Annak ellenére, hogy az úgynevezett fogyasztói kosár meglehetősen nehezen érthető, bizonyos irányt mutat arra vonatkozóan, hogyan is alakul az életszínvonalunk. A „kosár” azért nem tekinthető reálisnak, mert a statisztikusok abba belegyömöszöltek jó néhány olyan közfogyasztási cikket, amelyekre sok családnak vagy nincs szüksége, vagy pedig belátható időn belül nem lesz módja a megvásárlására.
Nagy kérdés ugyanis, hogy minek alapján tartalmazza az a bizonyos fogyasztói kosár a havi 70 deka kukoricalisztet, több mint 4 kiló szárazbabot, 10 deka aszalt szilvát. Vagy: kinek van ma pénze arra, hogy minden hónapban megvegyen 1 kiló teakolbászt, 70 deka borjúhúst, esetleg majd másfél kiló mortadellát? Arról nem is szólva, hogy a konyhakerti termények esetében hatalmas a különbség a városi és a falusi családok között. Akinek nincs erre vonatkozó tapasztalata, el sem hiszi, hogy esetenként egy kis szorgalommal, némi anyagi, de főleg munkaerő-befektetéssel mennyit meg lehet spórolni. S ami a leglényegesebb, a kiskerti termények esetében tudja az ember, hogy mennyi (vagy semennyi) mérget fogyaszt el.
Az elmondottakat szinte teljesen figyelmen kívül hagyja a statisztikai hivatal, s ki tudja, milyen megfontolásból és alapon havonta megjelenteti a saját adatait. Eszerint az utóbbi egy-két hónapban a vásárlói kosár értéke 58000 dinár volt, ami csaknem másfél átlagos fizetést jelent. A havi kereset is vitatható azonban, hiszen Szerbiában az állástalanság elérte a munkaképes lakosság 27 százalékát. Ők tehát fizetési napon egy dinárt sem visznek haza. Talán nem jogtalan a kérdés: akkor miből élnek?
Az egész statisztikai kimutatásból egyetlen „haszon” van: megtudhatjuk, hogy a valamennyivel több mint 40000 dináros átlagkeresetnek csaknem a felét élelemre költjük. Negyedrészéből kiegyenlítjük a lakással kapcsolatos költségeket (víz, villany, gáz stb.), háromezer dinárból ruházkodunk… és sorolni lehetne a többi tételt is, de nem sok értelme van, hiszen aszerint havonta a négytagú család
csaknem ötezer dinárt utazásra fordít, háromezer dinárt elfüstöl, 636 dinárt a kocsmában hagy, 2500 dinárból bútort vásárol.
A valóság azonban merőben más. Megvesszük a kenyeret, tejet, lehetőleg minél olcsóbb (és ócskább) felvágottat (azzal is has telik), hetente egyszer-kétszer igyekszünk húst is tenni az asztalra. A dohányosok közül cigarettáról csak kevesen mondanak le, s ha egy mód van rá, az olyan-amilyen ebédet, vacsorát leöblítjük egy üveg sörrel.
Lényegében ez a mi – egyre kisebb – fogyasztói kosarunk.
