Az adorjáni Borsos Csabát nem kell külön bemutatni napilapunk olvasóinak, az ő nevéhez több sportsiker és különféle rendezvények fűződnek, mint, amilyen a rendkívül népszerű kolbász/ és hurkafesztivál is. Az ő lova nyerte meg a Vajdasági Vágtát, ő a fő támogatója a falu hírnevét öregbítő Tisza futballklubnak, és a nagy múltú céllövőklubot is patronálja. Minden bizonnyal ez utóbbi sportággal, aktív céllövő múltjával köthető össze jelenlegi szenvedélye, a vadászat. A vadászat, különösen az afrikai vadászat, nem éppen az olcsó hobbik közé tartozik. Csaba időről időre e szenvedélyének is hódol. Nemrégiben újból Dél-Afrikában járt, ahol kafferbivalytól kezdve a vízilóig többféle vadat, antilopokat is lőtt.
Hogyan lett a nagybanki jószágfelvásárlóból és gazdálkodóból vadász?
– Az üzletfeleim túlnyomó része, a vágóhidasok vadászok, az ő ráhatásukra lettem én is vadász, és vált szenvedélyemmé a vadászat. Megkedveltem, és időnként, ha alkalmam nyílik rá, akkor komolyabb vadásztúrákon is részt veszek. Októberben, valamint korábban három évvel ezelőtt jártam Dél-Afrikában nagyvadvadászaton. De távolabb is voltam vadászni, például Ausztráliban. Európában Spanyolországban, Ausztriában, Romániában és persze Magyarországon meg olykor idehaza is eljárok vadászni.
Ausztráliában lőttem egy lapátos szarvast, a trófea belefért a nagy utazótáskába, ami kemény műanyagból készült, de a repülőtéri csomagmozgatásánál mégis összetört. Szerencsére a trófeának nem lett baja, és a vámon sem akadékoskodtak, átengedték, volt róla ugyanis papírom, hogy legálisan lőhető vadról van szó.
A vadásztúrákról, így Afrikából is a vadászatok szervezői Budapestre küldik a trófeákat, ahol egy ügyes preparátor dolgozza ki azokat, elvégzi a koponyák, a bőrök kikészítését, montírozását, és azután kerülnek ezek a falra. Külön helyiséget tartok fenn a trófeák számára.
Mi vonzott Dél-Afrikába?
– Három évvel ezelőtt jártam már a Dél-afrikai Köztársaságban, megkedveltem az egzotikus afrikai tájat, ahol sokféle nagyvadra lehet vadászni. Barátnőmmel nyolc napot töltöttünk október elején a Dél-afrikai Köztársaság keleti részén, ahol októberben már tavasz van, és mire nálunk beköszönt a tél, ott kezdődik a nyár, 25–30 fokos meleg fogadott bennünket. Belgrádból Dubai átszállással 13 óra repülőút után érkeztünk meg a fővárosba, Johannesburgba, ahol már várt a vadász szafari szervezője. Dél-Afrikában nagyok a távolságok, a reptértől még ötszáz kilométert autóztunk keletre, a Szvázifölddel határos területre. A szálláshelyünk Piet Retief településtől 40 kilométerre volt, és a szélesebb környéken vadásztunk.
A vidék változatos: dombos, lankás, mocsaras, szavannás területek váltják egymást, és jelentős mezőgazdasági termelés is folyik a térségben. Itt a Komati folyóban sikerült elejteni egy termetes vízilovat, amit viszonylag jutányos áron megkaptam, mivel a nagy behemót 2,5 tonnás állat sok kárt okozott a helybeli farmereknek, ahogy nálunk a vaddisznók, ott a vízilovak dézsmálják a kukoricaültetvényeket. Jó puskával, karabéllyal sem könnyű elejteni a vízilovat, olyan vastag bőre van, hogy nem hatol át rajta a golyó. A fején, a szeme és a füle között van egy tíz centis, tenyérnyi felület, ezt kell szemből megcélozni távcsöves karabéllyal.
A helyi lakosság nagyon megörült a vízilónak, segítettek partra húzni, és megnyúzni, a feje és a bőre kivételével a többit elvihették, előszeretettel fogyasztják a húsát. Az asszonyok nagy vödrökben vitték haza a húsát és a szalonnáját. Hatalmas agyara volt az általam elejtett példánynak. A vadászat szervezőitől tudom, hogy a Dél-Afrikában lőtt legtrófeásabb ötven víziló között van, az agyara meghaladja a harminc inchet. A hatalmas vízilófejet is kipreparáltatom, Budapestre küldik a preparátoromhoz, aki aprólékos munkával fogja kikészíteni, hogy a falra kerülhessen a trófeaszobában. Az egyhetes vadásztúrán lőttem még kafferbivalyt, ami szintén igen nagytestű növényevő, többféle antilopot, az általában víz közelében tartózkodó nagy kudut és impalát, valamint varacskos disznót is. Ezek nagy része is ki lesz készítve trófeának.
Repülős vadásztúrákra nem viszek magammal fegyvert. Nemcsak azért, mert macerás az engedélyek beszerzése, hanem mert átszállás alkalmával, a csomagok le fel pakolásakor megtörtént, hogy egyik/másik vadászkollégámnak elkallódott a fegyvere. Amikor például Spanyolországba utaztam többedmagammal ibériai kőszáli kecskét lőni, én nem vittem puskát, átszállásnál a csoportunk egyik tagjának Zürichben maradt a fegyvere, csak a visszaút alkalmával jutott hozzá. A helyi vadászatszervezőktől bérelem a fegyvert, amit előtte „belövök”, beállítom a szememhez, amiben nagy segítségemre van a korábbi sportlövői rutinom. A lényeg, hogy puska odahordjon, ahova én célzok. A vadásztatónak is érdeke, hogy célba találjak a fegyverrel.
Itthon merre vadászol leginkább?
– Tagja vagyok a magyarkanizsai vadászegyesületnek, bár a körvadászatokon ritkán veszek részt. Évente egy alkalommal Csóka határában is vadászok, az ottani vadásztársak meghívására.
Vajdasági vállalkozókkal négyen összefogtunk és Magyarországon a Vértesben kibéreltünk egy ezerhektáros vadászterületet, ahol évente száz vadat lőhetünk ki. Eszterházy gróf vadászterülete is e vidéken volt, itt a Vértesben, Csákváron áll a gróf vadászháza.
A bérelt területen mi négyen lőhetünk vaddisznót, őzet, szarvast, muflont, amíg a száz vadat ki nem lőjük, addig mehetünk vadászni. Az évi száz vad között van 32 trófeás és 68 tar vad. A Magyar Állami Erdőgazdaság vadászterülete, amelyet két személy lát el, etetik a vadat, és amikor vadászni megyünk, ők a kísérőink a vadászterületen, amit úgy ismernek, mint a tenyerüket, tudják, hogy merre milyen vad mozog. A kilőtt vadakról nyilvántartást vezetnek. A trófeákat bírálati lappal ellátva kapjuk el – mondta a szenvedélyes Afrika-vadász, Borsos Csaba.
