Nem tudom, ki hogy van vele, de bennem mindig valamiféle belső konfliktushelyzet alakul ki az internetes vásárlásokkor, mint azokban a rajzfilmhősökben, akiknek döntési szituációban a fejük felett viaskodni kezd egymással a kisangyal és a kisördög. Aztán döntök, ahogyan tesszük azt oly sokszor a mindennapok kavalkádjában. A kényelem nagy úr, mondjuk sokszor, nyilván nem véletlenül, hiszen az internetes ügyintézés egyik legfőbb mozgatórugója is ez. Kétségtelenül sokkal egyszerűbb otthon, a fotelben ülve vagy az ágyban fekve elvégezni teendőinket, mint elmenni, sorban állni, sőt, sok egyéb ezzel járó, olykor igencsak bosszantó tényezőnek is kitenni magunkat.
Csakhogy van a dolognak negatív oldala is, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Pedig egyre több olyan esetről hallunk, amelyek arról tanúskodnak, hogy valaki naivitásának köszönhetően a teljes vagyonát, egzisztenciáját elveszítheti. Ilyenkor legyintünk, mondván, velünk ilyesmi nem történhet meg. Megtörténhet. Bizonyára sokan emlékeznek annak a honfitársunknak a néhány héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott esetére, akit afrikai csalók több mint kétszázezer eurónyi összeggel károsítottak meg úgy, hogy önmagukat egy neves diplomata családjaként feltüntetve, bőséges jutalmat ígértek neki segítségéért cserébe. Az egyedi eset mögött – mint az lenni szokott – általános jelenség áll. Pontosan ugyan nem lehet tudni, hányan esnek áldozatául egy-egy efféle bűnbandának, hiszen a statisztikai adatok arra engednek következtetni, hogy az áldozatok jelentős része még a rendőrségi feljelentésig sem jut el, csupán tudomásul veszi a történteket. Az áldozatok a legkülönbözőbb életkorú, különféle képzettségi szinttel rendelkező személyek, akik leginkább az együttérzésük, a naivitásuk vagy a nyereségvágyuk miatt dőlnek be a csalók mesterkedéseinek. A leggyakoribb átverések pedig az említett típus mellett a bankszámlák vagy a hitelkártyák illetéktelen felhasználásával, a valótlan állásajánlatokkal, a különféle árucikkek árverezésével vagy segélykérő jótékonysági akciókkal hozhatók összefüggésbe.
Ha az elektronikus világban létezne ez a mértékegység, nyugodtan mondhatnánk, zsákszámra kapjuk postaládánkba a kéretlen küldeményeket, köztük hírleveleket, a direktmarketing leveleket, a segélykérő küldeményeket és sok egyéb ártó szándékú tartalmat. A felmérések szerint azon elektronikus levelek aránya, amelyek igazán hasznosnak tekinthetők, általában a tíz százalékot sem éri el. A kártékony e-mailek többsége azonban nem véletlenül érkezik hozzánk, hanem azért, mert a feladójának szüksége van valamire. Valamire, ami a miénk. Lehet ez a bankszámlaszámunk, a személyes adataink, a számítógépünkön tárolt adatok vagy éppen magának a számítógépnek a távoli irányíthatósága, ugyanis igen gyakoriak az adathalászás módszerével elkövetett internetes bűntények is, amelyek során az elkövetők betörnek az illető személy számítógépébe, majd az adatait megszerezve különféle módon próbálnak pénzhez jutni. Ha például tudomást szereznek arról, hogy az illető külföldre utazott, megtörténhet, hogy a nevében levelet küldenek az ismerőseinek, amelyben arra hivatkoznak, hogy ott ragadt, és sürgős anyagi segítségre van szüksége ahhoz, hogy hazajuthasson – mint az a minap az egyik szabadkai újságíró kolléganő esetében történt. A barátok, az ismerősök pedig segítenek. Csak nem pont úgy és nem pont annak, ahogyan és akinek szeretnének. Pedig egyetlen telefonhívással le lehet ellenőrizni az efféle levelek valódiságát. Akárcsak azon elektronikus banki értesítésekét, amelyekben a csalók a bank képviselőinek nevében kérnek el különféle adatokat az illető bankkártyájával vagy bankszámlájával kapcsolatban, ami – ha jobban belegondolunk – eleve logikátlan, ugyanis a rendőrségi szakértők is arra figyelmeztetnek, hogy a bankok sohasem küldenek olyan elektronikus értesítéseket, amelyekben az ügyfelek bankkártyájának adatait kérnék, inkább telefonhívás vagy hivatalos levél által lépnek velük kapcsolatba. Márpedig ha az ember az adatokat elektronikus úton hozzáférhetővé teszi, az adathalászok a megfelelő módszerek segítségével könnyűszerrel rendelkezhetnek az illető számláján található összeg felett is.
