A szavazók 30 százalékának válasza azonban arra irányítja rá a figyelmet, hogy a szórvány és a feltételek megteremtése hatványozott törődést igényel a vajdasági magyar politikusok, közéleti szereplők részéről. Hisz a körülményeknek is meg kell lenniük ahhoz, hogy anyanyelvén tanuljon valaki. Az Aracs Társadalmi Szervezet könyvcsomagot vitt ajándékba az egyik dél-bánáti falu plébániájára. Az összegyűlt nagymamák, nagyapák magyarul beszéltek, ám a negyedikes, ötödikes, hatodikos unokáik mind egymáshoz, mind a nagyszülőkhöz már szerbül szóltak, hisz szüleik és ők is szerb iskolába jártak. Amikor magyarul kérdezgettük őket, félszavakkal, akcentussal, félszegen válaszolgattak. Mint az egyik idős asszony elmesélte, volt évtizedekkel korábban egy magyar ajkú tanítónő a falusi iskolában, aki egy szabadkai fiatalemberhez ment férjhez. Miután ő elköltözött az észak-bácskai nagyvárosba, nem jelentkezett másik magyar ajkú tanítónő, így megszűnt a magyar oktatás. Az ábra egyszerű: sajnos nem volt a közösségben olyan agilis személy, aki minden követ megmozgatva talált volna olyan tanítóképzőt végzett ifjú hölgyet, aki odaköltözött volna, a hatalomnak meg egyáltalán nem volt szívügye, hogy a magyar gyerek magyar iskolába járjon. Így felszámolódott örökre a magyar oktatás. Egy másik dél-bánáti faluban alsó tagozaton tanulhatnak csak magyarul a diákok, ötödik osztálytól a 14 kilométerre levő városkába utaznak, szerb osztályba. Az egyik szülő úgy gondolta, nem elég, hogy ötödikben új tantárgyakkal találkozik a gyereke, még a szerb nyelvet is ekkor kell igazán elkezdenie megtanulni, ő bizony megkönnyíti a dolgát, inkább már elsőtől szerb osztályba íratja. Mivel olyan szülőről van szó, akinek a közösségben adnak a szavára, gyorsan a többi anyuka és apuka is követte a példáját. Könnyű megkövezni őket, elítélni őket, hogy hiányzik belőlük a nemzeti öntudat, a felelősség a magyarság jövőjéért. De felvetődik a kérdés: vajon találkozott velük, leült elbeszélgetni ezekkel a szülőkkel – földművesekkel, napszámosokkal, segédmunkásokkal – valaki a vajdasági magyarság vezetői közül, hogy mi lehetne a megoldás a magyar oktatás fennmaradása érdekében? Felhívta a figyelmüket, hogy amit tesznek, milyen káros következményekkel jár? Ugyanis tévedés ne essék, ezek a jelenségek – amikor magyar szülők nagyobb számban kezdték szerb osztályba íratni a gyereküket, hogy úgymond megkönnyítsék a dolgukat, elősegítsék a jövőjüket – nem titokban zajlottak le, sem Dél-Bánátban, sem Újvidéken, sem Nyugat-Bácskában.
A szabadkai Ballangó együttes évekig járta egy műsorral Vajdaságot – amelyben Bogdán József papköltő Fohász a végekért című versének megzenésített változata is szerepelt – s amelyben fontos szerepet játszott két térkép. Egyiken azt tüntette fel Szöllősy Vágó László, hogy az ötvenes években hol mindenhol volt Vajdaság-szerte magyar iskola, a másikon pedig a mai helyzetet. Ez utóbbin jókora fehér foltok jelzik, hogy az elmúlt évtizedekben hol mindenütt szűnt meg a magyar oktatás, számolták fel a magyar iskolákat. Megállítható-e a fehér foltok további szaporodása?
Igen. A vajdasági magyar közösség vezetőinek érdemes lenne járni a terepet, elbeszélgetni a magyar és a szerb tagozat között dilemmázó szülőkkel. Közösen gondolkodni, mi lehet a konkrét esetben a megoldás az általuk felvetett problémákra (például: ,,háztól-házig'' közlekedő diákbuszok, kollégium nem csak középiskolásoknak, hanem általános iskolásoknak is – amelyre Dél-Bánátban létezik kezdeményezés – a magyar osztályokban a szerb nyelv hatékony oktatásának kiharcolása stb.).
Konkrét lépések kellenek, hisz hozzászóló olvasóink 16 százalékához hasonlóan a szülők egy része is a szerb osztályban látja a gyerek fényesebb jövőjét. S mindenki előtt világos, hogy az elmúlt húsz évben a steril tanácskozások, az általánosság szintjén mozgó feladatok újból és újból való megfogalmazása, a politikai közhelyek ismételgetése nem sok eredményt hoztak.
