Vonalkódok megfejtése

Fehér alapon hosszabb-rövidebb, vékonyabb-vastagabb fekete függőleges vonalak, legalul számokkal – ez a vonalkód, vagy legalábbis a mindennapi emberek többsége csupán ennyinek látja azt. A pénztárnál azért forgatja az árut a mogorva pénztárosnő, mert éppen ezt keresi, de sehogyan sem találja, minden egyes alkalommal ennek örül meg egy vidám „bipp” jelzéssel a leolvasó, ha rátalál, s ez a felelős azért is, hogy – legalábbis az esetek döntő többségében – pontosan annyit fogunk fizetni a vásárlás végén, amennyit kell...

De mi az, aminek alapján meghatározzák, hogy milyenek legyenek a vonalak, s mely számokat kapja majd meg az adott termék, ha piacra dobják?

A kód vonalai arra szolgálnak, hogy jelkép formájában adják át az információt az azt leolvasó berendezésnek, minél gyorsabban, hatékonyabban. Nem a fekete vonalakban, hanem a fehér vonalközökben van, úgymond a lényeg, mert a leolvasó berendezésnek ezek tükrözik vissza a szükséges adatokat. A fekete vonalak és világos közök sorában három helyen fordul elő mindig két-két, a többinél hosszabb vonal, ezek voltaképpen két részre tagolják a vonalkód egészét. Minden egyes számjegyet két vonal kódol, s az imént említett, elkülönített részeken belül hat-hat számjegy található.

Az Európában használatos vonalkódnak összesen tizenhárom számjegye van, ezeknek kell átadniuk a termék minden fontos információját. Az első három számjegy azországot jelzi, ez például Szerbia esetében 860, Magyarország esetében 599, Horvátországéban pedig 385, és sorolhatnánk tovább. Ne hagyjuk azonban, hogy megtévesszen bennünket az első három számjegy, ezek ugyanis nem feltétlenül azt jelzik, hogy melyik országból származik a termék. Ebben a tekintetben még mindig jóval megbízhatóbb az áru címkéjére hagyatkozni. Fennáll a lehetősége annak, hogy egy adott termék, egy adott országba – mely lehet az eladás helye, de lehet közvetítő is a kereskedelmi láncban – vonalkód nélkül érkezzen, s az illető államban kapja végül meg a kódot. Az első három számjegy tehát inkább azt jelzi, hol „kódolták be” az árut, s nem azt, hol gyártották. Ráadásul a bizonyos, mondjuk úgy, speciális kategóriába tartozó áruk, mint amilyenek például a publikációk, folyóiratok is, külön erre a célra meghatározott nemzetközi kóddal vannak ellátva, s nem az illető államhoz rendelt számsorral kezdődnek vonalkódjaik.

Az első három számot követő számjegyekmagának agyártónak a jelölésére, illetve a termék sorszámának meghatározására szolgálnak. A gyártó számát mindig annak alapján hozzák létre, hogy összesen hány termék kódolási lehetőségét vásárolta meg, amit pedig a gyártó, minden bizonnyal, saját kapacitása, gyártási lehetőségei alapján fog meghatározni. Az ország és a gyártó száma utáni számjegyek utalnak a termékre, ezek azok a számok, melyek végül is eldöntik, a pénztárnál milyen megnevezés fog a vonalkód leolvasása után a számlára kerülni. Ezekhez a számokhoz külön kell a leolvasó berendezéshez tartozó számítógépes rendszerben elmenteni a termék valódi nevét. Az utolsó, tizenharmadik számjegyaz úgynevezettellenőrző számjegy, mely az előző számok külön technikával végzett „összekódolása” révén jelölhető ki.

A kódolásnak megannyi módszere létezik. A kereskedelmi vonalkódrendszer európai formája az EAN–13-as kódolás (European Article Numbering – Európai Gyártmánykód), melyet ma már világszerte használnak a kiskereskedelmi árucikkek kódolására. Ahogyan külföldön, úgy hazánkban is GS1 nemzetközi szervezet (www.gs1yu.org) hivatott arra, hogy e kódolásról döntsön, szabályozza azt, mindig az érvényben lévő szabványok alapján. Az EAN–13-as rendszer tulajdonképpen az Egyesült Államokban elkészített tizenkét számjegyes vonalkód (univerzális kód) továbbfejlesztett változata. Japán változata a JAN, a három különböző kódrendszer pedig együttesen alkotja a Világkereskedelmi Termékkódrendszert.