Snežana Radojičić szerb világutazó és írónő korábbi kalandjairól pontosan négy évvel ezelőtt számoltunk be napilapunk hétvégi mellékletének az oldalain, amikor is Kelet-Európa és Ázsia több országában is két keréken megtett 31 ezer kilométeres táv után tért vissza Szerbiába, és könyvét népszerűsítve többek között Zentára is ellátogatott. Emlékeztetőül a fiatal belgrádi írónő a szürke hétköznapokat maga mögött hagyva döntötte el, hogy minden alkalmat megragad, hogy kerékpárjával bejárja a világ országait, s az elmúlt hét évben mintegy 55 ezer kilométert tett meg Európában és Ázsiában. Járgányával bejárta Mongóliát, Kambodzsát, Laoszt, Kínát, Nepált, Tibetet, s kerékpárjával a Himalájára, 5614 méter magasra is „felkaptatott”, legutóbb pedig Japánba volt, majd pedig Észak-Koreába is ellátogatott.
A szerb világutazónak a Kínában eltöltött huzamosabb idő után sikerült eljutnia a világ legelzártabb országába, s az itt szerzett élményeiről legújabb könyvében is beszámolt, valamint az itt szerzett tapasztalatait az országszerte megszervezett előadássorozat keretében is megosztotta, amely során a közelmúltban Zentára is visszatért. A Kim Dzsong Un által vezetett országba egyébként egyáltalán nem könnyű bejutni. Magányosan utazva és újságíróként egyenesen lehetetlen, így Snežana is egy, az ország területére szervezett csoportos utazásokra szakosodott idegenforgalmi ügynökségen keresztül töltött el hét napot 1900 euró kifizetését követően.
Az országba való beutazás a hatalmas összeg ellenére sem egyszerű. Az ehhez szükséges vízumhoz mindenekelőtt egy internetes kérdőívet kell kitölteniük az érdeklődőknek, s egy nyilatkozatot is alá kell írni, amelyben az utazó kijelenti, hogy nem foglalkozik újságírással, s véletlenül sem ilyen céltól vezérelve szeretne beutazni az országba. A vízumkérelem pozitív élbírálása esetén az erről szóló pecsétet pedig véletlenül sem az illető útlevelébe ütik bele, hanem egyfajta ellenőrző úti okmányba, amit az országból történő eltávozás során le kell adni a határőrző szerveknek – mesélte Snežana zentai tartózkodása során, s hozzátette azt is, hogy ezt követően az idegen turisták csoportba tömörülve, melléjük kirendelt vezetők társaságában közlekedhetnek az országban, mert amennyiben netán kedvünk szottyanna az utcán egyedül sétálni, akkor azon nyomban letartóztatnák őket.
A világutazó elmesélte azt is, hogy az ország területén a „párthoz való hűség” alapján különböztetik meg az embereket, s a felnőtteknek az ez alapján előírt jelvényeket kell viselniük, ugyanakkor az itt élők boldogulása nagyban függ attól is, hogy a szüleik, illetve nagyszüleik miképpen viszonyultak a párthoz, vagy pedig a II. világháború, illetve a koreai háború ideje alatt melyik oldalon is álltak. Így amennyiben ők a rossz oldalon voltak, az unokáknak szinte esélyük sincs arra, hogy magas pártfunkcionáriusokká váljanak, illetve hogy Phenjanban, az ország fővárosában éljenek, s élvezzék ennek a kiváltságait. Természetesen az sem mindegy, hogy ki milyen jelvényt visel a zakóján. Az ország atyjának, „halhatatlan elnökének” Kim Ir Szennek és fiának, a „kedves vezetőnek” és az „alelnöknek”, Kim Dzsongilnek a képmását viselők tartoznak a legmagasabb rangú polgárok közé, őket követik a kizárólag Kim Ir Szent ábrázoló kitűzőt viselők. Lényegében az észak-koreaiak ez alapján látják, hogy ki melyik kaszthoz is tartozik, s ez alapján miképpen is kell viszonyulniuk hozzájuk. A jelvények ugyanakkor azt jelképezik, hogy amíg a polgárok a „szívükön hordozzák” a vezetőiket, az ország vezetői is mindig a polgárokkal vannak.
A közhiedelemmel ellentétben az észak-koreai utcák nincsenek kiplakátozva Kim Dzsong Unnak, az ország jelenlegi vezetőjének a portréjával és emlékművei sincsenek. Ezzel szemben az ő arcképe található az összes észak-koreai újság címoldalán, természetesen színesben, míg az újságok többi oldala, takarékossági okokból, fekete-fehér. Ugyanakkor már a vízumkérelemkor felhívják a turisták figyelmét arra is, hogy mit szabad és mit nem szabad csinálniuk az országban történő tartózkodásuk ideje alatt. Többek között tilos összehajtani azokat az újságokat, amelynek címlapján Kim Dzsong Un képe található, és súlyos államellenes cselekedetet követünk el, amennyiben ezt mégis megtesszük. Természetesen széttépni sem szabad ezeket az újságokat – jegyezte meg Snežana, aki szerint ezenkívül
külön szabályok írják elő, hogy miképpen is szabad fényképezni, s előírások vannak a vezetők emlékművei iránt érzett tisztelet kimutatására is. Ezzel szemben a tévhitek közé tartozik az is, hogy az ország területén mindenkinek egy szigorúan előírt stílusú frizurát kell hordania. A világutazó szerint, ahogyan egykoron a jugoszláv borbélymesterek üzletében is ki volt biggyesztve, hogy milyen frizurákat ajánlanak az ügyfeleknek, így Észak-Koreában is mindössze javasolják a meghatározott stílusú frizurák viselését, amivel lényegében úgyszintén a kollektivizmust erősítik, ez pedig nemcsak Észak-Koreára, hanem az összes távol-keleti országra jellemző.
