hogy a röpcédulák miatt meg sem haragszik az ember, azonnal kidobja a postaládák alatt éppen ebből a célból elhelyezett, legtöbbször kartondobozokból rögtönzött szemetesekbe. Sajnos erre már többen rájöttek, ezért csábítóbb, ígéretesebb, látványosabb, vaskosabb küldeményt raknak a ládába, mert azt legalább felviszi az ember a lakásba, érdeklődve felnyitja, hogy meggyőződjön, mi lehet annak a fontos, színes, katalógusokat, ajándékokat ígérő feliratokat tartalmazó borítéknak a tartalma. Aztán bizonyára vannak olyanok is, akik, úgymond, bedőlnek, vagy csak, „nem veszthetek semmit” alapon elküldik a válaszlevelet, s ezt követően jön csak az igazi haddelhadd, a személyes adatokkal való mindenféle visszaélés veszélye, további szép számú küldemények, telefonhívások, reklámanyagok. Az első küldemény a legtöbbször csak csali, de ha egyszer felkerülünk a listára, soha többé nem törölnek onnan bennünket, és úgy tűnik, életünk végéig gyönyörködhetünk a szebbnél szebb, sürgősebbnél sürgősebb átejtő papírcsomagokban.
Mondani sem kell, az efféle reklámfogások törvénybe ütköznek. Mivel azonban pontos meghatározása nincs annak, hogy meddig mehet el a reklám, s hol kezdődik a fogyasztó magánélete, nehéz meghatározni, mit lehet büntetni és mit nem. Éppen ez az oka annak, hogy efféle visszaélések miatt még egyetlen jogi személyt, vállalatot sem ítéltek el, büntettek meg. További definiálási gondot okoz az, hogy egyes ilyen esetekben a reklámfogás „szenvedő alanya” valóban kap valamit, például kétszemélyes vacsorát egy termékbemutató meghallgatásáért cserében. Az igaz, hogy legtöbbször ezekben az esetekben sem kérdezi meg senki, szeretne-e ilyen meghívót kapni a „kiszemelt” polgár, a meghívót egyszerűen megtalálja a postaládában, s általában csak a telefonos időpontjegyzés során tudja meg, mi áll a dolog hátterében, már ha azon szerencsések közé tartozik, akik korábban nem tapasztaltak hasonló adok-kapok módszeren alapuló marketinget.
A kereskedelmi minisztérium álláspontja szerint, ha valaki világosan feltünteti a postaládáján, hogy nem hajlandó reklámanyagot fogadni, senkinek sem áll jogában mégis bedobni azt. A telefonos és e-mailben érkező hirdetések esetében már nem ez az elv működik, nem lenne szabad hirdetéseket küldeni mindaddig, amíg a fogyasztó arra engedélyt nem ad. Ha visszaélést tapasztalna valaki, bátranjelentse a kereskedelmi felügyelőségnek – mondják a tárca illetékesei.
Nálunk kétségkívül a Mladinska knjiga „nyereményjátékai” a legelterjedtebbek. Már valószínűleg több százezren „jutottak át” az általuk szervezett játékok több fordulóján is, sokan kaptak különféle kis kulcsutánzatokat, fedeztek fel három egyforma jelet egy szelvényen, melyek mind-mind nyereményt garantálnak. S mi a nyeremény? Általában 10-20 százalékos képzelt engedmény vásárlás során, vagy egy szép könyv – feltéve, ha veszünk hozzá még egy szebbet, drágábbat... A lényeg: minden esetben fizetnünk kell a végén. A szóban forgó kiadónál azzal védekeznek, hogy kizárólag nyilvános adatokat használnak, s azokat a polgárokat, akik kérik, törlik a nyilvántartásból. Mindenkit türelemre intenek azonban, mert előfordulhat, hogy a törlést követően még három hónapig érkeznek az ajánlatok, játékrészvételi kuponok, ugyanis ennyire előre dolgozik a postai küldeményekkel foglalkozó részleg!
