A sasok és sakálok a homokon

A Szabadkai Homokpuszta különleges értékű táj. Valóban számos különlegességgel büszkélkedhet, egyedülálló a vidék élővilága. A homoki gyep, az erdős sztyeppe és a Körös menti léprétek növény és állatvilága olyan kincs, amelyet óvni, vigyázni kell, ezért is nyilvánították védetté a homokvidék 5200 hektárt kitevő legértékesebb részeit Kelebiától Hajdújárásig. A magyar határ mentén idestova tíz éve védetté nyilvánított terület kezelője a Palics-Ludas Közvállalat, melynek őrszolgálata látja el a gyakorlati természetvédelmi feladatokat. A természetvédelmi őrök mindennap jelen vannak a védett területeken, köztük Szekeres Ottó is, aki a védett terület közelében az erdő szélén lakik, amint kilép a kapun, máris a munkahelyén jár.

– A természetvédelmi őr feladata nem csak az, hogy megakadályozza a védett területen a fák és virágok kivágását, a lopásokat. Erre is van példa, de a helyi lakossággal az évek során kialakult egy jó együttműködés, tudják, hogy mit szabad és mit nem a védelem alatt álló homokpusztán. Akadnak azért próbálkozások, falopás, védett növények gyűjtése, de alapjában véve a környéken élők betartják a játékszabályokat, megtanulták, hogy számukra is hasznos lehet, ha együttműködnek a természetvédelmi hatósággal. Az állattartók szénához jutnak, téli tüzelőt gyűjthetnek, de ennek fejében például részt kell venniük a sarjhajtások gyérítésében.

A több mint ötezer hektárt kitevő védett területnek a tíz százaléka tartozik az első zónába, ahol mindenféle gazdasági tevékenység tilos. A második zóna 460 hektárján is vannak korlátozások, például fontos tudni, hogy idegenhonos fafajokat ne telepítsünk be. Az állami tulajdonban lévő földterületeken folyhat például biogazdálkodás. A legnagyobb részt felölelő harmadik zónában kevés a megszorítás, de itt is be kell tartani a természetvédelmi előírásokat.

A védett terület kezelőjének az egyik legfontosabb feladata az aktív természetvédelem, ami élőhely-karbantartást és revitalizációt, az eredetihez közeli állapotok visszaállítását jelenti. Megtörtént korábban, hogy a mezőgazdasági birtok állami támogatást kapott a parlagok megművelésére, miközben értékes homoki gyepet szántottak fel és vetettek be. Évekig tartott a terület visszagyepesítése. A megbolygatott talajban hamar elszaporodnak a gyomok, mint például az özöngyomnak számító selyemkóró.

Mindazok, akik kíváncsiak a homokpuszta értékeire, növény és állatritkaságaira, előzetes egyeztetés után a természetvédelmi őrszolgálat kalauzolásával felkereshetik a területet, amelyen olyan egyedülálló ritkaságok fordulnak elő, amelyek az ország más területeiről hiányoznak, vagy csak elvétve fordulnak elő. Jelentős állományát tartjuk nyilván a tél végén már nyíló egyhajú virágnak, itt él a teljes vak délvidéki földikutya, a homoki gyík, a homoki nőszirom, több orchideafaj és számos énekes és ragadozómadár faj.

A madarak téli etetéséről többféle formában gondoskodunk, nagy ládaméretű madáretetőkbe napraforgót helyezünk ki az erdő több pontján, ezekből az apró énekesmadarak több mázsa magot fogyasztanak el tavaszig. Külön gondoltunk a ragadozó madarakra, számukra három évvel ezelőtt a határ közelében egy viszonylag nyugalmas tisztáson földbe ásott megfigyelőállomással ellátott etetőhelyet alakítottunk ki. A ragadozómadár-etető felállítását a tartományi környezetvédelmi titkárság támogatta és a Palics-Ludas Közvállalat évente pályázik az etető üzemeltetési költségeire.

Az etetőhelyre október végétől áprilisig hetente állatorvosilag ellenőrzött tetemeket viszünk ki egy sertésfarmról. Hideg, kemény teleken nagyon sok ragadozó madár, varjúféle stb. táplálkozik itt. Vannak napok, amikor a 30–35 egerészölyv is táplálkozik és egymás közti csetepatékkal döntik el, melyik ehet az elsők között. Olykor még egy-egy sakál és róka is felbukkan az etetőn. Ők is a faunánk szerves részei, a csúcsragadozók. A sakál elsősorban a róka konkurense és nem kell félni attól, hogy jelentős kárt tudna tenni a vadállományban, hiszen bebizonyosodott, hogy háromnegyed részben apró rágcsálókkal, elsősorban mezei pocokkal táplálkozik.

Az etetőnél a földbe ásott leshelyről közvetlen közelről figyelhetők és fotózhatók a ragadozó madarak és az etető többi vendége. Rendszeresen dokumentáljuk, milyen fajok, milyen időközönként fordulnak elő az etetőn. A védett területen tilos vadászni, az ide szokott madarak biztonságban érezhetik magukat és megtanulták, hogy rendszeresen találnak táplálékot, ami nagyban megkönnyíti számukra az ínséges téli hónapok átvészelését. Azok az állattetemek, amelyek amúgy is kárba vesznének, jó szolgálatot tesznek a ragadozó madarak téli etetésében.

A jobb kondícióban lévő ragadozó madarak, a nagy számú egerészölyv azt jelenti, hogy több kampós csőr, több éles karom leselkedik a túlszaporodott rágcsálókra. Közvetve a mezőgazdaságnak is hasznos, ha nagyobb az ölyvek, vércsék, sasok túlélési aránya. A ragadozó madarak állománykövetésére van lehetőségünk, az eltelt néhány év tapasztalata máris azt mutatja, hogy több ritka sasfajta is visszajár az etetőre. A gyakori ölyvek mellett rendszeres vendégeink a rétisasok, sűrűn felbukkan egy-egy parlagi sas, amely akár meg is telepedhet a közeli erdőben, ahová a sasok számára több műfészket is kihelyeztünk, hátha itt maradnak költeni, mint az a rétisaspár, amely évek óta költ a határ közelében.

Idén ritka vendég tartózkodik a környéken, a folyamatos táplálkozási lehetőség marasztalásra bírt egy fekete sast, amely már január közepe óta visszajár az etetőre, aminek legjobban a természetfotósok örülnek. Az ily módon dokumentált adatokat a szakma, az aktív természetvédelemben dolgozók is fel tudják használni – mondta többek között Szekeres Ottó, tapasztalt természetvédelmi őr.