Azt, hogy a politika időnként olyan meglepetésekkel rukkol elő, amiket az egyszerű ember még álmában sem tud maga elé idézni, mindenki tudja. Ennek ellenére kisebb meglepetést keltett a szerbiai politikum a minapi bejelentésével, miszerint nem indítanak eljárást Hashim Tha çi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy annak idején tevőlegesen is részt vett Koszovóban az emberi szervekkel való kereskedelemben. Amint a kormány egyes tagjai kijelentették, kerülni szeretnék még a látszatát is a politikai kirakatpernek, mivel – ha beigazolódik az állítás – egyértelműen köztörvényes bűncselekményről van szó. Lévén, hogy Thaçi nem érhető el a szerbiai bűnüldözők számára, az EULEX-hez fordulnak, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. A Koszovóban állomásozó biztonsági és igazságügyi szervek esetleg megtehetik, hogy eljárás alá vonják az egykori déli tartomány legnépszerűbb politikusát, de ehhez bizonyítékokra van szükség.
A meglepetés lényege, hogy a két évtizedig mindenkivel durcáskodó, szembehelyezkedő és olykor pökhendin viselkedő honi politikusok ezúttal nem vagdalóztak és nem követelőztek, miszerint azonnal valamelyik szerbiai börtönben akarják látni a koszovói miniszterelnököt, hanemegyértelművé tették, hogy keményen fognak lobbizni igazuk bizonyítása érdekében.
Ha rosszmájúak akarnánk lenni, akár azt is mondhatnánk, hogy megjuhászkodtak az elmúlt években elszenvedett számos diplomáciai kudarc után, de egy ilyen megállapításnak kárörvendő felhangja lenne. Ezúttal inkább azt szeretnénk remélni, hogy Belgrádban elérkezett a komoly, felnőtt emberekhez illő eszmélés ideje. Miszerint az asztalverésből csak kára származik az országnak, akárcsak abból, hogy eddig nem akart szembesülni az elmúlt két évtizedben betöltött saját szerepével.
Mi, átlagemberek nem tudhatjuk, hogy mi áll mindez mögött, de sejthető, hogy a nemzetközi szervezetekben már csak kevéssé lehet számítani a Biztonsági Tanácsban vétójoggal rendelkező két nagyhatalomra, nevezetesen Oroszországra és Kínára. Nekik is megvan a saját bajuk, s különben is Szerbia nem olyan jelentőségű, amilyennek velünk akarják a vezetőink elhitetni.
Bizonyos szempontból ebbe a szövegkörnyezetbe illik Boris Tadić államelnök minapi ígérete is, miszerint bizonyos könnyítések lesznek a temerini fiúk ügyében. Eddig, tudjuk, hiábavalók voltak a lamentálások, beadványok, a kegyelmi kérvény. Most azonban nemzetközi szintről érkezett a kérés és ennek mérlegelése, majd esetleg a pozitív elbírálása tekintély szempontjából csak hozhat valamit Szerbia konyhájára. Az eddigi viszonyulásuk azonban csak vitt. Márpedig pátriánknak egyre nagyobb szüksége van a nemzetközi közösség szimpátiájára, hiszen éppen elég nagy púp a hátán a két hágai szökevény, akik (na, kiknek a jóváhagyásával?!) még mindig szabadlábon vannak és gyakorlatilag túszul ejtették Szerbiát az Európai Unióba vezető úton.
Ideje volt hát – más szemével – tükörbe nézniük, és meglátniuk, hogy nem mi vagyunk a legerősebbek, legszebbek, legjobbak, legszimpatikusabbak.
Talán még nem késő.
