A Magyar Tudományos Akadémia Arany János Fiatal Kutatói Díjjal tüntette ki dr. Dudás Attilát. A fiatal tudós az újvidéki Jogtudományi Kar tanársegédje, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság titkára. Eddig megközelítőleg 50 tanulmányt publikált. Meggyőződése, hogy tudománnyal nem lehet úgymond „munkaidőben” foglalkozni.
Hogyan döntötte el, hogy a jogi pályára lép? Miként alakultak jogi tanulmányai?
– Az igazat megvallva, valójában nem is jogásznak készültem, hanem orvosnak. Így volt ez az általános iskolában, és emiatt iratkoztam be a szabadkai gimnázium természettudományi tagozatára. Valamikor a második osztály végére ért meg bennem a gondolat, hogy talán mégsem szeretném az orvosi pályát választani. Magam sem tudom, hogy erre hogyan került sor, azaz hogyan lett egy kifejezetten természettudományi beállítottságból végül jogi pálya, hiszen a jog szöges ellentétben van mindazzal, amit addig tanultam, vagy ami addig érdekelt.
Az alapfokú jogi tanulmányaimat az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán végeztem el. Mester (master) tanulmányaimat Hágában kezdtem meg, amit a budapesti Közép-Európai Egyetemen (CEU) fejeztem be. A Hágában megkezdett, majd a CEU-n befejezett tanulmányokat a Belgrádi Egyetem Jogtudományi Kara magiszteri képzésként ismerte le, így a hazai szabályozás értelmében magiszteri fokozatot szereztem. Posztgraduális tanulmányaim során sokat köszönhettem Várady Tibor akadémikusnak, aki egyben tutorom is volt a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégiumban, amelynek első generációs kollégistája voltam.
Miként született meg a döntés, hogy nem ügyvédi irodát nyit, hanem a tudományos pályát választja?
– A Hágában megkezdett, majd Budapesten befejezett tanulmányaim után hazajöttem, és mint minden fiatal jogász, megpróbáltam a szakmában elhelyezkedni. Ahhoz, hogy egy végzett jogász ügyvédként dolgozzon, vagy pedig az igazságszolgáltatásban (bíróságon és ügyészségen) helyezkedjen el önálló munkakörben, nélkülözhetetlen a jogi szakvizsga (amit mi Szerbiában igazságügyi vizsgának nevezünk). Jogi szakvizsgát csak 2-4 éves szakmai gyakorlat után lehet letenni.
Ezen az úton jártam én is egy rövid ideig, egészen addig, amíg lehetőségem adódott, hogy Szalma József akadémikus tanársegédjeként elhelyezkedjek az újvidéki Jogtudományi Karon. Ezt nagy megtiszteltetésnek éreztem, és érzem ma is. Az egyetemi karrier pedig már a dolgok maga rendjén meghatározta a továbbtanulás irányát. Beiratkoztam a karon akkor induló Polgári Jog elnevezésű doktori iskolába, melynek első generációs hallgatója lettem. Tavaly sikeresen megvédtem doktori értekezésemet, amivel lezárult doktori képzésem, és doktori fokozatot szereztem (Ph.D.), bár ezt én személyesen inkább a „munkaköri leírásomba” tartozó kötelezettség teljesítéseként élem meg.
Szűkebb szakterülete a polgári jog, ezen belül pedig a kötelmi jog - kérem, olvasóinknak néhány mondattal magyarázza el, mit fednek e fogalmak. Mi a szépségük?
– A kötelmi jog a polgári jog egyik ága. A polgári vagyoni jog dinamikus részét képezi. Azokat a jogviszonyokat szabályozza, amelyekben két egyenrangú fél között vagyoni jellegű szolgáltatás teljesítésére vonatkozó követelés, illetve tartozás jön létre. Ez „magyarról magyarra” fordítva és egy pici általánosítással a szerződésekből és a károkozásból eredő kötelezettségeket jelenti.
Minden kutató a saját kutatási területét tartja a legszebbnek, különben nem foglalkozna vele. Ettől a szubjektivizmustól én sem vagyok mentes. Ha viszont ki szeretnék emelni egy igazán objektív okot, amely széppé teszi a polgári jog, illetve kötelmi jog tanulmányozását, akkor mindenképpen a polgári jog állandóságát (ritkán módosul a jogszabályi háttér) és a konvergencia legnagyobb fokát emelném ki (a polgári jogi, különösen a kötelmi jogra vonatkozó szabályok mutatják a legnagyobb hasonlóságot különböző államok jogrendjeiben).
Eddig megközelítőleg 50 tanulmányt publikált. Hogyan látja a tudományos-kutatói munkát? Vannak publikálási lehetőségei egy fiatal kutatónak?
