Európa biztosan túléli a jelenlegi menekültválságot és az illegális bevándorlók áradatát. A kontinens történetében nem ez az első eset, amikor nagyobb, sőt (arányaiban) a jelenleginél sokkal hatalmasabb néptömegek özönlenek ide különböző okokból. Például azért, mert hazájukból kiszorította őket (kocsistul-lovastul, fővezérestül, uralkodóstul, mindenestül) egy erősebb és ellenséges nép. Persze az is lehet, hogy csak természeti vagy egyéb katasztrófa, folyamatos üldöztetés, háborúskodás, netán éhínség kényszerítette őket addigi lakóterületük elhagyására, esetleg valami másért lettek „eltérítve”.
Fotó: Gergely József
Évezredek óta így megy ez. Sőt, még „ígyebbül”, mert voltak olyan korszakok a történelem előtti és utáni időkben, amikor az érkező „vadak”, „primitívek”, idegenek, más kultúrájúak és nyelvűek jól kupán verték az őslakosokat, hogy elvehessék tőlük mindenüket, s azt maguknak tartsák meg. Legalábbis addig, amíg bizonyos idő elteltével – ez akár több száz vagy ezer, de még annál hosszabb időszak is lehetett – egy részük szintén hasonló sorsra nem jutott.
Az innen – őslakos szemmel – nézve félelmetes, vérszomjas, gonosz, veszélyes és istentelen jövevényeknek ráadásul bejáratott útvonalaik is kialakultak az évezredek alatt. Ezeket olykor kereskedésre, olykor tömeges, népi beözönlésre használták.
Kis-Ázsia és környéke például régóta ilyen kedvenc átvonulási (sőt gyakran kiindulási) terep, ahogyan a jelenleg balkáni útvonalnak nevezett korridor is. Természetesen léteztek más migrációs útvonalak is.
Semmi különös nincs abban, hogy napjainkban ismét felélénkült a mozgás a homo sapiens Európába vezető régi (át)vándorlási ösvényein. Az már más kérdés, hogy ezúttal miért lódult meg felénk az emberek egy része a Közel- és Közép-Keletről, Afrikából, illetve máshonnan.
Mindenesetre roppant tömegről van szó, de az ókontinensre irányuló modern kori népvándorlásról szóló hírek hamisak, félrevezetőek. Népriogatásra ugyan jók, másra nem. Senki nem mutatott még ugyanis egyetlen olyan menekülő közösséget sem, amelyről bizton kijelenthető: szinte mindenestől felkerekedett (tehát csaknem a komplett társadalom népvándorol), hogy új hazát keressen, s találjon, méghozzá épp itt.
Nincs is ilyen, de van helyette rengeteg ember, akik kényszerből otthagyták a szülőföldjüket, és a hazájukon belül bolyonganak (üldöztetés, jobb megélhetés, különböző veszélyek és ezernyi más okból), vagy külföldre szöktek, menekültek, vándoroltak. A közösségük tagjainak nagyobb része azonban otthon maradt.
A lakóhelyük elhagyására kényszerülők számát (az érintett országokat figyelembe véve) az ENSZ csaknem 60 millióra becsüli. Azzal a megjegyzéssel, hogy a sokaság több mint fele gyermek. Ennyi menekülőt, otthontalant és hazátlant a II. világháború óta nem hordott a hátán a föld. A nagy többség, azaz 40 millió ember nem lépte ugyan át az országhatárt, „csak” a hazájában bolyong ide-oda egy biztonságosabb hely megtalálása reményében.
A belső és külső menekülthullámok kialakulásának legújabb példái épp Szíria, Líbia, Irak és Afganisztán, ahonnan egyre többen érkeznek hozzánk, de korántsem mindenki jön ide. Ha a bolygónkat vesszük, ugyanez a helyzet: a világ menekültjeinek és illegális bevándorlóinak csupán a töredéke éri el kontinensünket. Igaz, így is százezrekről, milliókról van szó.
