Vígjátékok és drámák garmadája szól a börtönéletről, az amerikai filmiparnak különösen kedvelt témája ez, szeretjük is nézni – ám hogy a valóság milyen, különösen itthon, a szerbiai börtönökben, arról a mezei halandónak halvány fogalma sincsen.
Csak sejteni tudjuk, hogy nincs sok köze a mozi olykor sötét, olykor kacagtató romantikájához, a nyers realitás nyilván sokkal szürkébb, ugyanakkor jóval keményebb is, különösen hosszú távon. Akik megjárták a sittet, legtöbbször mélyen hallgatnak az ott töltött időről, gondolom, szeretnék maguk is mielőbb elfelejteni. (Bár kétségeim vannak afelől, ez lehetséges-e a legkisebb mértékben is...) Interjúalanyom – akivel mindketten úgy gondoltuk, helyesebb, ha nem fedi fel a személyazonosságát – több mint tíz évet töltött el Szerbia három különböző büntetés-végrehajtási intézetében. Az ő szemében is azt láttam, amikor találkoztunk, hogy nem szívesen emlékszik vissza a bent töltött időre, de lassanként felengedett, és egyre összetettebb mondatokban válaszolt a kérdéseimre.
Ha kimondom, hogy börtön, mi az első, ami kapásból eszedbe jut róla?
– Egyből nagyon sok minden eszembe jut... de legelőször az az évszám, amikor kimondták az ítéletet. Utána viszont lepereg előttem az egész bent töltött időszak, minden kép visszatér. Pedig jó élményem odabent nem volt...
Az emberek nagy többsége az „ismereteit” a börtönről elsősorban az amerikai filmekből szerzi. Gondolom, kevés köze van ennek a realitáshoz...
– Közel sem azt mutatják ezek a filmek, mint amit akkor tapasztalsz, amikor valóban bekerülsz egy ilyen helyre. Ami egyezik, hogy itt is vannak bandák, a belgrádiak a belgrádiakkal tartanak össze, a nišiek a nišiekkel satöbbi, magyarok, cigányok... és persze más országokból is vannak itt elítéltek, olaszok, románok, de őket általában legyalázzák, mert kevesen vannak. De a magyarok sem összetartóak odabent... és az a baj, hogy a vajdasági börtönökben a magyarokat nem is nagyon szeretik, űzik őket. (Aztán itt elmeséli, hogy az ő esetében különösen kegyetlenek voltak a rabok is és az őrök is, amikor bekerült. Rengeteg konfliktusa volt az elején, és nem is nagyon volt ajánlatos ugrálnia, mert biztosan őt kiáltották ki bűnösnek, noha nem ő kezdeményezett. Közben folyamatosan provokálták. Újvidék után Mitrovicára került, ahol nagyjából sikerült beilleszkednie, de utána áthelyezték Padinska Skelára, ami egy különösen szigorú, új börtön, rács és beton mindenütt, sétálni sem nagyon lehet, még a felhőket sem látja az ember. Utána visszakerült Mitrovicára, ami az előzőhöz képest tűrhető hely. Folyamatos félelemben élni odabent – nem volt könnyű kibírni. Fizikailag és pszichikailag.)
Kiktől kellett jobban félni, az őröktől vagy a raboktól?
– Egyformán mindkettőtől. Össze is dolgoztak. Egyes rabok lefizetik az őröket, akik hoznak be nekik drogot, fegyvert, alkoholt, telefont, amit csak akarsz. A személyzet nincs túlságosan jól megfizetve, ezért feketén hozzárak még egy kis pénzt a béréhez. Amelyik rab meg nem tetszik az őrnek, az ráküldi a saját bizalmasait a rabok közül, akik megverik az illetőt.
nAmikor bekerülsz, hogyan tudod magad megvédeni?
– Ha nincs bent ismerősöd, akkor sehogyan. Nagyon nehéz beilleszkedni. Két-három évembe telt. A provokációk pedig az utolsó napig megmaradtak.
Mennyire jellemző a csicskáztatás, megalázás az elején?
– Az ott természetesnek számít. Ha újonc vagy, vécét tisztítasz, mosol, mosogatsz, főzöl. Azon is múlik, hogyan mutatkozol be. Ha nem mutatod meg mindjárt a fogadat, akkor megaláznak. Viszont én a nemzetiségemből és az ügyemből kifolyólag nem nagyon pattoghattam az elején. Vigyázni kell, amíg én bent voltam, legalább húsz embert megszurkáltak, csak amiről én tudok. Ha valakivel megbarátkozol a régiek közül, mindjárt jobbak az esélyeid. Aztán ha már bent vagy egy ideje, másként néznek rád. Nem is vagy már olyan érdekes, mindig a frissen jöttek azok.
A gyerekmolesztálókat tényleg különösen megfenyíti a többi rab?
– Nagyon nem szeretik őket, ők járnak a legrosszabbul. Volt bent egy pedofil taxis, aki az unokájáról készített felvételeket, és azzal bizniszelt. Rengeteg verést kapott. Egyik rab megtalálta a róla szóló cikket az újságban, és kiragasztotta a hirdetőtáblára...
Hogyan néz ki egy átlagos nap a börtönben?
