Túri Gábor mű- és szakfordító A magyar nyelv hivatalos használata a közigazgatási szervekben és az igazságügyben elnevezésű terminológiai képzés előadójaként az egymás mellett elbeszélő terminológiákat, az ugyanazon nyelven belüli párhuzamos sínpárok építését tűzte pellengérre. Arra a kérdésre, vajon elegendő-e egy-egy ilyen szeminárium ahhoz, hogy egységes legyen a magyar nyelvterületen a jogi és közigazgatási terminológia, nemmel válaszolt.
– Annyira el van már rontva a dolog (az iskolával és a Magyar Szóval). Jellemző: a ’szeminárium’-nak nincs is ilyen jelentése: rövid tanfolyam (szerb szótár). Lásd a Bakost. Maguk az előadók sem értenek mindenben egyet. Szegyarosan: „nem egyeznek” a másik véleményével.
Még 2003-ban bevezették a tartományi nyelvvizsgák rendszerét annak érdekében, hogy a közigazgatásban dolgozók szakmailag helyénvaló, hiteles szolgáltatást tudjanak nyújtani. Ez mennyiben segítheti elő az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban? Kötelező a vizsga?
– Nincs rálátásom, még kevésbé hatásköröm. Nem kötelező, egyelőre csak papírt ad, pénzt nem. Az én vesszőparipám az, amit az idei előadásom címébe és alcímébe is beemeltem (Egymás mellett elbeszélő terminológiák. Párhuzamos sínpárok építése ugyanazon nyelven belül): noha magyar nyelv elvben csak egy van – ráadásul ez az Európai Unió egyik hivatalos nyelve is –, mégis azt tapasztaljuk, hogy ezzel a nyelvvel párhuzamosan (a kisebbségi magyar társadalmakban) fölösleges (nyelvi) holtvágányok futnak. Akár tetszik nekünk, akár nem: ahogy a kommunista érában nem sikerült elérnünk, hogy mi külhoniak legyünk az a csodálatos farok, amely majd a magyar kutyát csóválja, úgy most sem az EU fogja elfogadni a mi magyar nyelvi megoldásainkat, hanem nekünk kell megtanulnunk az egyetemes magyar nyelvet.
Hogyan beszélünk el egymás mellett?
– A Pesten agyonajnározott székely testvéreknél ugyancsak megvan a mi ’sztázs’-unk, ’munkakor’-unk megfelelője: a ’régiség’ („egyetemes magyar”-ul: szolgálati idő). Ők a 3-as osztályzatot hajlamosak ’médiá’-nak mondani (tulajdonképpen: „közepes” románul), a kormot ’kéményfeketé’-nek. Szlovákiában is ’ünnepi akadémá’-t tartanak (díszülés helyett), ’fizikai’-nak mondják a természetes személy-t.Fölvillantottam egy olyan eshetőséget, hogy négy-öt magyar összedugja a fejét. Egyugyanazon szakma művelői. Csakhogy mindegyikük más-más országból jött. Mondjuk közös pályázatot akarnak írni európai pénzek „lehívására”. Vajon szót tudnak-e majd érteni egymással? Például pénzügyesek. Az egyik majd ’kiválaszt’-ja a költségvetési pénzeket, a másik elkülöníti, az egyik ’megfizettet’-i az adókat, a másik beszedi, az adóstól ’kényszermegfizettet’, nem pedig behajt, az egyiknél ’alapeszköz’ lesz az, ami állóeszköz, az egyik ’lefizetés’-re adja a hitelt, a másik törlesztésre. Vagy jogászok. Az egyik következetesen ’tárgy’-akról fog beszélni az ügyek kapcsán, ’föltételes’ büntetésről fölfüggesztett helyett, ’letisztázott’ szövegnek fogja tudni azt, ami egységes szerkezetű. A közigazgatási dolgozók meg aztán végképp nem egy malomban fognak őrölni. A Szerbiából érkezett hivatalnok ’végzés’-ben fogja meghozni az érdemi döntést (mint teszi napilapunk nap mint nap tucatszám), holott annak a formája a határozat (nyugdíjról, családi pótlékról, adóról stb.). Csak a nem érdemi, hanem eljárási döntés formája végzés. Ez azonban a szerb „zaključak”-nak felel meg. Emberünk a nyilvántartásban szereplő tényről ’bizonylat’-ot fog kiadni, sőt még akkor is így olvassa, ha a kezében tartott (magyarországi) papíron az fog állni, hogy (pl. állampolgársági, erkölcsi) bizonyítvány. Az iratokat pedig jó szokás szerint ’archívá’-ba fogja lerakni irattár helyett. A műszakiakról meg ne is beszéljünk. Itt aztán lesz ’pumpaállomás’ szivattyútelep helyett, ’vizesgóc’ meg ’szanitáris központ’ vizesblokk helyett, ’eszmei terv’ vázlatterv helyett, ’kanalizáció’ csatorna, csatornázás helyett, ’legalizáció’ fennmaradási engedélyezés helyett, és jön csőstül a ’kópia plána’ (térképmásolat), a ’szituáció’ (helyszínrajz, ill. részszámla), a ’szkica’ (vázrajz, vázlat), a ’magisztrális út’ (főút), a ’kultúra’ (művelési ág a földnyilvántartásban). A közelmúlt cikkezéseiből ítélve a Magyar Szóban egyáltalán nem ismerik a ’korridor’ magyar szaknyelvi megfelelőjét, a (közlekedési) folyosót.
Kiemelte: napilapunknak a hazai magyarság életében betöltött kitüntetett helye miatt minden évben a Magyar Szó utolsó egy hónapjából veszi a példáit.
– Sajnos mindig bőven akad szemezgetni valóm. A Magyar Szó nyelvmérgező hatása sokkal nagyobb, mint azt a lapban egyáltalán el tudják képzelni. Ha ő jár rossz példával elöl, akkor azzal a romlásunkat alapjaiban készíti elő. A nyelvünk elvesztésével nemzeti mivoltunkat veszítjük el. A Magyar Szó mindig egyféle nyelvi szabványt adott. Manapság legföljebb csak hüledezni tudunk az olyan megoldásain, mint ’Szerbia Köztársaság’ és ’Szerbia Hivatalos Közlönye’ (amelyben hiába keressük az államformát – amit a szerbben a Republika jelez). Az ilyen típusú kétes értékű sajátságok ügyében a Magyar Szó-soknak is csak azt tudom figyelmükbe ajánlani, mint a szaktanácskozás résztvevőinek: a magyar igazságügyi minisztérium százoldalas útmutatóját az európai uniós joganyag magyar nyelvre történő fordításához (www.im.hu/download/im_utmutato.pdf): ebben például a világ összes államának neve is megvan. Egyéb nevezéki rendszerek közül pedig jó néhány (szakmák, cégtevékenységek) megtalálható a Központi Statisztikai Hivatal honlapján (http://portal.ksh.hu „Szolgáltatások/Osztályozások” alatt).
Ön szerint milyen módon lehetne elkerülni a nyelvmérgezést, az egymás mellett elbeszélést?
– Sajnos úgy látom, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsban sem kezelik helyi értékén a nemzetmegtartó nyelv kérdését. Hosszú évek óta hangoztatom hasztalan – írásban és szóban – ahol csak tehetem: felvidéki és erdélyi mintára létre kellett volna már hozni a hivatalos és szaknyelvünket szabványosító intézetet, hogy ne annyi nyelvet beszéljünk, ahány utcasarok van. Vagy ahány sínpár. De az az igazság, hogy – intézetestül, mindenestül – menthetetlennek látom magunkat.