Az idegenbe menekülők többségét a világon nem Európa, s nem is a fejlett országok fogadják be. Az ENSZ szerint 85 százalékuk a fejlődő országokban (!) várja sorsa jobbra fordulását, a fejlett államok csupán a fennmaradó részükről gondoskodnak.
Az EU-nak nincs egységes bevándorlási politikája. Külső határait pedig se nem ellenőrzi, se nem védi megfelelően, holott ez állítólag prioritás és kötelezettség. A jelenlegi menekültáradat ezért is okozhatott olyan nagy (biztonság)politikai és humanitárius gondokat, továbbá példátlan felfordulást, zűrzavart, fejetlenséget és válságot az unióban. Nem Európa telt tehát meg, hanem országainak menekültügyi rendszere mondott látványosan csődöt.
Pedig bőven volt idő a felkészülésre, a kedvezőtlen előjelek ugyanis évek óta nyilvánvalóak. Nem beszélve a délszláv háborúkról, amelyek a sok millió menekülttel már akkor gondolkodásra, esetleg cselekvésre késztethették volna az európai illetékeseket.
Az utóbbi hónapok tapasztalatai azonban ara utalnak, hogy az uniós tagországok – megfelelő apparátus, közös(ségi) stratégia, felkészültség és összehangolt cselekvési terv híján – nemhogy fogadni és megoldani, de kezelni is képtelenek az idezúduló embertömegeket. Nem egy kormány ráadásul szándékosan lázít, uszít a „betörő iszlám” idegen kultúrája ellen, és rosszindulatú propagandát terjeszt nemcsak az érkezők, hanem egyik-másik szomszédja ellen is. Közben néhány EU-tag saját hatáskörben igyekszik a problémát elhárítani, jó esetben csekélyke részeredménnyel. Rendszeresen előfordul az is, hogy a gondokat a másik nyakába varrják, vagyis a sok helyütt gyanakodva és ellenszenvvel fogadott idegeneket ellenőrizetlenül továbbküldik valamelyik társállamba.
Széthúzással, ellenségképek gyártásával, idegenellenesek és uniópártiak civakodásával, országok kölcsönös vádaskodásával, kapkodással, esetleg egy-két kétségbeesett ötlettel (kvótarendszer, szigorúbb tengeri ellenőrzés), bürokrata bűvös szavak kiötlésével (áthelyezés, áttelepítés, tranzitzóna, oltalmi övezet) aligha oldja meg bárki is a válságot. A menekülők pedig továbbra is jönnek majd, és aligha fognak kopogtatni, jóllehet nem ajtóstul kellene a házba rontaniuk. Rájuk ugyanis ugyanúgy vonatkoznak szabályok, mint másokra, sőt kötelezettségeik is vannak azzal az országgal szemben, ahol tartózkodnak. Így például az, hogy alávessék magukat a (be)fogadó „törvényeinek és szabályainak, valamint a közrend fenntartása érdekében hozott intézkedéseknek”, amint azt az ENSZ menekültügyi egyezménye nyomatékosítja.
Nyilvánvaló, hogy ezt az érkezők többsége nem tudja, vagy nem akarja betartani. Jó részük olyan térségből jött (mint például a Közel-Kelet), ahol – a világ- és a regionális hatalmak érdekeinek ütközései következtében kialakult háborúk, terror és káosz közepette – épp most hullanak darabokra országok. Az ideözönlők alighanem örülnek, hogy ép bőrrel megúszták, és végre jó helyen vannak, ahol szeretnének mielőbb élhető életet élni.
Itt azonban az egész földrésznek nincs se (kül)politikai, se diplomáciai, se katonai ereje bármilyen válságot közösen megfékezni. Európa elkényelmesedve és túl későn cselekszik, de akkor is csak ímmel-ámmal tesz valamit.
Ezen okok is jócskán hozzájárultak a területén tapasztalható (vész)helyzet kialakulásához. A menekültáradat és az illegális bevándorlás erre egyértelműen felhívta a figyelmet. No, meg talán arra is, hogy Európa egyes részeit – az évezredes „szokásoknak” megfelelően – idővel mások lakják be.