– 5.45-kor ébresztő, utána megágyazol, elvégzed a szükségleteidet, esetleg megiszol egy kávét. Hétkor megszámlálnak bennünket, majd a reggeli következik. Utána aki dolgozik, az megy a munkájára, aki nem, az marad a cellában. Ülsz ott, és nem csinálsz semmit. Unalmas. A legutolsó helyen még áram sem volt a cellámban, az egyetlen égőt kívülről kapcsolták ki és be. Ha nem volt pénzed elemre, akkor a rádiót sem hallgattad. Aztán ebéd, majd délután ugyanaz. Az esti számlálásig az ágyadat meg sem érintheted, mert megvernek. Ülsz a székeden, és annyi. Sakkozol, ha van kivel. A kártya tilos, ha megtalálják nálad, mész a magánzárkába. (Elmeséli, hogyan játszanak pénzben, ami odabent ugye nincs, de az adósságot a rokonok be kell, hogy fizessék a nyertes számlájára. Ha nem teszik meg, lesz, aki behajtsa. Cigarettában is sokan játszanak, az ott a kávé mellett a fő fizetőeszköz. Rátérünk az ellátás témájára.)
– Van bent kantin, ahol sok mindent, így élelmiszert is vásárolhatsz. Persze jóval drágábban a kintinél. Senki nem ellenőrzi. Olyan áron árulják a cikkeket, amilyenen akarják. Nem rossz üzlet, mert a menőbb bűnözők valóságos vagyonokat elköltenek odabent is. Aki megteheti, a börtönkosztot egyáltalán nem fogyasztja. Inkább resón megfőzi (vagy főzeti) az ebédjét. Nem is csoda: Reggelire darabka gyümölcsíz és margarin, ebédre színtelen, íztelen, alig megfőtt kotyvalék. Szanaszétt főtt rizs szalonnával, ha legyűröd, napokig a vécére rohangálsz. A babot régen szerették, mert jó volt, de a végén annak minősége is leromlott. A kenyeret helyben sütik, gyakran nyers a közepe, ilyenkor megpirítják vagy szárítják. Tehát akinek van pénze és vannak rokonai, barátai, csomagot kaphat tőlük (nyers húson kívül bármit beengednek a börtönbe), az túléli, aki mindezt nélkülözi, az csak alig, sanyarúan.
A cellák milyenek?
– Ahol én voltam, a vécécsésze mellett ettem, olykor azon ültem... a szag sem volt kellemes. A falak nedvesek, a malter a fejedre hullik vagy a tányérodba. Fagyoskodtunk is eleget. Mire odaér a meleg víz a szobához, addigra kikapcsolják a fűtést. Az ajtók, ablakok huzatosak, nagyon öreg börtönbe kerültem. Egyfolytában fel voltam fázva. Felöltözve, három pokróc alatt aludtam, de még így is fáztam. Éjjel muszáj volt szellőztetni, én az ablaknál aludtam, reggelre néha belepett a hó.
(Az egészségügyi ellátás sem fényes, a beszélgetőtársam maradandó vese- és epekárosodást szenvedett, emellett a derekában is becsípődött egy ideg. Az ottani orvos maximum fájdalomcsillapítót ír fel. Volt olyan eset, hogy egy elítélt heresérvvel érkezett, és nem voltak hajlandók operációra küldeni. Évekig, a büntetés leülése végéig szenvedett, alig tudott járni. Csak ha a halál közelében jársz, akkor küldenek kórházi kezelésre, amikor már késő, mert félnek a perektől. Egyébként nem veszik emberszámba a rabokat, nem foglalkoznak a jogaikkal – pedig az nekik is jár.)
Kit küldenek munkára?
– Ami a munkalehetőségeket illeti, külső munkára az enyhébb ítélettel rendelkező, jó magaviseletű rabok mehetnek, a többiek esetleg a konyhán vagy kertészként kaphatnak feladatot, ha jobb beosztásba akarnak kerülni, azért már le kell fizetni az illetékeseket.
(Interjúalanyom konyhán is, kertészként is dolgozott, emellett feketén ő nyírta géppel a rabokat, olykor az őröket is. Egy hajvágás egy doboz cigaretta – jelentős érték odabent! És olykor napi 10-12 dobozzal megkeresett. De csempészett dohánnyal is üzletelt: cigarettát töltött, 2-3 szálért vett egy halkonzervet, 12 konzervért egy telefonkártyát, ezt pedig beváltotta cigire és kávéra – majd többször is megforgatta így a tőkéjét. Mások faragással, festéssel próbálnak keresethez jutni.)
Miután letöltötted a büntetésed, és kijutottál a börtönből, hogyan tovább?
–Volt, ami volt, folytasd az életed. Ha eddig kibírtad, most már ne add fel. Sokan kijönnek, aztán felakasztják magukat, tudok ilyen esetekről. Nem könnyű visszatalálni a társadalomba. Az államnak kötelessége lenne valami segélyt nyújtani szabaduláskor, hogy fel tudd magad találni. Mint a kutyát, úgy dobtak ki onnan, annyi pénzem se volt, hogy egyek valamit. Szerencsére volt aki segítsen, aztán néhány hónappal a szabadulásom után munkát is találtam. A gazda tud a múltamról, de nincs vele problémája. És meg is nősültem azóta.
