Szerbia-szerte vegyes érzelmeket váltott ki az új kamarai rendszer bevezetése. Már a törvény életbe lépése előtt sokan alkotmányellenesnek nevezték azt. Ugyanakkor általában az a vélemény, hogy a vállalkozások versenyképessége szempontjából a kedvező anyagi források mellett a legfontosabb elem az információ, melynek beszerzése időigényes, gyakran költséges is. A jó kamarai rendszer pedig sok módon segíthet abban, hogy a tagok egyszerűen, célirányosan juthassanak a számukra legfontosabb tudnivalókhoz. Segíthet egyben a cégekről szóló információk másokhoz történő eljuttatásában is. Ezen kívül a kamarától olyan rendezvények megszervezését is elvárják, melyeken az érdeklődők gyakorlatias, a mindennapi tevékenységek során hasznosítható ismeretekhez juthatnak.
Az állattenyésztők problémáival többet kellene foglalkozni (Tóth Péter felvétele)
Az új, egységes kamarai rendszer alapján 2017. január 1-től Szerbiában minden cégnek és vállalkozónak kötelező a kamarai tagság. Újdonság még, hogy ez egyben ingyenes azon vállalkozók számára, akik éves bevétele nem éri el a 20 millió dinárt. A 20 és 300 millió dinár közötti forgalmat megvalósító cégek havi 300 dinárt, míg a 300 és 600 milliós forgalmat produkálók havi 600 dinárt fizetnek. Ezen felül – egészen a milliárdos nagyságrendű bevételig – 80 000 dinár a tagság, míg a 2,5 milliárd feletti bevételt jegyző cégek havi 185 ezret kötelesek fizetni.
Általánosítani nehéz ugyan, de a cégvezetők, menedzserek többsége azt mondja, egy jól működő kamarához önként csatlakoznának, mert az érdekeiket szolgálná. A vállalkozók nagy része azonban úgy véli, a kényszer, az egységes kamarai rendszer bevezetésével megszabott kötelező kamarai tagság egyenesen alkotmányellenes. Néhányan már a törvény életbe lépése előtt alkotmánybírósághoz fordultak. Nyilatkozataikban hangsúlyozzák, hogy akár a strasbourgi nemzetközi bíróságig hajlandóak elmenni, mert jogaik csorbítását látják a kötelező tagság és a tagdíj bevezetése által.
Az Alkotmány 55. szakaszára hivatkoznak, miszerint alapvetően megillet mindenkit az a jog, hogy akarata ellenére ne legyen tagja semmilyen csoportosulásnak. A legtöbben azt állítják, a kamarák a vállalkozók érdekeit korábban sem képviselték, a kormánnyal szemben nem próbáltak érdekvédőként fellépni. Elsősorban azt nehezményezik, hogy a kamara nem próbált meg közbejárni az új adóterhek bevezetésének megakadályozása, illetve az adóterhek csökkentése érdekében.
Duális képzésből kikerülő faipari munkásokra nagy szükség lenne. A kamara közbenjárhatna az oktatás megreformálásához is, a gazdaság szereplőinek igényei alapján (Tóth Péter felvétele)
ALKOTMÁNYELLENES
Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara (PKS) elnöke szerint viszont alaptalanok a félelmek. A kötelező tagsági díj a kicsiket nem érinti, a többieknek egy minimális összeg csupán, nem jelent nagy megterhelést, ugyanakkor a rendszer modernizálásával a gazdasági szubjektumok a jövőben hatalmas előnyöket élvezhetnek majd. Čadež szerint az egységes kamara a jövőben hatékony és gyors szolgáltatásokkal segíti majd vállalkozók munkáját. A cégbejegyzéstől kezdve az üzleti tervek elkészítésén keresztül az adótanácsadásig sok mindenben segítséget tudnak majd nyújtani. Különféle extra szolgáltatások bevezetését is kilátásba helyezte, mint például hazai és külföldi üzleti fórumok, konferenciák, találkozók, bemutatók megszervezése.
