Legalább ennyi pénzre lenne szükség a következő költségvetési esztendőben, ha mindegyik tárcavezető óhajának, kérésének, követelésének eleget akarna tenni a parlament. Annak ellenére ugyanis, hogy jelenleg még „csak” az idei költségvetés újraszámolásánál tartanak, a miniszterek máris a jövőre gondolnak. A hozzáértők szerint teljesen érthető a minisztériumok telhetetlensége, hiszen 2011 minden bizonnyal a választások esztendeje lesz, s ez az utolsó pillanat, hogy a legutóbbi voksolást megelőző kampányban tett ígéretek legalább egy részének eleget tegyenek, ha azt akarják, hogy a polgárok ismét őket juttassák hatalomra.
Legnagyobb étvágya Mlađan Dinkić gazdasági miniszternek van, aki nem kevesebb, mint 50 milliárd dinárt szeretne kicsikarni. A nemzeti beruházások minisztere 25 milliárdot igényel, de a mezőgazdasági minisztérium sem fukarkodik a követelésekkel, s a büdzséből való eddigi 3 százalékos részesedését 5 százalékra szeretné növelni.
A két legnagyobb követelőző azzal érvel, hogy mindenképpen folytatni kell az olcsó lakások építését, s ez a projektum igen sokba kerül. A mezőgazdasággal foglalkozók az állattenyésztés fejlesztését szorgalmazzák, az infrastruktúráért felelős reszortfőnök pedig a saját szekerét igyekszik minél messzebb tolni.
Ha alaposan megvizsgáljuk a fenti igényeket, nem nehéz megtalálni bennük a populizmust, hiszen az igénylők olyasmikkel hozakodnak elő, amelyek sok embert érintenek (lakások, mezőgazdaság), s ezzel igyekeznek minél több jó pontot szerezni a választóknál. Azt azonban a gazdasági miniszter egy szóval sem említi, hogy annak idején minden arra jogosult polgárnak 1000 euró ingyenrészvényt ígért, s ebből ezidáig alig harmincat teljesített. De hát hol van már a tavalyi hó? És ki emlékszik az akkori mézesmadzagra! Nos, amikor a közember zsebe van érintve, ennek a zsebnek a tulajdonosa kevésbé hajlamos a feledékenységre.
Az egész telhetetlenségi hajcihőnek azonban aligha van gyakorlati értelme. A Nemzetközi Valutaalap nem hogy ekkora túlköltekezést engedélyezne, hanem a költségvetési hiány egy(!) százalékkal való növeléséhez sem hajlandó hozzájárulni. Márpedig a jövő évi költségvetésnek az IMF-fel történt megállapodás értelmében kell alakulnia, különben ugranak a további hitelek. És Szerbia gazdasága külföldi segítség nélkül akár már most csődtömegnek tekinthető.
Az egészben az az érthetetlen, hogy a miniszterek a követelőzéseikkel úgy viselkednek, mintha fogalmuk sem volna az IMF-fel kötött megállapodásról. Ők is tudják, hogy „aki fizet, az parancsol”, és hiába lobbiznak a köztársasági elnöknél, Tadićnak éppen úgy meg van kötve a keze, mint az egész kormánynak.
Persze, sokan felteszik a kérdést, hogy akkor meg mi értelme van ennek az egész bohóckodásnak. A válasz pofonegyszerű: minden nem teljesített ígéretet rá lehet kenni a Nemzetközi Valutaalapra, a köztársasági kormányra, a miniszterelnökre és a pénzügyminiszterre.
Mert „mi akartuk, de ők nem adtak rá pénzt”.
És a választási kampányban jöhetnek az újabb, aligha teljesíthető ígérgetések.
