Nincs abban semmi kivetnivaló, ha az ellenzék folyamatosan támadja a kormány minden intézkedését, és ha kell, ha nem, igyekszik borsot törni az orra alá. Utóvégre ez a feladata. Más lapra tartozik, hogy olykor olyan bírálatokra ragadtatja el magát, melyek következményeit ő maga sem gondolja végig, s szem elől téveszti, hogy nemzetközi szinten komoly károkat okoz saját országának és nemzetének.
Az is belefér a hatalomra törés képébe, hogy fűt-fát ígér, hogy hatalomra kerüljön. Legyünk őszinték, a hatalmi harcban mindkét oldal számára nem a haza felvirágoztatása és a nép életkörülményeinek a minden áron való jobbá tétele, hanem a húsosfazék közelébe kerülés a cél. Láthattuk itthon és külföldön, hogy a kormányváltások alkalmával szinte egyik napról a másikra eltűnnek az addig tehetségesnek, odaadónak és önfeláldozónak hitt káderek, s helyüket a győztes párt olykor az adott tisztségben teljesen dilettáns tagjai foglalják el.
Tapasztalhatjuk, hogy egyelőre csak a legfelső szinten fokozódik a szóbeli csatározás, ami a közelgő, előrehozott választásokat valószínűsíti. Az egykori farkasok vastag bundájú (és még vastagabb arcbőrű) bárányokká válnak, és a mostaninál sokkal gyorsabb európai integrációt, a bujkáló hadurak gyors kézre kerítését, magasabb életszínvonalat és még ki tudja mit ígérnek.
A gond az, hogy a legfelsőtől a legalsóbb szintig eddig még nem akadt (önjelölt) politikus, aki konkrét feladatok határidőre történő megvalósítását tartalmazó programmal rukkolt volna elő. Olyan elképzeléseket kellene kínálniuk, amelyek az általuk kitűzött valóra váltási határidő lejárta után a nagy nyilvánosság előtt visszakérdezhetők lennének, arról nem is szólva, hogy a be nem teljesített ígéretek miatt valamelyikük is fogná a kalapját s továbbállna. Hiszen emlékezünk még, ezer euró értékű ingyen részvények osztogatásáról anno úgy beszélt az egyik jelenlegi miniszter, mintha a zsebében lenne ötmilliárd nyugati valuta. Néhány eddigi kormány azt etette velünk, hogy immár csak idő kérdése, mikor kerül horogra a nemzetközileg körözött két jómadár. Utólag, éppen nemrégen kiderült, hogy éppen ők rejtegették és mindent megtettek annak érdekében, nehogy valaki is a nyomukra bukkanjon.
Egészen alacsony szinten, egy székfoglalókor hallottuk, hogy „a közvállalatok vezetőinek kinevezése alkalmával kizárólag a szakmai hozzáértés lesz a döntő”. Alig telt el néhány hónap és az új koalíció jószerivel tűzzel-vassal, mintegy személyes gyűlölettől feltüzelve „irtotta” előző partnereinek kádereit, fittyet hányva azok szaktudására, tapasztalatára és szakmai kapcsolataira.
Persze senki sem várja el (főleg ebben a térségben), hogy a miniszterek Japán közlekedési tárcája egykori vezetőjének példáját kövessék, aki harakirit követett el, mert a villámgyors vonat az általa megígérte másodpercnyi pontosság helyett teljes három percet (!) késett. Annak azonban emberi alapértéknek kellene lennie, hogy a politikus becsületbeli kérdésként viszonyuljon a választási kampányban tett ígéretei vonatkozásában.
Az egészben az a legbosszantóbb és igencsak visszatetsző, hogy ugyanazok a politikusok legközelebb is gátlástalanul ígérgetnek, noha tudják, hogy szavukat továbbra sem lesznek képesek állni.
És megsértődnek, ha valaki azt mondja nekik, hogy emberből mindig lehet politikus. De fordítva...?
