Az évente hat alkalommal megrendezett vásár napján érkeztünk Torontálvásárhelyre (Debelyacsára). Aki járt már itt, az lehet, hogy éppen az egyik ilyen kirakodóvásár, esetleg a halastavak, a VIVE magyarnóta- és csárdásfesztivál, vagy más művelődési rendezvény miatt látogatott el a dél-bánáti faluba.
– Ha három évvel ezelőtt kérdezte meg volna tőlem valaki, mi a falubeliek legnagyobb problémája, nem sokat gondolkodtam volna a válaszon, azonnal rávágtam volna: az, hogy mindössze három-négy kiaszfaltozott utca van. Nagy befektetésbe fogtunk akkor, amikor eldöntöttük, normális minőségű utak, utcák kellenek a faluba. A munka még ma is tart, mindenképp meg kell említenem, hogy nagy segítséget kaptunk a Tartományi Nagyberuházási Alaptól, bár a községi költségvetésből is csurran-cseppen. Jelenleg két nagyobb utcában folynak a munkálatok, valamint a központban maradt még egy kisebb terület tavalyról, számításaink szerint, de ez persze az anyagiak függvénye is, azt mondhatom, ha minden igaz, jövőre ki lesz aszfaltozva a falu mind a huszon-egynéhány utcája, s ezzel elmondhatjuk, egy nagy munkát sikeresen elvégeztünk – számolt be a települést mostanság leginkább meghatározó beruházásról Balogi András, a helyi közösség elnöke.
JOBB, HA NEM VAGYUNK SÍNEN…
Nem mindegyik út készül el azonban ilyen sikeresen. Ahogyan azt a helybeliektől megtudtuk, s a helyi közösségben is megerősítették, lassan már negyed évszázada annak, hogy beszélni kezdtek arról, összekötik Torontálvásárhelyet Ópáva községgel, pontosabban a Nagybecskerek–Belgrád útszakasszal. Ezzel voltaképpen megszűnne a helység sok vajdasági falu átkának nevezhető zsákutca-jellege. A sok ígérgetést jövőre talán tettek is követik majd, s elkészülhet ez az útszakasz is.
A falu összeköttetései is hagynak némi kivetnivalót maguk után. A közelinek nevezhető Pancsovára, s innen Belgrádba még viszonylag könnyen el lehet jutni az autóbusznak és a számos magánvállalkozásként taxizónak köszönhetően, Újvidékre és Nagybecskerekre viszont már körülményesebb elutazni, hiszen a sínbusz sebessége harminc kilométer óránként. A járatokat sajnos időről időre ritkítják.
Ami a költségvetést illeti, tavaly irigylésre méltó összeggel zárta az évet Debelyacsa, hiszen 250 millió dinár érkezett különféle befektetések finanszírozására. Igaz, teendő is akadt bőven.
– Egyetlen utca kiaszfaltozása olyan 16 millió körül mozog. Jelentős összeget költöttünk még el a művelődési ház felújítására is, s hozzákezdtünk az iskola udvarában egy valódi, háromszáz lelátóhelyes sportcsarnok felépítéséhez, melynek befejezését szintén jövőre várjuk. A falunak erre azért van óriási szüksége, mert hét sikeres sportegyesület is működik itt. További pénzre lenne szükség még a református templom tetőszerkezetének a felújításához, valamint a tűzoltóotthon kibővítéséhez – sorolta fel a már elvégzett és a még folyamatban, illetve tervben lévő munkákat Balogi.
NEM FIZETNI KÖNNYEBB
Hogy mikor, mire, mennyi pénz jut, az mindig a támogató alaptól függ, a helyi közösségtől a legkevésbé, állandó bevétele ugyanis nincs. Mint azt Balogi elmondta, volt nemrégiben egy olyan felvetés, mely a helyi járulékhoz hasonló, ám annál igazságosabb rendszert próbált a faluban bevezetni. A helyi járulékkal ellentétben ugyanis ezt a település minden polgárának, s nem kizárólag a foglalkoztatottaknak kellett volna fizetniük. Így akarták áthidalni, hogy ne a kevés bejelentett dolgozónak a hátán csattanjon az ostor, inkább kisebb összegeket adjanak a polgárok, azt viszont mindannyian. Az így begyűlt pénzt a közvilágítás karbantartására, a falu nagy összterületen elhelyezkedő zöldövezetének az ápolására, hulladékelszállításra, illetve a helyi közösségi projektek finanszírozására vagy legalábbis részfinanszírozására kívánták elkölteni. A terv kudarcba fulladt, az egész községben nagy volt az ellenállás.
