2024. december 22., vasárnap

Legyünk részesei a folyamatoknak!

A nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel való összehangoltság elvárás marad

Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kabók Erika, a Végrehajtó Bizottság tájékoztatásért felelős tagja és Lulić Emil hivatalvezető Belgrádban egyeztettett Mihailo Jovanović tájékoztatási és távközlési miniszterrel a tömegtájékoztatási és médiatörvény készülő módosításáról. Mint arra Fremond Árpád emlékeztetett, amikor a korábbi években tájékoztatással, illetve médiával kapcsolatos törvényeket módosítottak, vagy hoztak meg, az MNT munkatársai rendre bekapcsolódtak a felhatalmazott munkacsoportok tevékenységébe.

– Jeleztük a miniszter úrnak, hogy az ország legnagyobb nemzeti tanácsaként érdekeltek vagyunk abban, hogy a jövőben is részesei legyünk ezeknek a folyamatoknak. A közvitát megelőző folyamatba szeretnének bekapcsolódni, azért, hogy meg tudjunk birkózni a közvitával. Az az álláspontunk, hogy a tájékoztatás rendkívül fontos terület a nemzeti kisebbségek szempontjából. Szerintünk meg kell őriznünk azon jogainkat, amelyekkel az elmúlt időszakban élhettünk. A miniszter úr nyitottnak bizonyult az együttműködésre, és arról biztosított bennünket, hogy bekapcsolódhatunk a folyamatba. Abban állapodtunk meg, hogy május elején ismét egyeztetünk, akkor már az említett törvény módosításairól tárgyalunk, továbbá abban, hogy az elkövetkező időszakban minden, a tájékoztatást és médiát érintő témában számít a nemzeti tanácsok véleményére. Örülünk annak, hogy ezt sikerült elérnünk. Tevékenységünkkel az elkövetkező időszakban is arra összpontosítunk, hogy a munkafolyamatot figyelemmel kísérve a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény a tájékoztatásra vonatkozó rendelkezéseit minden egyes törvény vonatkozásában betartassuk – nyilatkozta lapunknak Fremond Árpád.

A Tájékoztatási minisztérium felvétele

A Tájékoztatási minisztérium felvétele

Azzal kapcsolatban, hogy a tájékoztatás területét érintő törvénymódosítás vonatkozásában mik lesznek az elsődleges kihívások, vagyis azok a kérdések, amelyek vonatkozásában hangsúlyos odafigyelés szükségszerű, az MNT elnöke kifejtette: mivel a médistratégia nem vette maradéktalanul figyelembe a nemzeti tanácsokat, az MNT számára most az rendkívül fontos, hogy a tömegtájékoztatási és médiatörvény módosításakor teljes mértékben figyelembe vegyék a nemzeti tanácsokról szóló törvényt.

– Elengedhetetlen, hogy tudatosodjon, a nemzeti tanácsok nem politikai szervezetek, ezeknek szakmailag kell figyelemmel kísérniük a tájékoztatás területét. Ez így volt már eddig is, szeretnénk, ha a jövőben is így maradna. Ilyen szempontból elengedhetetlen részének lennie a folyamatoknak. Megkerülhetetlen annak az elvnek az érvényesülése, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvény rendelkezéseit minden egyes, a nemzeti kisebbségeket érintő kérdéseket szabályozó törvény vonatkozásában figyelembe vegyék, azaz tiszteletben tartsák. Ez nemcsak a tájékoztatás, hanem az oktatás, a kultúra, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területein egyaránt elvárás – fogalmazott Fremond Árpád.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Tájékoztatási minisztérium felvétele