Az utóbbi időszakban egyre többen döntenek úgy, hogy felhagynak eredeti foglalkozásukkal, elhagyják szülőföldjüket, s egy másik, számukra jóval kifizetődőbb munkahelyen igyekeznek megkeresni napi betevőjüket. A temerini születésű, Zentán élő Csőke Csabát a Vajdasági Rádió és Televízió, illetve a Pannon Televízió egykori riportereként ismerhetik a rádióhallgatók, illetve a tévénézők. Ő viszont egy ideje a mikrofont és a jegyzetfüzetet egy 40 tonnás nyergesszerelvényes teherautóra cserélte le, amelynek sofőrjeként az év legnagyobb részében árut szállít Európa országaiba.
Gondolom, hogy mondani sem kell, Csaba is elsősorban anyagi és családi okok miatt váltott hivatást.
– Jó néhány évvel ezelőtt kezdődött mindez, amikor az egyik kollégámmal arról tanakodtunk, hogy számunkra mégse mindent a pénz jelent, viszont nem árt, ha van belőle. Az évek folyamán sok emberrel megismerkedtem, és korábban is kacérkodtam már a gondolattal, de több éves folyamat eredményeként hoztam meg döntésemet – mesélte a fiatalember, hozzátéve azt is, ez nem volt rögtön egy erős elhatározás, hogy előtte két éven keresztül erre gyúrjon, de előbb-utóbb választania kellett, s az élet úgy hozta, hogy neki ezt kell csinálnia. Időközben a fentiekben már említett teherautók vezetését is elsajátította, és a szükséges jogosítványokat is beszerezte. Elmondása szerint egyáltalán nem tudatosan intézte el ezeket, hanem arra törekedett, hogy a kezében a toll és a mikrofon mellett legyen egy dzsóker is, amit, amennyiben a sors úgy hozza, elő tud húzni és segítségével egy teljesen más irányba is el tud indulni. A teherautósofőrködés mellett meg azért döntött, mert hiányszakmának számít, s ezért a C, illetve E kategóriás jogosítvánnyal rendelkezőket azon nyomban alkalmazzák.
A leendő munkaadói sem teketóriáztak, és egyetlen telefonhívást követően felvették az első munkahelyére. Jóformán meg sem nézték, hogy kivel is van dolguk, s amikor felutazott Budapestre, a szerződések már készen várták, ő aláírta ezeket, s másnap már be is ülhetett Európa egyik legnagyobb logisztikai cége, a Waberer's magyarországi franchise vállalatának a nyergesvontatójába, s elkezdte szelni Európa utait.
Családja pedig elfogadta döntését, mert hát a pénz mégiscsak nagy úr, s idehaza képtelenség megkeresni azt az összeget, amit ő ezzel a munkával haza tud hozni.
– Külföldre költözni nem akartunk, én pedig itthon is vagyok, meg nem is. Azonban e mellett a jövedelem mellett havonta mégis egy hetet együtt tudok tölteni a feleségemmel és a kisfiammal – ecsetelte a beszélgetés során, s elmondta azt is, hogy újságírókollégái ugyan nagyon meglepődtek a váltása kapcsán, de közülük négyszemközt többen is bevallották, hogy ha nem lennének annyira idősek, akkor lehet, hogy ők is simán belevágnának a nagy kalandba.
– Azok meg, akiknek nem tetszett a lépésem, valószínűleg el sem merték mondani a véleményüket, vagy nem mertek szólni, mivel a nyergesszerelvények sofőrjeiről viszonylag negatív kép él a köztudatban – magyarázta, de azért hozzáfűzte, hogy ezeknek az előítéleteknek azért van némi alapjuk. Közülük kevésnek van családja, normális házasélete. Ez utóbbi nagyjából mindössze 50 százalékukról mondható el.
– Kevés az olyan, akinél van odahaza gyerek, illetve kamionos feleség, mert nekik együtt kell élniük a sofőrködéssel járó dolgokkal, s ez cseppet sem egyszerű, illetve könnyű – ecsetelte, ugyanakkor elmondta azt is, hogy a közhiedelemmel ellentétben, hogy a sofőrök nem iskolázottak, ő sokszor találkozik olyan „nyergesvontató-szelídítőkkel”, akik közlekedési mérnöki, vagy pedig felsőfokú logisztikai iskolát végeztek, s le is diplomáztak.
Különben is a különböző ismeretterjesztő kábeltelevíziós csatornákon futó és rendkívül népszerű, kamionsofőrös doku realityban sugárzottakkal szemben a sofőrök mindennapjai is egészen másképpen zajlanak le. Beszélgetőtársunk szerint az tény, hogy az országutak vándorai igen szolidárisak egymással, és szükség esetén azon nyomban a kollégáik segítségére sietnek, de ezekben a valóság-műsorokban csak azt mutatják, amikor a sofőr vezet, s közben az élet, illetve a kamionos lét értelméről bölcselkedik, a munkájuk viszont nemcsak ebből áll, hanem többek között nagyon sok papírmunkából is. A sofőr találkozik az eladóval, illetve a vásárlóval, s ő viszi a számlákat és a teher eredetét igazoló okmányokat is. Beszélgetőtársunk szerint talán azért misztifikálják túl ezt a hivatás, mert sokaknak fogalmuk sincs a szakma rejtelmeiről.
