Tíz évvel ezelőtt, amikor egy Mark Zuckerberg nevű fiatalember a cimborájának, Adam D'Angelónak a Facemash elnevezésű alkalmazására megírta a CourseMatch programot, egy kicsivel később pedig létrehozta Facebook elnevezésű közösségi oldalt, még fogalma sem volt arról, hogy mit szabadít a világra. Alig néhány éven belül ugyanis az amerikai egyetemek elit virtuális klubja mindenki számára elérhetővé vált, s ezzel forradalmasította nemcsak az internetet, hanem bizonyos tekintetben a társadalom különböző területeit, beleértve a médiát is, s a politikai elemzők szerint 2011 elején jelentős szerepet játszhatott a nagy arab válság kirobbanásában is. Ezzel szemben a legtöbb felhasználó különböző események népszerűsítésére, levelezésre, kapcsolattartásra, különféle internetes tartalmak megosztására s nem utolsósorban lájkolásra használja a „Frászbookot”, ahogyan egyesek a közösségi oldalt csúfolják. Több olyan csoport is létezik azonban a közösségi oldalon, amely egyfajta nem formális virtuális szerveződésként segíteni igyekszik a rászoruló embereken. Szűkebb pátriánkban ilyen a Segítő kéz elnevezésű Facebook-csoport is, amelynek tagjai tartomány szerte igyekeznek segíteni a szegény sorban élő polgártársaikon. A humanitárius szerveződést Bűn Zoltán zentai fiatalember alapította, de egyiptomi tartózkodása miatt helyette Csicsai Szabó Ildikó, a csoport zentai adminja mesélt a rendhagyó internetes szerveződésről:
–A csoport alapításának az ötlete onnan jött, hogy mindannyian nap mint nap megtapasztaltuk, hogy rengeteg a minimálbérből vagy alkalmi munkából élő család, akiknek gyakran élelemre sem futja nemhogy ruházkodásra. Ezzel szemben sokan vagyunk olyanok is, akik nem tudunk mit kezdeni a régi ruhákkal, csak rakosgatjuk az egyik helyről a másikra, s így ha elajándékozzuk ezeket, legalább tudunk másokon is segíteni – mesélte a tavaly decemberben létrehozott csoport zentai adminisztrátora, aki elárulta azt is, hogy már az első visszajelzések nagyon pozitívak voltak, s egyre több adományt sikerült szétosztaniuk. A csoportnak lényegében minden városban voltak adminisztrátorai, akik vették fel az adatokat, gyűjtötték össze az adományt, majd pedig szortírozták és szétosztották ezeket a rászorulók között – ecsetelte a virtuális társaság működését. Mint mondta sajnos őket is utolérte a különböző szerveződések rákfenéje, vagyis az, hogy akadtak olyan csoporttagok is, akik mindent a maguk módján akartak irányítani, így ezért ezek külön csoportot alapítottak. Amennyiben megnézzük a csoport létszámát, s az első látásra impozánsnak tűnik a mintegy 2300 tag, de Ildikó szerint igen kevesen vannak, akik tényleg aktívan részt vesznek a munkában.
– Vannak a környező városokban is tagjaink és adományozóink, s természetesen vannak felkérések is, amelyeknek igyekezünk eleget tenni. Igazából egy 15-20 nagyon aktív tagunk van, és 30-40 főre tehető az adományozók száma, de hozzá kell tennem, ez a szám azért növekszik – mesélte Ildikó.
A csoport ez idáig Szabadkán, Csantavéren, Zentán, Magyarkanizsán, Adán és környékén fejtette ki tevékenységét. A kezdetekben ugyan megtörtént, hogy nem jó helyre ment ki egy-egy adomány, de azokban a községekben, ahol vannak tagjaik, nem nehéz meggyőződni arról, hogy tényleg szüksége van-e a kérdéses személynek, családnak a kért dolgokra. Utánajárnak a kérelmeknek, kimennek a helyszínre. A csoporttagok is ajánlják a szegény családokat, mivel közülük nagyon soknak nincs internet kapcsolata, hogy a csoport tagjait elérjék, de vannak, akik már másoktól hallottak a csoport tevékenységéről, s olyanok is, akik az interneten keresztül jelentkeznek a csoporthoz. A csoport tagjai nagyban kivették a részüket a szabadkai Szenti család megsegítésében, akiknek rengeteg mindent küldtek, s a Magyar Szóból értesülvén szintén segítséget nyújtottak Pósa Martinnak és családjának, de a zentai Jézus Szíve templom udvarában lévő szociális lakásokban lakóknak is. Ildikó számára a legemlékezetesebb akció egy beteg kisfiát nevelő édesanya megsegítése volt.
– A fiú annyira megörült az általam vitt ruháknak, kifestőnek és filctollaknak, hogy ismeretlenül megpuszilt. Az anyukája is sírt, s az én könnyeim is potyogtak. A kisfiú sorba próbálta fel a pólókat, és a csizmát le se akarta vetni, annyira örült, hogy igaz, kicsit nagy, de nem lyukas
A legszebb az, amikor kiválogatod egy nagyon szegény családnak a nekik szánt adományt, átadod azt, és látod a gyerekek, szülők szemében az örömöt, a hálát, és megköszönik mindazt, amit adtál, mert hatalmas segítség ez sok családnak. Sokszor mi is elérzékenyülünk, nem csak a család – mesélte Ildikó.
A csoport aktív tagjai egyébként személyesen is ismerik egymást, s szinte napi szinten igyekeznek tartani egymással a kapcsolatot. Szabadidejükben, szeretettel éltetik Segítő kéz csoportot. Örülnének, ha még többen csatlakoznának hozzájuk, mert így még több családon tudnának segíteni.
