Egyre nagyobb baj van az államkasszával. Most már nem lehetett tovább titkolni, hogy a költségvetési hiány jóval nagyobb, mint amennyit eddig bevallottak. Márpedig a Nemzetközi Valutaalappal két hónappal ezelőtt aláírt megegyezés értelmében csak akkor juthatunk a kikunyerált 3 milliárd euróh oz, amelynek első részét 2011-ig hívhatjuk le, h a az IMF illetékesei elfogadják a szerb kormánynak a költségvetési hiány enyhítésére vonatkozó javaslatait. Márpedig arra a pénzre is rendkívül nagy szükség volna a devizatartalékok szintjének megőrzése érdekében.
A hiány csökkentését illetően a kormánynak igen szűk tere maradt. Vagy csökkenti a költségvetés felhasználóinak juttatandó összeget, vagy pedig növeli a bevételt.
Az utóbbi alatt a forgalmi adó és a polgárok jövedelmi adójának növelése értendő, de ezzel párhuzamosan csökkenteni szükséges a kiadásokat.
A jelek szerint a megszorítások (ismét) elsősorban a másfél millió nyugdíjast fogják érinteni. A nyugalmazott dolgozók és más használók átlagos járandósága 21 000 dinár, vagyis az átlagfizetés 64 százaléka. A Nyugdíjasok Pártja csak azzal a feltétellel volt hajlandó támogatni a Demokrata Párt köré tömörülő koalíciót, ha megígéri, hogy belátható időn belül a nyugdíjak elérik az átlagfizetés 70 százalékát. Nos, erről már beszélni is felesleges, hiszen a nyugati pénzintézetek által is fogadottan mérvadó szakemberek szerint Szerbiában a nyugdíjak „túl magasak”. Persze, ha a nemzeti össztermék értékét vesszük alapul. Az állam ugyanis a járandóságok 42 százalékát, vagyis az idén 213 milliárd dinárt a költségvetésből kénytelen előteremteni. Ez az összeg terheli legnagyobb mértékben az államkincstárt.
Csak közbevetőleg tesszük szóvá, hogy a régi rendszerben a nyugdíjalapok nem csak a havi járandóságot fizették könnyűszerrel (költségvetési támogatás nélkül), hanem gyógyüdülésre, nyaralásra, mi több, hitelek kihelyezésére is volt pénz.
Azóta elvonult Szerbia felett négy (vesztes) háború vihara (amelyben a köztársaság „nem vett részt”), több mint ötmilliárd dollárnak nyoma veszett, sok évig nyögtük az embargót, a gazdaság padlóra került, a megmaradt üzemeket úgy kiprivatizálták, hogy abból nem sok haszna maradt az országnak. A fizetések legtöbb helyen a bányabéka hátsója alá kerültek, tehát a befizetendő nyugdíjbiztosítási járulékok semmiképpen sem tudnak lépést tartani a kiadásokkal. Viszont a zilált többpártrendszerben csak úgy lehet politikai poénokhoz jutni, hogy jórészt a nagy szavazóbázisnak számító nyugdíjasoknak időnként két dolgot: fűt-fát ígérgetünk. S ez a léggömb most elpukkanni látszik.
Valami módon tehát pénzhez kell jutni, vagy drasztikusan csökkenteni szükséges a kiadásokat. A polgárok két csoportjának léte és nemléte a kormány kezében van: a nyugdíjasoké és a közszférában dolgozóké. Az előbbiekből bármennyit el lehet venni (erre volt már többször is példa), az állami hivatalnokoktól is megvonható a kereset egy része, hiszen mindenki örül, ha egyáltalán van munkahelye. Tapasztalhatjuk, elmúlt az az idő, amikor az elégedetlen dolgozó fogta a kalapját és másik munkahelyre távozott. Ma már nincs hova. Tehát fenntartás nélkül lehet sarcolni.
Ha cinikusak akarunk lenni, javasolhatjuk a kormánynak, hogy a nyugdíjasokon való spórolás érdekében vezesse be a hatvanöt év felettiekre vonatkozó kötelező eutanáziát.