– A nyergesvontató sem olyan gépjármű, amelybe csak bele kell ülni, a motort elindítani és már mehetünk is, ameddig mi akarunk. Vannak dolgok, amire nagyon oda kell figyelni. Példának okáért ilyen berendezés a tachográf is, ami a nyergesvontató minden egyes kerékfordulatát rögzíti. Mert hát a kamionosok életét is törvény szabályozza, nem pedig saját maguk.
Egy sofőr munkanapja 13–15 óra, ebből kilenc a vezetés – mesélte a fiatalember, aki megemlítette azt is, hogy amikor netán rossz helyen áll meg, akkor szó se lehet róla, hogy arrább menjen tíz métert.
– Ha akadékoskodnak, akkor azt válaszolom nekik, hogy nyugodtan hívjanak rendőrt, s amennyiben ő utasít erre, akkor én szívesen el is állok. Addig viszont egy tapodtat sem megyek arrébb. A tachográf által feljegyzetteket a törvény annyira szigorúan veszi, hogy több ezer eurós pénzbüntetést, de akár háromhavi elzárást is kiróhatnak ránk, amennyiben a működésébe beleavatkozunk – magyarázta, de hozzátette, hogy már csak azért sem felelnek meg a valóságnak a National Geographicen vagy éppen a Discoveryn bemutatott kamionos valóságshow-k, mert a kamionsofőröknek például az általuk szállított áruk rögzítésének módozatait is ismerniük kell, hogy ezek ne mozduljanak el, vagy pedig vészfékezés esetén ne boruljon rá az egész a kamionfülkére, s ölje meg a sofőrt is. Ugyanakkor ezen műsorok szerint a balesetek többségét a kamionosok okozzák, ő viszont ezzel szemben az utakon több motorkerékpárost lát letakarva az út mellett.
Csaba egyébként az Európai Unió területén szállít különböző árut, de járt már Norvégiában is.
Elmondása szerint ez azért jó, mert számára nincsenek országhatárok, s kizárólag csak a migránshelyzet miatt kialakult ellenőrzések során állítják meg őket. Elmondta azt is, hogy szemben a szerbbel, a magyarországi rendszámtáblájú teherautók, illetve azok sofőrjei nagyon jó hírnévnek örvendenek, a hazai sofőrök egy része viszont fizetéskiegészítésként kevésbé legális fuvarokat is elvállal, ezt pedig a nyugati rendőrök nem igazán díjazzák.
Csaba elmesélte azt is, hogy nyaranta hétvégén kamionstopjuk van, illetve 45 órán keresztül kötelezően szünetet kell tartaniuk. Ilyenkor, amíg a sofőrök többsége alszik, számítógépezik, filmet néz, vagy pedig éppen sütöget valamit és sörözik, ő a közeli városok nevezetességeit tekinti meg.
– Európa gazdagabb részét járjuk így hétvégén, az ember valahogy mindig olyan helyre csöppen, hogy karnyújtásnyira van tőle az, amit egykoron földrajzból, történelemből tanult, s ilyenkor elkezdi az ember fantáziáját birizgálni, hogy jó, ezt már látta képeken, de mi lenne, ha most – ha már alkalma adódott erre – , akkor élőben is megnézné ezeket – mesélte, hozáfűzzve, hogy ezért ő ilyenkor azon töpreng, melyik busszal, illetve vonattal tudna leggyorsabban eljutni ehhez a látványossághoz, nem pedig azon, hogy mi is lehet most odahaza és miképpen is érzi magát most a kisfia és a felesége.
– Így kezdődött el az én világjárásom – mesélte, elmondva azt is, hogy ehhez persze javasolt az angol nyelv tudása, mert enélkül sokan nem is mernek nekivágni az egésznek. Márpedig a sofőrök jó része nem beszél idegen nyelven.
Csaba leghúzósabb útja ezidáig Spanyolországban volt. Itt ugyanis a visszapillantó tükröt is be kellett hajlítania, hogy elférjen az úton, amelyet az egyik oldalról egy szikla, a másikon pedig egy szakadék szegélyezett.
– Én pedig azért imádkoztam, hogy nemhogy autó, de egy kerékpáros se jöjjön velem szemben, mert amennyiben ez történik, akkor darut kellett volna hívni, hogy valamelyik járművet megfordítsák. Akkor megtaláltam a kormányban a forrást, s a tenyerem is izzadt rendesen – ecsetelte, hozzátéve azt is, annak ellenére, hogy nagyon szép volt a spanyol sivatagi táj, de oda véletlenül sem kívánkozik vissza. Beszélgetésünk végén a zentai fiatalember elárulta, hogy már gondolkozott azon, hogy az egykori hivatását, az újságírást összeköti a sofőrködéssel, és beszámol az utakon szerzett élményeiről.
– Moldova György könyvet is írt erről, amit teherautóban ülve el is olvastam, de azóta nagyot változott a világ, s egyszer talán leírom, hogy Európában miképpen is lehet boldogulni egyfajta kamionos turistaként – mondta.
