Nem olyan egyszerű maszkban mosolyogni. Sokféleképpen tudunk derülni, de a maszkban semmi sem egyértelmű.
Jó reggelt
Újabb nagy diadalt élt meg a politikai korrektség (PC): a hét végén jelentette be a Knorr, hogy magyaros paprikamártásra változtatja cigánymártás nevű népszerű termékét a rasszista nevek körüli viták miatt.
Számomra nincs jobb vasárnap délutáni feltöltődés, mint bringázni egyet a határban. Múlt vasárnap elég későn, 19 óra körül jutottam oda, hogy kibiciklizzek, de azt hiszem, nem választhattam volna jobb időpontot.
Van az néha úgy, hogy az embernek be kell húznia a kéziféket. A munka, a kötelezettségek és maga az élet egyszerűen olyan helyzetbe parancsolja, hogy gyorsan megégeti a kezét, ha nem vesz vissza egy kicsit a tempóból.
Naponta kétszer megyek el egy üzlet előtt, ahol jó két éve a francia sajtok méregdrága boltját nyitották meg. Kicsit furcsállottam, hogy valaki így akar meggazdagodni, vagy legalább boldogulni.
A minap mondta az egyik gyermekkori haverom menyasszonya, hogy az ember általában öt évente változik.Nem hirtelen transzformációról van szó, meglehetősen folyamatos dologról, viszont kifejezetten kell hozzá a fél évtized, hogy érezhetővé váljon.