Az almási gyilkosságot követő, állandó jellegűvé vált romaellenes tiltakozó megmozdulások megfékezését mostanra a rendőrség, az ügyészség is feladatának tartja, azonban a polgárok jogainak védelmében fellépő intézmények képviselőinek egybehangzó véleménye az, hogy mindez késve történt meg. Tegnap Almásra látogatott Vukašinović Éva tartományi kisebbségügyi ombudsmanhelyettes, akivel a most kialakult helyzetről beszélgettünk.
Ön csak nemrég hagyta el Almást, még frissek az ott szerzett tapasztalatai. Milyen jelenleg a helyzet a faluban?
– Most minden békés, a rendre ügyelnek a helyszínen lévő rendőrök is. A délutáni helyzetképet tehát nyugodtnak nevezhetjük. Azonban az eddigi példák sajnos azt mutatják, hogy az incidensekre nem is napközben szokott sor kerülni, hanem – érdekes módon – éppen az esti, éjszakai órákban.
Milyen eredménnyel zárult a falu illetékeseivel folytatott beszélgetés?
– Megbeszéléseket folytattunk az almási helyi közösség tanácsának elnökével, aki maga is meglehetősen sötét képet festett a falu nemzetiségei közötti viszonyokról. Szerintem itt érkezünk el az egyik kulcsfontosságú problémához, ahhoz a tényhez, hogy egyáltalán nem új keletű jelenséggel állunk most szemben, s ezt – úgy vélem – mindenképp ki kell mondani. A helybéli nemzetiségek közötti rossz viszony legalább húsz évre, vagy annál is többre nyúlik vissza. Régóta gond van tehát a többségi és a kisebbségi nemzetek közötti kommunikációval, s ezt bizony fontos tudnunk ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi, ismétlem, cseppet sem újszerű helyzetet. Ez váltotta ki azt a valóban sajnálatos és elítélendő gyilkosságot is, ami egy hete történt, s amit természetesen mindenki egyformán elítél. A valódi probléma az, hogy időközben mindez valahogyan átalakult, valami egészen mássá, az eredeti problémához már nem is feltétlenül kötődő csoportos megmozdulássá vált.
Az egész tulajdonképpen békés tiltakozásként indult, mára már gyűlöletszítássá vált. Hogyan történhetett meg ez az átalakulás? Mennyiben hibáztathatók az illetékes állami szervek?
– Valóban, a gyilkosságot követő első megmozdulás egy békés, gyertyás megemlékezés volt. Számomra egy kiélezett etnikai viszonyokról ismert falu esetében már az is meglepőnek számított, hogy erre senki sem reagált, persze ezért még senki sem hibáztatható igazán, hiszen nem lehet betiltani egy békés összejövetelt. Először a fiatal áldozat barátai vettek csupán részt ezen a megemlékezésen, majd mindez jellemet váltott, a fiatalokhoz csatlakoztak a szüleik, s ez így ment tovább, amíg végül közel a fél falu megmozdult. Olyan aggasztó becsléseket hallottam, hogy a – mondjuk úgy – tüntetők száma háromszáz és ezer fő közötti volt. Egyrészt nem mindegy, hogy melyik szám a pontos, másrészt viszont a megfélemlítéshez egyik is, másik is épp elegendő. Képzeljünk el ezer fáklyást, aki ellenünk irányuló szavakat skandálva házunkat dobálja, és minden érthetővé válik. Engem az bánt igazán, hogy ezt az egészet hagyták öt napig folyni, mielőtt reagáltak volna. Öt napig molesztálták a lakosság egy részét. Emellett a kollektív bűnösség téves érzését is kiváltották ezekben az emberekben, ami a nálunk tapasztalható szociális körülmények között egyáltalán nem nehéz feladat. Vannak azonban pozitív elemei is ennek a borzasztó eseménysorozatnak, az ügyész munkájával például kifejezetten meg lehetünk elégedve, hiszen – sajnos – nem túl gyakori, hogy az ügyész rögtön elismeri, nemzetiségi gyűlöletszításról van szó, ez azonban most azonnal megtörtént.
Melyek kellene, hogy legyenek a következő lépések?
– Az ombudsman intézménye a maga részéről elsősorban preventív módon tud hatni, felhívja a közvélemény figyelmét egyes dolgokra, elítél bizonyos tetteket, kijelentéseket. Ebben az esetben konkrét intézkedéseket a rendőrségnek, a bíróságnak kell tennie. Szerintem nem túl komplikált a megoldás: az elkövetőket, a buzdítókat egyszerűen az igazságszolgáltatás elé kell vinni. Mi most azért vagyunk itt, hogy rávilágítsunk, mit kellene máshogyan tenni, hol követtek el hibákat, hogy legközelebb ilyesmire még véletlenül se kerülhessen sor.