– Havi háromszáz dinárra jött volna ki fejenként ez az illeték. Abban, hogy nem fogadták el, magunk is bűnösek vagyunk, úgy gondolom, nem igazán lett az embereknek elmagyarázva, hogy pontosan miről is van szó, s mit kapnának cserébe. Így ma a helyi közösség voltaképpen az épületében található irodahelyiségek kiadása által tartja fenn magát, a szemételhordásért a polgárok közvetlenül a kivitelezőnek fizetnek, a közvilágítást a községi jutalékból tudjuk szavatolni, ám gond maradt a zöldövezetek fenntartása, melyre valóban nem jut elég pénz.
Az iskola udvarában épülő háromszáz férőhelyes sportcsarnok
Bevezették, hogy a vízszámlával együtt 95 dináros zöldövezet-fenntartási díjat is fizetnek a polgárok, a gond csak az, hogy a víz megfizettetése nem túl sikeres, a fogyasztóknak mindössze a fele tartja kötelességének, hogy pénzt adjon érte.
Mint mindenhol, Torontálvásárhelyen is óriási gond a munkanélküliség. Kétszázötven bejelentett munkása, s öt és félezer lakosa van a falunak. A kilencvenes évek elejéig két nagyüzem is működött, sőt mellettük még a szövetkezet, a téglagyár is foglalkoztatta az embereket. Manapság a szürkegazdaság a meghatározó. A nyilvántartott foglalkoztatottak legnagyobb része a tanügyben, az egészségügyben, a rendőrségen dolgozik. Megjelennek kisebb vállalkozások, de azok jellegüknél fogva nem képesek nagyszámú munkanélküli sorsán változtatni. Sokan elkezdtek konyhakertészettel foglalkozni, s a nagy üzletláncoknak adják el a termesztett zöldséget. Más kérdés, hogy néha azok is „elfelejtenek” fizetni.
Mint megtudtuk, az iskolában hiányzik egy-két szaktanár, de jelen pillanatban minden tantárgyat magyar nyelven adnak elő. A diákok számát tekintve nincsenek különösebb gondok, évfolyamonként működik két kisebb szerb nyelvű, s egy nagyobb, népesebb magyar nyelvű tagozat.
KÓBOR EBEK GYŰRŰJÉBEN
A falunak állandó gondot jelentenek a gazdátlan kutyák. Megtörtént az is, hogy valakire rátámadtak. A megoldás egy menedékhely létrehozása lenne, azt, hogy ennek milyennek kell lennie, a törvény pontosan előírja. Több kilométerre kell elhelyezkednie a településtől, árammal, hideg és meleg vízzel kell ellátni, szóval igen nagy befektetést igényelne ez a megoldás, melyre jelen pillanatban sem Debelyacsának, sem az antalfalvi községnek nincs lehetősége. Pedig az idő sürget, az állami rendelet értelmében ugyanis legfeljebb három éven belül kötelezően orvosolni kell az efféle „kutyabajokat”. További kellemetlenségeket okoz néha, hogy a felelőtlen polgárok is kedvükre szabadon engedik házi kedvenceiket, s ezzel más biztonságát veszélyeztetik.
A falu vízellátása sajnos mintegy negyven éve fel nem újított vezetékeken keresztül történik. Az ivóvíz mégis alkalmas a fogyasztásra, bár a helybeliek többsége úgy vélekedik, ha módjában áll, inkább palackozott vizet fogyaszt.
A József Attila Kultúrotthon felújított épülete
A szennyvízlevezető rendszer kiépítése stagnál. Az antalfalviakkal közös rendszer nyolcmillió eurós projektuma elkészült, s a tízezer embert érintő szennyvízfeldolgozó épületeit fel is állították a két falu között 2008-ban. Azóta mintha megállt volna az idő… A gazdasági világválság előtt német befektetők is kapcsolatba léptek a községgel ugyanebben az ügyben, a helyzet romlásakor azonban ők is elálltak korábbi céljaiktól.
GAZDAG MŰVELŐDÉSI ÉLET
Meglehetősen gazdag viszont a torontálvásárhelyi művelődési élet. Horti László, a József Attila Kultúrotthon igazgatója elmondta: színjátszóköre, irodalmi köre, énekkara, néptánccsoportja is van a falunak.
– A két éve felújított épületünk 1200 négyzetméternyi használható belterületet nyújt a rendezvények számára, ezt, azt hiszem, kevés vajdasági művelődési egyesület mondhatja el magáról. Színházak vendégszerepléseit, vagy például az idén a Durindó gálaestjét, községi szemléket, tárlatokat említhetnénk a falu művelődési életéből, nincs okunk panaszra. A pénzügyi problémákat úgy oldjuk meg, hogy alkalomadtán kiadjuk a termeket, a nagyobb rendezvények megszervezéséhez pedig pályázatok révén biztosítjuk az anyagi hátteret – mondta Horti László.
A legújabb kezdeményezés az, hogy szombat esténként élőzenés ifjúsági esteket szerveznek, és az egyesület vezetője elégedett a látogatottságukkal.
