Minden ember egyenlőnek születik, aztán minden ember meghal, világhíréből semmi nem marad. Minden gazdagság, minden hatalom és nagyság csak néhány évre szól, miért ragaszkodunk hát mindehhez a sok mulandó dologhoz? Azok az emberek, akiknek még feleslegük is van a saját vagyonukból, miért nem képesek erről a feleslegről lemondani embertársaik javára? Miért kell azt a néhány évet itt a földön olyan nyomorúságosan leélni? – tette fel a kérdést naplójában Anne Frank, zsidó származású német lány, akit pont ezek a naplójegyzetek tettek világhírűvé. Ugyanezt joggal kérdezzük a világban manapság is uralkodó, s mind nagyobb szegénység láttán, választ viszont, egyelőre, hiába keresünk a kérdésre, amely mind jobban foglalkoztatja a kutatókat, s persze mindazokat, akik mélyszegénységben kénytelenek tengetni mindennapjaikat.
Fotó: Ótos András
Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1992. október 17-ét nyilvánította a szegénység elleni küzdelem nemzetközi napjává. A világnap gondolata eredetileg a francia Joseph Wresinski francia katolikus paptól (1907–1988), az ATD (Negyedik Világ Mozgalom), a „szegények egyháza” alapítójától származik. A spanyol anyától és lengyel apától származó pap szegény családban nevelkedett, és gyermekkori élményei nem csak hivatását, de egész életét meghatározták. Ötvenéves volt, amikor megalapította világmozgalmát, ami az önkéntesei révén ma már mintegy harminc országban segít a legrászorultabb embertársainkon.
AZ ENSZ becslései alapján bolygónkon több mint 2,2 milliárdan élnek a létminimumon, illetve annak a küszöbén. Szerbiában az összlakosság 24,6 százalékát fenyegeti a szegénység veszélye, s a felmérések szerint a munkanélküliek több mint felét, a mezőgazdasági dolgozókat, a több mint három gyermekek gondozó családokat, és az egy gyermeket nevelő önellátó családokat fenyegeti leginkább a szegénység. A nyugdíjasok esetében a kockázati küszöb 14 százalékos, a munkáltatók és a munkavállalók esetében pedig 6 százalékos egy tavalyi felmérés szerint, vagyis Európában nálunk a legmagasabb a szegénységben élők aránya. Görögországban ez az arány 23, 1 százalékot, Romániában 22,6 százalékot, Spanyolországban 22,2 százalékot, Bulgáriában pedig 21,2 százalékot tesz ki. A Köztársasági Statisztikai Intézet egyik kutatója szerint 2012-ben a szegénységi küszöb havonta 13 680 dinárt tett ki az egyszemélyes háztartások esetében, a három, illetve négytagú háztartások esetében pedig 24 624, illetve 28 728 dinár körül alakult ez az összeg. Egyes hazai kutatók becslései szerint Szerbia minden negyedik lakosa szegénységben él, ez azt jelenti, hogy 1,8 millióan napi megélhetési gondokkal küzdenek.
Ezek után nem is csoda, hogy az idei közgazdasági Nobel-díjat Angus Deaton, a Princeton Egyetem közgazdásza nyerte a szegénység, a fogyasztás és a jólét területein folytatott kutatásaiért. Deaton kifejlesztett egy modellt, amivel meg lehet becsülni, hogy az egyes árucikkek ára hogyan függ az összes áru árától és az emberek jövedelmétől. Olyasmikkel foglalkozott, hogy mi alapján döntik el az emberek, hogy mire költenek, mennyit költenek el a jövedelmükből, és mennyit takarítanak meg, és hogyan érdemes mérni a jólétet és a szegénységet. Érdekes megemlíteni, hogy Angus Deaton inspirálta annak a fiatal amerikai vezérigazgatónak a döntését, aki a közelmúltban lemondott egymillió dolláros fizetéséről, hogy fokozatosan, három év alatt évi 70 ezer dollárra emelje a beosztottjai fizetését. Az illető azután döntött a fizetések radikális átalakítása mellett, hogy elolvasta a kutató tanulmányát, ami szerint az Egyesült Államokban nagyjából 75 ezer dollár körül van az optimális évi fizetés, s ez maximálja az emberek boldogságát: ha ennél kevesebbet keresnek, akkor még van rajtuk pénzügyi nyomás, ennél többtől viszont már nem lesznek annyival boldogabbak.
Vagyis próbálkozások vannak, s egyesekben talán a jó szándék és az akarat is megvan a probléma megoldására. A probléma csupán az, hogy ezek egyelőre elszigetelt, és elméleti síkon történő erőfeszítéseknek tűnnek, márpedig végső ideje lenne konkrétabb megoldások után nézni, különösen nálunk, ha csak nem akarjuk, hogy unokáink is olyan szegényen éljék le életüket, mint a templom egerei.
