Keselyűétterem

Nyugat-Szerbiában a közel 1200 méter magas Povlenen ered a Trešnjica. A folyó 23 kilométer után már eléri a Drinát, de ez a viszonylag rövid hegyi folyó az idők folyamán festői szépségű kanyont vájt a mészkőhegyekbe. A meredek sziklafalak párkányain, az esővíz vájta és a kanyon fölé nyíló kisebb-nagyobb barlangüregekben tucatnyi fakókeselyűpár találta meg a biztonságos fészkelő helyét. A keselyűk mellett számos más állat és több ritka, endemikus növényfaj is növeli az 1992-ben Gornja Trešnjica néven speciális természeti rezervátummá nyilvánított terület értékét. A keselyűk mellett szirti sas, kígyászölyv és vándorsólyom él a hegyekben. A Terešnjicában él a lazac, az egyik legnagyobb ragadozóhal, valamint a pénzes pér, a domolykó, a ponty, a szivárványos pisztráng és a márna is. A terület gazdag állatvilága mellett változatos az erdők és cserjések növényvilága is.

Zentáról Újvidéken keresztül Šabac, Loznica és Ljubovija érintésével a 19-es úton, a Drina mentén haladva négy óra autózással viszonylag gyorsan elérhető a fakókeselyűk költőhelyéül szolgáló Gornja Trešnjica Speciális Természeti Rezervátum. Másodmagammal április utolsó napjaiban sikerült eljutni a keselyűk miatt védetté nyilvánított vidékre. A belgrádi Grifon Ragadozóvédelmi Alapítványból Saša Marinković madarászkolléga már előbb megérkezett a keselyűk etetőhelyére, ahol egy les kunyhót is felállítottak a madarak megfigyelésre.

Szerbiában a keselyűk rendszeres etetésének köszönhetően szinte az utolsó pillanatban sikerült megmenteni az impozáns termetű, majd három méter szárnyfesztávolságú, nagytestű madarakat, amelyek az extenzív állattartás átalakulása miatt nem jutottak természetes táplálékhoz, a hegyi legelőkön egyre kevesebb elhullott háziállatot találtak. Rendszeres etetés nélkül ma már nem lenne képes fennmaradni sem a tekintélyes dél-szerbiai, sem a kisebb nyugat-szerbiai keselyűállomány.

- A Balkánon az első keselyűéttermet még 1981-ben nyitottuk meg Boszniában a fakókeselyűk legszebb fészkelő helyén, Balgaj városka közelében a Bune karsztforrás felett. Az etetőt a mosztári kommunális vállalattal közösen tartottuk fenn. A polgárháború kitöréséig zavartalanul működött a keselyűétterem. Az etetéshez szokott madarak eltűntek a háború sújtotta területről, Bosznia-Hercegovinában többé nem költött a fakókeselyű. A második keselyűéttermet Goran Sušić horvát ornitológus nyitotta meg Cres szigetén 1983-ban.

Szerbiában itt a Trešnjica kanyonjában alakítottuk ki az első keselyűetetőt 1988-ban. Az etetés sikerén felbuzdulva a környező balkáni országokban, Görögországban a Dadia Rezervátumban, Bulgáriában pedig a Studen Kladenacon nyílt keselyűétterem. Szerbiában az Uvac folyó kanyonjában 1994-ben alakítottuk ki a legsikeresebb etetőhelyet, ennek a keselyűétteremnek időnként több száz látogatója is van. Az etetésnek köszönhetően sikerült növelni a fakókeselyűk számát, e módszerrel még tovább gyarapítható a fakókeselyű-állomány Szerbiában – mondta Saša Marinković, a keselyűk hazai szaktekintélye, aki kifejezte aggodalmát, hogy a szomszédos Bulgáriába Spanyolországból próbálnak meg betelepíteni fakókeselyűket, és nem tudni, hogy ezek keveredése a balkáni keselyűpopulációval milyen hatást válthat ki, hiszen az ibériai keselyűk génállománya valamelyest eltér a balkáni fakókeselyűkét.

A fakókeselyűk még nem is olyan régen rendszeresen portyáztak a Tisza-vidéken is. A néhai Csornai Richárd csantavéri patikus és nemzetközi hírű ornitológus jegyezte fel, hogy 1947. július 6-án hét fakókeselyű jelent meg Zenta határában. Egy elpusztult ló teteméből annyira belakmároztak a dögevők, hogy alig tudtak szárnyra kapni. A tanyai emberek nagy ostorokkal ütlegelték a belakott madarakat, végül egy legyengült keselyűt elfogtak, majd zsákba gyömöszölték, s bevitték Zentára az állatpreparátorhoz, aki kitömte a szerencsétlen madarat, és a kirakatban, mint üzlete leglátványosabb trófeáját, állította közszemlére.

Napjainkban a Kárpát-medencében ritka kóborlónak, madártani szenzációnak számít egy-egy keselyű megjelenése. Vajdaságban a Tarcal-hegységben (Fruška gora) és a Delibláti-homokpusztán a XIX. század második felében még költött fakókeselyű. Idén március 7-én a legnagyobb meglepetésünkre Törökkanizsa határában tűnt fel egy négyéves, még nem ivarérett tojó fakókeselyű. A K19-es sárga szárnymarkert viselő fakókeselyűről a kódszám alapján hamar kiderítettük, hogy az egyik említett bulgáriai etető és visszatelepítő helyről kóborolt el még februárban.

A szántáson pihenő fakókeselyűt autóval sikerült becserkészni és lefotózni. A tekintélyes méretű keselyűt másnap már nem láttuk Bánátban, mint kiderült, március 14-én már újból a megszokott bulgári etetőhelyen tűnt fel, a Tisza menti kóborló útjáról visszatért a biztos táplálékforrást adó vidékre.

A fakókeselyű a levegő lovasa. A majdnem tíz kilogramm tömegű, közel 3 méter szárnyfesztávolságú madár a napsütötte sziklákról felszálló meleg légáramlatokat meglovagolva akár 3000 méter magasság fölé is emelkedhet, és száz négyzetkilométert is könnyedén bebarangolhat élelem, elhullott állati tetemek után kutatva. A tojó február elején egy tojást rak, amelyen a két szülőmadár nyolc héten át felváltva kotlik. A fiókák még több hónapot töltenek a magas, meredek sziklafalak biztonságában, mire június végére vagy július elejére már annyira megerősödnek, hogy megkezdhetik önálló életüket. Az alkalmas fészkelő helyeken, sziklapárkányokon, sziklaüregekben több pár is költ laza telepben.