Egy esztendeje még Athén borzolta a kedélyeket az Európai Unióban. A pesszimisták azzal riogattak, hogy Görögország gyorsan kieshet az euróövezetből, s ez kedvezőtlenül befolyásolja az unió megítélését a (pénzügyi) világban.
Fotó: Dávid Csilla
Alig sikerült lecsillapítani a kedélyeket, és újabb hitellel ismét levegőhöz juttatni a görögök fuldokló országát, máris adódott az újabb probléma: a migráns- és menekültválság, amely azóta is lázban tartja egész Európát. Ezzel összefüggésben sokan sokáig már az EU felbomlásáról, az európai kulturális, civilizációs és egyéb alapértékek, de legalábbis a schengeni rendszer megsemmisüléséről, összeomlásáról kezdtek rémhírterjesztésbe.
Az unió nehézkes, kapkodó és rengeteg érdekellentéttől feszített válságkezelési mechanizmusa fel is erősítette a katasztrófahangulatot, miképpen a hirtelenjében megtáltosodott szélsőséges vagy „csak” nacionalista hangoskodók, akadékoskodók táborának hangját. Tagországok fordultak egymással szembe, történelmi sérelmek kerültek elő. Csak úgy záporoztak a vaskos kritikák, sértő szavak. Ahelyett, hogy az államok egységes szövetségként közösen és eredményesen megvalósítható programokat ajánlottak volna az első számú uniós sorskérdéssé emelkedett probléma kezelésére.
Sokan a menekülteket és az illegális bevándorlókat sem kímélték. Mintha megfeledkeztek volna arról, hogy az EU-tól – elsősorban annak nyugati magjától, amelyet anno kőkemény gazdasági, politikai és stratégiai érdekektől vezérelve hoztak létre – nem idegenek a humanitárius, erkölcsi és karitatív megfontolások sem. Sőt.
A menekültválság elején több nyugati uniós tagállamban még szívélyesen, gyakran lelkesen fogadták az idegeneket (elsősorban a szíriai háború elől elmenekülőket). Másutt csak – sokszor ellenőrizetlenül – átengedték őket, néhol pedig kerítéssel zárták el az útjukat, de akadt szép számmal olyan politikus is, aki terrorista veszélyt látott bennük.
A hatalmas népáradat (elleni helyenkénti politikai uszítás) miatt pesszimista, euroszkeptikus és ellenséges hangulat uralkodott el az uniós lakosság egy (jó) részében. A kezdeti lelkesedés után – a befogadó készségéről ismert – Németországban és a skandináv államokban is sokan szembefordultak a kormány migránspolitikájával. A változást részben a hirtelen beözönlött, (egyoldalú döntéssel) beengedett és befogadott hatalmas idegen tömeg több felelőtlen tagjának elfogadhatatlan, gyakran erőszakos viselkedése, részben a migránsok elleni egyre erőteljesebb kampány váltotta ki.
A helyzet tarthatatlanná vált, ezért az EU radikális lépésre szánta el magát. Feladva korábbi megengedő politikáját, bekeményített. Előbb országok egy csoportja (szintén egyoldalúan) megerősítette saját határait, utána következett a balkáni útvonal lezárása, majd pedig – immár közös döntéssel – Törökországot is bevonták a migránsválság kezelésébe. A törökökkel kötött minapi egyezséget ráadásul épp Angela Merkel német kancellár ötlötte ki, és vitte keresztül, amivel mindenkit meg is lepett.
Bár Európában sokan ellenzik Törökország felértékelését, az (elvtelen) alku már megköttetett. Célja a menekültek és illegális migránsok elrettentése attól, hogy továbbra is tömegesen Európába induljanak.
Az EU-ban korábban oly sokat bírált Ankara tehát főszerepet kapott az elrettentésben és a migránsok feltartóztatásában, amit Brüsszel – siker esetén – eurómilliárdokkal honorálna. Ezenkívül a törököknek vízummentességet is ígért, meg még az uniós csatlakozási tárgyalások felgyorsítását.
A döntés nem véletlen. Törökország ugyanis csaknem 2,8 millió szíriai menekültnek ad otthont, s ezáltal módjában áll akár felerősíteni, akár mérsékelni a tömegek Görögországba (vagyis az EU-ba) áramlását.
A megegyezést persze úgy is lehet értelmezni, hogy a migránsprobléma miatt összeveszett uniós vezetők – jobb híján – a törökökre hárították a Kelet felől menekülők erőszakos visszatartását. A döntést lehet bírálni, de el is lehet fogadni. Még akár azt is bele lehet magyarázni, hogy Brüsszel a pénzéért ismét befolyást vásárolhat a Nyugattól eltávolodott Ankarában, és magához édesgetheti a terrorista merényletektől egyre hangosabb Törökországot. Sőt akár délkeleti határai előterének védőbástyájává változtathatja.
Ez azonban túl szép vágyálom. A valósághoz talán közelebb áll az a feltételezés, hogy a több sebből is vérző megállapodás megkötése óta az EU jelentős mértékben ki van szolgáltatva Törökország és a minden hájjal megkent Recep Tayyip Erdoğan jóindulatának.
Még nem tudni, hogy a török elnök milyen mértékben járulhat hozzá az EU égető belső gondjainak megoldásához. Az viszont egészen jól látható, hogy az ókontinens összlakosságának alig 0,3 százalékát kitevő migránstömegtől és az általa gerjesztett nacionalista vetélkedésből, illetve a megriadt (megrémisztett) választók reakcióiból származó destabilizációs folyamatoktól pánikba esett unió belekényszerült az alkuba.
Ezért ettől a problémakiszervezéstől senki ne várjon csodát egyik napról a másikra. Már a tavasz folyamán kiderülhet azonban, mennyire tartós és hasznos az alku.
A tavaly részben ellenőrizetlenül beözönlött 1,25 millió migráns és menekült miatt feldühödött választók haragja miatt Brüsszelnek és a tagországoknak mindenesetre nagy szükségük van az EU felé közeledő újabb tömegek feltartóztatására. Sikerről persze csak akkor lehet beszélni, ha működik is a törökökkel kötött paktum.
De még ez sem garancia semmire, hisz a migránsok útvonalat módosíthatnak. Például ezután Líbiából indulnak Európába, az eddiginél jóval nagyobb csoportokban. Egy olyan országból, amelyben az anarchia az úr, s nincs olyan hatalom, amellyel egyezményt lehetne kötni.
Ettől függetlenül az unió immár elszántabbnak tűnik abban, mint valaha, hogy a saját területén kívülre szorítsa a probléma zömét. Az EU-politikusok döntő többsége sem könyörül már meg az idetartó tömegeken. Tavaly még sokukban megvolt a hajlandóság a befogadásra, jelenleg azonban ennek már alig tapasztalni a jelét.
A fő cél egyre nyilvánvalóbb: szigorúbb szabályokkal és (talán közös) intézkedésekkel megfékezni az EU-ba irányuló illegális migrációt, s az eddiginél sokkal rendezettebb keretek között intézni az engedélyezett bevándorlást. A törekvés egyik eleme a már itt tartózkodó, de nemkívánatos személyek kiutasítása is.
Úgy tűnik, megkezdődött az Európa (a schengeni) erőd – eddig hiányzó – védműveinek kiépítése. A rendszeren lesznek ugyan kapuk, de azok alighanem csak résnyire nyílnak ki a bebocsátásra jogosultak előtt. Az életveszély elől menekülők továbbra is ebbe a csoportba tartoznak, de a gazdasági okokból illegálisan érkezők már nem sok jóra számíthatnak.