Az észak-koreai társadalom egyébként nem a kommunista ideológiát, hanem az úgynevezett dzsucse (uralom önerőből) autarkikus politikai és gazdasági eszmét követi, amelynek alapjait Kim Ir Szen helyezte le. Valójában valahol a marxizmus, a leninizmus, a buddhizmus ötvözetéről van szó, s az észak-koreaiak szerint az embert helyezi előtérbe. Az országban minden a vezér jegyében van, s az embernek az az érzése, hogy mindenhol megfigyelik – ecsetelte Snežana, hozzátéve azt is, hogy az észak-koreaiakat állandóan arra emlékeztetik, hogy az ország továbbra is háborúban áll, s hogy ők mindenek előtt katonák, akiknek elsősorban a két Korea egyesítésére és az amerikai imperialista megszállók és csatlósaik elleni védekezésre kell gondolniuk. Így az USA-t sem Amerikai Egyesült Államoknak, hanem Amerikai Imperialista Megszállónak nevezik.
Lényegében egész idő alatt ez a nyomás alatt állnak, s egy rendezvény, népünnepély, fesztivál sincs, amely ne kötődne az ország vezéreihez.
Az ország fővárosában egyébként kizárólag a kiváltságosok élnek, s nemcsak a külföldi turisták, hanem az ország polgárai sem mozoghatnak szabadon. Az összes régió határán ugyanis ellenőrzőpontok vannak, amelyeket csak a személyazonossági igazolványuk felmutatásával léphetnek át, s ezeket az átlépéseket természetesen nyilvántartják. A fővárosba beköltözni kívánóknak ugyanakkor egy kérvényt kell átadniuk, amelyben alaposan meg kell indokolniuk a költözés okát. Az öltözködést illetőleg, az észak-koreaiak retró és egyáltalán nem nyugati viseleteket hordanak. Így a tornaórán lévő diákokon kívül senki sem visel pólót, amit nyugati csökevénynek tekintenek, s ugyanez a helyzet a farmernadrággal is, amit nem is ismernek az országban.
A férfiak körében egyébként divatosak az olajzöld és szürke félkatonai viseletek, míg a nők hagyományos szoknyákat, ingecskéket, a lábukon pedig 3 cm magas sarkú cipőt viselnek.
Az ország területének mindössze 20 százalékát lehet megművelni, mivel a többi hegyvidék, de az észak-koreaiak rendkívül szorgalmasak, és a létező összes megművelhető területet kihasználják. A falvak termelőszövetkezetekbe tömörülnek, s mindazt, amit megtermelnek, a szövetkezeté. Így a termést elosztják a szövetkezeti tagok között, s a termés összmennyiségének mindössze 10 százalékát kapják el pénzben, hogy azt is meg tudják vásárolni, amit a szövetkezetükön belül nem sikerült megtermelniük. Vagyis lényegében mindent igazságosan elosztanak, de a téli időszakot nehéz átvészelni, mivel nem jut mindenkinek elegendő élelmiszer, áramellátás szinte nem is létezik, s az országnak szinte nincs is kivitele, illetve behozatala.
Snežana szerint az észak-koreaiak lényegében saját propagandájuk áldozatává váltak. Ők ugyanis, ellentétben velünk, egyáltalán nem nyilatkoznak a saját, illetve az országuk súlyos problémáiról, hanem igyekeznek a legjobb fényben feltüntetni az egészet, s nem lehetséges beszélni velük a rossz dolgokról. Az írónő példaképpen elmesélte, hogy Phenjanban is gyakoriak az áramszünetek, így az egyik szállodának a 34. emeletén elszállásolva szemtanúja volt annak, hogy a fél főváros sötétségbe volt borulva, s ezért egyik alkalommal megkérdezte a csoportvezetőt, hogy miért nincs elegendő áram, amikor a közelben van egy hatalmas vízerőmű is. A vezető erre azt válaszolta, hogy mi az, hogy nincs elegendő áram? Mindössze arról van szó, hogy az észak-koreai nép nagyon szorgalmas, egész nap dolgoznak, s ezért már korán nyugovóra térnek. Snežana egyébként legközelebb Dél-Amerikát szeretné bejárni a kerékpárján, s jelen pillanatban is az utazás költségeinek az összegyűjtésén fáradozik.
A képek forrása: www.facebook.com/putokosvetabiciklom