A kamarai rendszer modernizálása mellett kardoskodók szerint a törvényt az osztrák modellt véve alapul a szerbiai jellegzetességek figyelembevételével dolgozták ki. A külföldi érdekeltségű vállalatok álláspontja sem egységes azonban. A német és osztrák érdekeltségű vállalkozások szerint az új rendszer előnyökkel jár majd, mivel az érdekeik érvényesítését hasonló előírások garantálják, mint a saját országaikban. Az amerikai érdekeltségű cégek képviselői szerint elhamarkodott volt a törvényalkotás. Előzőleg nyilvános fórumokon kellett volna a témáról beszélni, és közvitára kellett volna bocsátani a tervezetet. Ellenzik a kötelező tagságot és a vele járó kötelező tagsági díjat, mert ellentétes a vállalkozói szabadság elveivel, és ezzel nem járul hozzá a vállalkozásbarát környezet kialakításához sem. A kamarából ugyanakkor ezt azzal igyekeztek cáfolni, hogy a tagsági illeték csak jelképes, arányban van az adott cég gazdasági erejével. A kis- és mikrovállalkozók pedig nem fizetnek tagdíjat.
A kötelező kamarai tagságot ellenzők többsége ugyanakkor azt vallja, átlátható, hatékony, valóban a vállalkozásokat segítő kamarai rendszerre szükség lenne. Amennyiben a rendszer ilyen lenne, a vállalkozók önként csatlakoznának, nem kellene kötelezővé tenni a tagságot. Az olyan, gazdaságilag sikeres országokban, mint Németország, Ausztria, Olaszország vagy Franciaország, a kötelező tagsággal működő kereskedelmi és ipari kamarák évtizedek óta jól működnek és a cégvezetők részéről csak pozitív visszajelzések vannak. A kamarák ott valós igényeket elégítenek ki, és a cégek, vállalkozások érdekeit képviselik. Talán ez lehet a kulcsa a dolognak, ez lehet az oka annak, hogy ezekben az országokban senki nem lázad, senki nem kérdőjelezi meg az ilyen kamarák szükségességét.
Zsemberi János: Az egyes ágazatokon belüli csoportosulások sokkal hatékonyabban tudnak működni (Tóth Péter felvétele)
A NALED, azaz a Lokális Gazdasági Fejlődést Ösztönző Szövetség képviselői is azt az álláspontot képviselik, hogy bárminemű illeték vagy tagsági díj csak önkéntes alapon lehet elképzelhető, illetve valamilyen konkrét szolgáltatás fejében kérhető. Amíg tehát a törvény megalkotói német, osztrák, francia vagy olasz példákkal próbálják indokolni a kötelező tagsági díjat, mások az USA, Kanada, Svédország vagy Dánia példáját emlegetik, ahol nincs ilyen kötelezettség.
MIT MONDANAK AZ ÉRINTETTEK?
Zsemberi János, a telekommunikációs szektorban érdekelt topolyai cégtulajdonos véleménye szerint az ágazatokon belüli csoportosulások hatékonyabban tudnak működni, mint amikor mindent megpróbálnak egybeolvasztani. A telekommunikációs cégeknek már van egy érdekvédelmi szervezete, ahova önkéntes alapon lehet betagosodni. Az ilyen csoportosulásokon belül konstruktív együttműködés tud kialakulni, és a tagok azért lépnek be, mert maguk is úgy látják, hogy ez hasznos lehet. Az egyesületekbe, szervezetekbe, szövetségekbe tömörülésnek szerinte csak önkéntes alapon van igazi értelme.
Gyantár Lajos topolyai cégtulajdonos szerint egyértelműen szükség van gazdasági kamarákra, hiszen elsősorban a kis- és középvállalkozások körében nagy igény mutatkozik egyfajta közös fellépésre, amit, a kamara szervezésében és közvetítésével, hatékonyan lehetne működtetni. Együttesen olyasmiket lehet megvalósítani, amit külön-külön csak nagy ráfordításokkal és nehezen. Az egykori Szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara beolvadt az egységes országos rendszerbe. A központosítás pedig nem tudni még, mit eredményez. Úgy véli, egyelőre vitatható, hogy ez volt-e a legjobb megoldás. Szerinte a kamara a vállalkozók érdekeit kell, hogy képviselje a szakemberek iránti igény kielégítésének előremozdításában is. Bútorgyártó üzemében ugyanis folyamatosan szükség lenne jól képzett faipari munkásokra. Ilyen szakembereket pedig megfelelő iskolai rendszerrel, a duális képzés bevezetésével lehet képezni. Vállalata jelenleg is anyagilag támogat két ipari tanulót, akik az üzemben gyakorlati oktatásban is részesülnek.
