Az utóbbi egy-két évben a Belügyminisztérium és a kormány illetékesei folyamatosan azt hangoztatják, hogy útját kell állni a bűncselekményeknek és a korrupció elharapódzásának. Ezzel együtt minden alkalommal azt is leszögezik, hogy nincsenek érinthetetlenek. Aki bűnt követett el, annak az igazságszolgáltatás előtt kell felelnie tettéért.
A szervezett bűnözés felderítésével megbízott igazgatóság operatív tagjai időnként lelepleznek igen nagy méretű visszaéléseket, adócsalásokat, megvesztegetéseket, de van olyan mérvadó vélemény is, hogy ezek az esetek a jéghegynek csupán a csúcsát képezik, s jó, ha a felderített esetek nagyságrendje eléri a valós, tudvalevő, de bizonyíthatatlan ügyek egytizedét.
Csoda-e hát, ha a nagy fővárosi lapok hatalmas terjedelemben adták közzé, hogy hamarosan vádat emelnek Prvoslav Davinić egykori védelmi miniszter ellen, mert egy izraeli céggel kötött szerződést kémműholdak használatáról, holott a szerb–montenegrói államközösségnek arra semmi szüksége nem volt.
Azóta Szerbia és Montenegró (is) szétesett, s az izraeli vállalat nemzetközi bíróságra adta az ügyet, azt meg is nyerte, és így Belgrád most köteles lenne nem kevesebb, mint 36 millió eurót kifizetni Izraelnek a kompenzáció fejében.
Úgy látszik, a jelenlegi hatalom besokallt a rengeteg pénz miatt, és nem állta útját a vizsgáló szervek tevékenységének, s a jelek szerint még ebben a hónapban Koštunica egyik hű embere kénytelen lesz helyet foglalni a vádlottak padján.
Az is kiderülni látszik, hogy az egész ügy mögött kenőpénz búvik meg. Ha mindezt sikerül bizonyítania az ügyészségnek, a volt miniszter akár igen súlyos börtönbüntetést is kaphat.
Több mint négy évvel ezelőtt a rendőrség tetten érte Dejan Simićet, a Szerb Nemzeti Bank alkormányzóját, valamint Vladimir Zagrađanint, a Szerbiai Szocialista Párt magas rangú tisztségviselőjét egy 100 000 eurót tartalmazó táskával. Akkoriban sokat írtak erről a lapok, de az ügynek – egyelőre – semmilyen jogi következménye nem lett, várhatóan azonban hamarosan „felmelegítik” az esetet, közben folyamatban van a nagybecskereki vállalkozó, Mile Dragić ügye is, aki katonai felszerelést adott el a Davinić által vezetett minisztériumnak, jóval drágábban és sokkal gyengébb minőségben a világpiacon beszerezhetőknél.
Hét évre nyúlik vissza Zoran Janjušević miniszterelnöki tanácsadó és Nemanja Kolesar, a bankok szanálásával foglalkozó ügynökség vezetőjének pénzmosási ügye is. Hét év után talán hamarosan sor kerül a tények teljes feltárására, akárcsak a németországi Daimler gépkocsigyárnak a több világrészre, ezen belül Szerbiára is kiterjedő korrupciós ügye.
Végül, de – sajnos – nem utolsósorban a két évvel ezelőtti vasúti kocsik megvásárlása körüli botrány sem tisztázódott. Sőt, az sem, hogy Milanko Šarančić, a Szerbiai Vasutak vezérigazgatója hogyan utalhatott ki magának 640 000 ezer dináros fizetést, valamint mi módon jutott egy öt évvel ezelőtt a vasút által 380 000 euróért megvásárolt 108 négyzetméteres luxuslakás évi egy százalékos kamat mellett történő részletfizetése melletti vételéhez.
Eleddig a bűnüldöző szervek annak a hátterét sem tisztázták, hogy a vasút mi módon utalt át a vezérigazgató testvérének tulajdonában levő hotelnek a vasúti dolgozók által történt használatáért 70 millió dinárt.
A jelek szerint ez valóban csak a jéghegy csúcsa, s nagy kérdés, hogy elérkezik-e Szerbia egyszer arra a pontra, amikor – tekintet nélkül az érintettek politikai pozíciójától – felelniük kell tetteikért.
És nem bízhatnak abban, hogy ügyüket – természetesen politikai nyomásra – egyszerűen elfektetik.