Kétség sem férhet ahhoz, hogy az elmúlt évek során rendkívüli mértékben megnőttek az internetes csalások okozta károk, ugyanis a virtuális bűnözők egyre kifinomultabb eszközökkel cserkészik be gyanútlan áldozataikat. Ráadásul mind többen interneteznek, ami kiszélesíti mind az elkövetők, mind az áldozatok körét is. Egy nemrég készült közvélemény-kutatás adatai szerint a felhasználók mintegy öt százaléka dől be az ún. phishingnek, azaz az adathalászatnak. A szakértők szerint azonban a valós arány ennél jóval magasabb. A kicsalt összegek nagyságáról persze nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A becslések szerint azonban csak az Egyesült Államokban évi több százmillió dollárt vesznek ki ilyen módon az áldozatok zsebéből. Az internetes bűnözés terjedésének egyik legfőbb oka az, hogy olcsó és gyors, ráadásul a lebukás veszélye is kisebb, mint a hagyományos bűncselekmények elkövetése esetében.
A valótlan állásajánlatokkal kapcsolatos átverések során is a virtuális térbe került adatokat használják fel a csalók, akik sokszor a mind nagyobb népszerűségnek örvendő közösségi oldalakon támadnak – amelyeknek ma már az internetezők közel kétharmada tagja –, kihasználva azt, hogy sok millió felhasználó nem ügyel kellőképpen a biztonságra. Egy nemrég készült felmérés adatai szerint a közösségi oldalakra látogatók jelentős hányada nincs tisztában a kockázatokkal, negyven százalékuk például félelem nélkül megadja teljes születési időpontját. Persze ma már nemcsak ezek tekinthetők személyes adatoknak, hanem az is, kikkel kommunikálunk, mi érdekel bennünket és hasonlók. A csalók ezekben az esetekben munkaadókként keresik meg a leendő áldozatokat, akiknek többnyire eszébe sem jut ellenőrizni a levélben foglalt adatok helytállóságát. Pedig erre akár a közismert internetes keresők is megfelelnének. Gyakori eset az is, hogy a potenciális áldozatokat e-mailben értesítik arról, jelentős összeget nyertek valamilyen szerencsejátékban, amelyben mellesleg nem is vettek részt. Nyereményüket azonban megkaphatják, ha a tranzakció költségeinek fedezeteként átutalnak egy lényegesen kisebb összeget. A felhasználó fizet, majd csakhamar szembesül azzal, hogy bottal ütheti a pénze nyomát. Hasonló típusúak azok a levelek is, amelyekben egy addig ismeretlen hozzátartozójuk halálának hírét közlik a potenciális áldozatokkal, mondván, hogy közvetlen hozzátartozó hiányában őket illeti meg az örökség, majd felkínálják a segítségüket az ehhez szükséges dokumentáció beszerzéséhez, feltéve, ha az illető bizonyos összeget átutal nekik, amiből fedezhetik az ügyintézés költségeit. Szintén népszerűek az ún. nigériai levelek is, amelyek különböző formában már vagy húsz éve terjednek. A feladók itt azzal keresik meg a címzetteket, hogy segítsenek nekik komoly pénzösszeget kijuttatni az országból, amihez az áldozatnak meg kell adnia bankszámlájával kapcsolatos adatait, illetve busás részesedésért cserébe át kell utalnia egy bizonyos összeget a felmerülő költségek fedezésére. De az ún. bérgyilkosos csalások is a gyakori visszaélések közé tartoznak: a címzett egy állítólagos bérgyilkostól levelet kap, aki tudatja, felbérelték, hogy megölje, de bizonyos összegért hajlandó ettől eltekinteni.
A felvázolt történetek első hallásra talán banálisnak tűnhetnek, de tudjuk jól, bizonyos helyzetekben nem az ésszerűség határozza meg a döntéseinket, kiváltképp akkor, ha megfelelő manipulációs eszközök segítségével éppen a már említett tulajdonságainkra – az együttérzésre, a naivitásra vagy a nyereségvágyra – próbálnak hatást gyakorolni. Persze, sorolhatnánk az óvatosságra intő jeleket, a közhelyeket, de a veszélyekkel valamennyien tisztában vagyunk, mégis rendkívül vonzó ez az egész virtuális világ. Így hát maradnak a rajzfilmekből megismert figurák, a kisangyal meg a kisördög, akik folyamatosan viaskodnak egymással, miközben mi bizakodunk a jó diadalában. A kérdés csak az, vajon a virtuális kelepcék elkerüléséhez, a biztonságérzet fenntartásához elegendő-e a bizakodás?