– Az egyetemi oktatók munkája két dimenzióból tevődik össze: egyik az oktatói tevékenység, a másik pedig a kutatói. Az igaz, hogy az előbbi jobban megjelenik a nyilvánosság előtt mint az utóbbi, egy egyetemi oktatót főleg ez alapján ismeri fel a közvélemény, viszont az időnk legnagyobb részét éppen a kutatómunka viszi el. Gyakorlatilag teljesen kitölti a mindennapokat. A tudománnyal sajnos nem lehet úgymond „munkaidőben” foglalkozni (megpróbáltam, de nem ment), csakis úgy, hogy ezt a tevékenységet életformakánt éljük meg. El kell fogadni, hogy állandóan kell valamit olvasni és/vagy írni, és akkor már sokkal könnyebben megy ez a munka, mert ezáltal a kutató jobban azonosul kutatási témájával. Abban a szerencsében vagy egy másik szempontból kihívásban van részem, hogy jelenleg négy szerbiai csoportos, többéves kutatóprojektben veszek részt, illetve néhány alkalommal sikeresen pályáztam a Magyar Tudományos Akadémia egyéni kutatói DOMUS pályázatain. Mindezen projekteken minden évben kötelezően legalább egy tanulmányt kell publikálni - a projekten megvalósított eredményeket kizárólag a megjelentetett publikációkkal mérik. Tréfából gyakran szoktam mondani, hogy „a focit gólra játsszák, a tudományt pedig publikációra”. Ez a folyamatos, a projektek által gyakorolt nyomás viszont azért abból az okból jó, hogy nem hagy bennünket leállni a tudományos kutatásokban. Ennek köszönhetően rendelkezem ennyi publikációval. Azok a fiatal kutatók, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy valamelyik egyetemen dolgozzanak, az intézményi háttér hiányában nem tudnak (de nem is kötelesek) annyit publikálni, mint az egyetemi alkalmazottak. A doktori képzés viszont mindenhol (így Magyarországon és nálunk is) publikálási kötelezettségeket is magában foglal. Erről azért a doktori iskolát működtető intézmény, illetve a témavezető professzorok szoktak gondoskodni, azaz elérhetővé teszik a doktoranduszok számára a publikálás lehetőségét.
Amellett, hogy az újvidéki Jogtudományi Karon tanársegéd, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság titkára. Mit jelent az e társaságban való munka Önnek?
– A Vajdasági Magyar Tudományos Társaság célja a magyar nyelvű tudományosság támogatása, magyar nyelvű tanácskozások megszervezése és magyar nyelvű kiadványok megjelentetése. Nem véletlen a „magyar nyelvű” szókapcsolat többszöri használata ebben a mondatban. A Társaságban nagyon fontosnak tartjuk, hogy ápoljuk a magyar tudományosságot, a magyar szaknyelvet. Szinte minden tudományterület nyelve vidékünkön a szerb, illetve az angol lett, amelyek elnyomják a kutatókban azt az igényt, hagy tudományterületüket anyanyelvünkön, magyarul (is) műveljék. A szaknyelv is a nyelvünk része, amit folyamatosan ápolni kell. A VMTT-nek már régóta tagja vagyok, de 2011-ben lettem elnökségi tagja és titkára. Ez egy fakultatív jellegű társadalmi tevékenység, amely ugyan többletmunkát jelent, de szívesen végzem, örömömet lelem benne, mert alkalmam nyílik a vajdasági magyar tudósközösséggel a kapcsolatot tartani és kutatási témáikkal megismerkedni. Erre legjobb alkalom mindig a VMTT már hagyományossá vált tanácskozás-sorozata, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken elnevezésű tanácskozás, amelyet a Magyar Tudomány Ünnepének szentel a társaság (és amelyre idén novemberben tizenkettedik alkalommal kerül sor). Ezen a tanácskozáson a társadalom- és természettudományok művelői plenárisan, nem pedig megosztva, külön szekciókba sorolva mutatják be aktuális kutatásaik eredményeit. Ezt a gyakorlatot, amely mára már hagyománnyá vált, még a társaság első elnöke, megboldogult Ribár akadémikus vezetett be, kifejezetten fontosnak tartom, mert erősíti a kutatóink közötti kapcsolatteremtést és kapcsolatápolást. Szép hagyomány az, hogy a társadalom- és természettudósok egymás előadásait végighallgatva vesznek részt a tanácskozásokon.
Az Arany János Fiatal Kutatói Díj mit jelent Önnek, mekkora lendületet ad a további munkához?
– Figyelembe véve, hogy az Arany János Fiatal Kutatói Díj odaítélésekor a határon túli fiatal magyar tudósok egymással közvetlen versenyben állnak, és minden határon túli régióból érkeznek jelölések, teljesen meglepett, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 2013-ban engem tartott méltónak erre a díjra. Ez számomra nagy megtiszteltetés, és erőt ad, hogy folytassam eddigi tudományos-kutatói munkámat, megpróbáljam megállni helyem és kitartani a tudomány „taposómalmában”. Az elismerésekből mindig erőt lehet és kell meríteni a további munkához.
Mekkora érvényesülési lehetőségei vannak ma egy fiatal kutatónak?
– Általánosságban szemlélve sajnos ezek a lehetőségek a már ötödik éve húzódó gazdasági válság miatt egyre szűkebbek. Mind Magyarországon, mind itthon az egyetemek, tudományos-kutatói intézetek és tudományos szervezetek felvevőképessége a szűkülő anyagi források miatt lényegesen kisebb, mint a rendelkezésre álló fiatal kutatói állomány. Ez azt jelenti, hogy a doktori képzésbe bekerülő egyértelműen tehetséges és szorgalmas fiatal szakemberek/hallgatók száma nagyobb, mint ahányan a doktori fokozatszerzés után a tudomány világában meg tudják majd találni helyüket. Úgy gondolom, hogy a tudományos-kutatói munkával összekapcsolt doktori képzés viszont olyan tudás megszerzésére ad alapot, amelynek segítségével a fiatalok vagy itthon, illetve Magyarországon vagy akár más országban, hosszú távon mindenképpen előnyt fognak élvezni a munkaerőpiacon, és könnyebben tudnak majd boldogulni.