A Brindza Lajos kerékpárgyárában készülő kerékpárok a világ valamennyi kontinensére eljutottak. A Topolyán gyártott bicikliket több mint 20 országba exportálják. A tulajdonos az egységes kamarai rendszer bevezetését megelőzően a Szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara külkereskedelmi bizottságának a tagja volt. Elmondása szerint a változások hatásait jelenleg még nem lehet megítélni: az új rendszer hogyan fog működni, hogyan tud majd a vállalkozók igényeinek megfelelni, lesznek-e ismét bizottságok alapítva. Az egykori szabadkai körzeti kamara az aktívabbak közé tartozott, és abban bízik, hogy az új szervezési formán belül az utódja is megmarad ilyennek.
Hajdú Béla: Korábban a cégek a regionális, a tartományi és a köztársasági kamarának is kötelező tagdíjat fizettek (Tóth Péter felvétele)
Hajdú Béla kishegyesi vállalkozó könyvelői szolgáltatásokat is végez, és elmondta, hogy az általa könyvelt cégek 2014-ig a tartományi, a köztársasági és a regionális gazdasági kamarának is tagsági díjat fizettek. Az akkor érvényben lévő előírások szerint a tartományi kamarának 0,2; a regionálisnak 0,3; és a köztársaságinak 0,19 százalékot kellett fizetni a dolgozók bruttó bére alapján számolva. Példaként említette, hogy ez annak idején, egy átlagosnak tekinthető, 20 alkalmazottal működő vállalat esetében több mint 5000 dinárt tett ki havi szinten.
Bartus András, egy takarmánygyártással és baromfitenyésztéssel foglalkozó kishegyesi cég igazgatója szerint a kamara az eddigiek során nem szentelt kellő figyelmet és ebből kifolyólag nem nyújtott valós segítséget az állattenyésztési ágazatban működő vállalkozásoknak. A baromfitenyésztők elmondása szerint az utóbbi időben különösen nehéz helyzetben gazdálkodnak. A kamara részéről jelezték, hogy képviselőik áprilisban meglátogatják a céget. Az igazgató pedig ezzel kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy a látogatás ezúttal nem csupán protokolláris jellegű lesz, mint a korábbi években, amikor egy-egy ilyen találkozót, megbeszélést követően általában nem történt érdemi változás.
Pozsár József vállalkozó, a Topolyai Vállalkozók Általános Egyesületének alelnöke szerint nagy könnyítés és jó megoldás, hogy a kisvállalkozók nem fizetnek külön tagsági díjat, illetve, hogy az egyesületen keresztül lett megoldva a tagsági státus. Értelme viszont még így is csak akkor van az egésznek, akkor származik előny a tagságból, ha a kamara visszafelé is nyújt valamit, hiszen a vállalkozóknak különféle segítségre, információkra van folyamatosan szükségük. Viszonylag kevés idő telt el azonban a rendszer bevezetésétől, ezért az alelnök szerint mérvadóan majd csak bizonyos idő távlatából lehet a szerbiai új egységes kamarai rendszer hatékonyságát megítélni.
Vanyúr Gabriella, a Topolyai Vállalkozók Általános Egyesületének titkára szerint az egyesület több száz tagját nem érinti a kamarai tagságról szóló határozat, mert közülük mindenki kisvállalkozó, 20 millió dinár alatti jövedelemmel. Ezek a kisvállalkozók az egyesületüknek fizetett 1500 dináros éves tagsági díjjal automatikusan a Szerbiai Gazdasági Kamara tagjai. Az egyesület a Kamara szabadkai irodájától kap információkat az aktualitásokról, majd azt továbbítja az érintett vállalkozóknak. A titkár szerint azzal is elégedetlenek a tagdíjköteles cégek vezetői, hogy bruttó bevétel alapján határozták meg, kinek menyi tagdíjat kell fizetni, miközben még az adóhivatal is csak a nyereséget adóztatja. Vannak ugyanis olyan esetek szép számban, hogy nagy forgalom, nagy bruttó bevétel mellett is csak csekély tiszta jövedelmet tudnak megvalósítani.
Maráz József, a kishegyesi Vállalkozók Egyesületének elnöke elmondta, hogy a közel 200 tagot számláló egyesületbe a kisvállalkozók tömörültek, az új rendszerrel kapcsolatban pedig egyelőre várakozó állásponton vannak. A kisvállalkozók többsége nem számít nagy áttörésre, pedig ennek a rétegnek a helyzetén sokat lehetne javítani. Az egyesületi elnök szerint nem vitás, hogy szükség van a külföldi befektetőkre, ugyanakkor a hazai vállalkozók is több figyelmet, anyagi és más típusú támogatást érdemelnének az állam részéről is.
