Csaknem elkeseredetten jelentette ki a minap a Köztársasági Egészségügyi Biztosítási Alap szakszolgálatának igazgatónője, hogy a munkaadók az utóbbi években igen rendszertelenül fizetik az általuk foglalkoztatottak utáni betegbiztosítási járulékot. Már ott tartanak, hogy ez az adósság 84 milliárd dinárra, vagyis egymilliárd euróra rúg. Amennyiben sürgősen nem történik változás ezen a téren, kétségessé válik Szerbia egészségügyi rendszerének működése. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy a kinnlevőség egyenlő 105000 egészségügyi dolgozó egész évi fizetésével.
Az egészben az az érdekes, hogy négy évvel ezelőtt már alkottak és el is fogadtak egy törvényt a kötelező betegbiztosítás járulékának fizetéséről, de az a mai napig nem került alkalmazásra. Hogy miért? Erről nem szól a fáma.
Pedig a gyertya igencsak a körmünkre égett, hiszen ha július elsejétől valóban alkalmazni fogják a törvényt, akkor legalább 200000 ember (akik után nem fizették be a közterhet) betegkönyvét nem fogják hitelesíteni.
Azt is tudni kell, hogy évek óta az alapnak semmilyen lehetősége nincs az adósok megszorítására. A pénz behajtása az adóhatóság dolga lenne, de – úgy látszik – a szóban forgó szolgálatnak kisebb gondja is nagyobb, mint hogy hozzájáruljon az ország egészségügyének rendben tartásához.
Jó néhány évvel ezelőtt az alap minden kirendeltségben legalább egy, vagy annál is több megfelelően képzett dolgozót alkalmazott, akik járták a vállalatokat és ellenőrizték, hogy az illető munkaadó fizeti-e a járulékot. Sőt, olykor 80–100 ellenőr egy kisebb körzetet vett célba és teljes hétig egyebet sem csináltak, mint gépelték a jegyzőkönyveket, hogy melyik vállalat mennyivel adósa az alapnak.
A jelentések tehát elkészültek és el is jutottak a központba, de minden maradt a régiben. Hogyisne, hiszen nem egy vállalati igazgató igen közel volt a politikai tűzhöz, és mint például a szendrővári vasgyár igazgatója, aki akkoriban Szerbia miniszterelnök-helyettese volt, derűs mosollyal írta alá az akkor nagy pénznek számító 20 millió dináros jegyzőkönyvet, hiszen tudta, hogy rajta azt senki sem fogja számon kérni.
Már akkor egyértelmű volt, hogy az ilyen kollektív ellenőrzések csak arra voltak jók, hogy egyik, vagy másik városban egy előre meghatározott szállodában (akinek az igazgatója szintén tűz közeli káder volt) fellendítsék a forgalmat.
Egyébként elég sokan évtizedek (vagy évszázadok?) óta bizonygatják, hogy az adósságok törlesztését illetően az államot kell legutoljára hagyni. S milyen igazuk van! Hiszen tavaly novemberben született egy törvény, amely kimondja, hogy aki 2009-ben rendszeresen befizeti a dolgozók után a kötelező egészségügyi járulékot, régi adósságát törlik. Ezzel a voluntarista megoldással a honatyák sok-sok milliárd dinártól fosztották meg az államot.
Az idősebbek még valószínűleg emlékeznek, hogy is működött ez az „átkos” titói szocializmusban. A fizetési elszámolást át kellett adni a Társadalmi Könyvviteli Szolgálatnak, s addig nem lehetett felvenni a fizetést, amíg az adó- és járulékköteles vállalat ki nem egyenlítette kötelezettségét az állam felé. Érdekes, hogy ez akkoriban jól működött és senki sem méltatlankodott miatta.
Hja, de akkoriban csak egy párt dirigált. Ma pedig mindenki kakas akar lenni a saját kis szemétdombján.
Pedig a képlet rém egyszerű: ha nincs járulékra pénz, nincs fizetés. Az igazgatóval és az igazgatói bizottság tagjaival, megválasztásukkor, alá kellene íratni egy papírt, miszerint teljes vagyonukkal, ezenkívül bűnvádilag is felelnek az irányításukra bízott vállalat gazdálkodásáért.
Tekintet nélkül arra, hogy melyik pártnak nyalnak, vagy milyen politikai tisztséget töltenek be.
