A hidegháború időszaka a berlini fal lebontásával véget ért, és Németország egyesítésével megkezdődött Európa egyesülése is. A német társadalom történelemmel való szembesülési folyamata nagyon fontos volt, mert csak így tudtak igazából a jövő felé fordulni – hangzott el többek között A berlini fal 20 évvel ezelőtti ledöntésének messzemenő következményei című tanácskozáson tegnap Újvidéken.
A kerekasztal-beszélgetés egyik felszólalója Dejan Janča tartományi ombudsman volt, aki elmondta lapunknak, hogyan alakult az emberi jogok kérdése Európában.
– A második világháború előtt voltak olyan személyek, akik az igazságért harcoltak, de az emberi jogokról mint fogalomról, nem beszéltek. Ezt akkor minden állam saját szuverén dolgának tartotta, és nem engedték, hogy mások beleavatkozzanak. A második világháború borzalmai viszont ráébresztették az embereket, hogy valamit ezen a téren meg kell változtatni. A világháború befejeztével olyan világot szerettek volna kialakítani az emberek, amelyben gazdasági haladás lesz, és megbecsülik az embereket.
Mit tettek akkor ennek érdekében?
– Megalakult a Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), amelynek az egyik legfontosabb küldetése az volt, hogy lehetségessé tegye és ellenőrizze az emberi jogok tiszteletben tartását világszerte. Az első lépésre ezzel kapcsolatban 1948-ban került sor, amikor megfogalmazták az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ez azonban nem kötelezte az ENSZ tagjait arra, hogy betartsák, csupán egy ajánlás volt. Kiderült azonban, hogy mögötte óriási akarat és elszántság állt arra vonatkozóan, hogy nemzetközi egyezmények születhessenek minden területen, amely egyezmények már arra kötelezték az aláíró országokat, hogy belefoglalják őket a jogi rendszerükbe, és alkalmazzák is őket.
Ez eléggé egyszerűnek tűnik. Be is tartották őket?
– Sok állam beleegyezett ebbe, és beiktatta jogrendszerébe ezeket a pontokat, az államok azonban sajnos nem mindig tartották be őket. Itt főleg azokra az országokra gondolok, amelyek autokrata, diktatórikus rezsimmel küszködtek. Az emberi jogi egyezmények szerzői ekkor egy trükkhöz folyamodtak, és minden egyezményhez egy ellenőrző bizottságot hoztak létre, amelyben olyan szakértők kaptak helyet, akik ellenőrizték, hogy valóban betartják-e az adott országok az aláírtakat. Az egyik ilyen szervezet például az Emberi Jogi Bizottság, amelyet a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya alapján hoztak létre, de volt sok hasonló bizottság, amelyeket egy-egy egyezmény ellenőrzésére alapítottak meg. Ezeknek a bizottságoknak jogában állt az aláíró országoktól időszakos beszámolókat kérni azzal kapcsolatban, hogy mit sikerült elérniük az emberi jogok terén. Ezeket a beszámolókat azután megvizsgálták, így tényleges nyomást gyakoroltak az államokra annak érdekében, hogy betartsák a megállapodásokat.
Mi a helyzet manapság, hol tart ez a folyamat, és mi is az ombudsman funkciója egy államban?
– A kilencvenes évektől kezdve az emberi jogok területén már nem a megfogalmazások kerülnek a középpontba, hanem azok alkalmazása. A legnagyobb konfliktusok manapság abból erednek, hogy a polgárok kifejezik elégedetlenségüket az állammal szemben, mert az nem tartja tiszteletben a már meglévő jogaikat. Azelőtt minden államnak három fő hatalmi szerve volt: a végrehajtó, a törvényhozási és a igazságszolgáltatási szervezet. Megjelenik azonban a negyedik szerv is, és ez a hatalmat ellenőrzi: az ombudsman. Az ombudsman akkor lép közbe, amikor az állami intézmények nem az előírásokkal összhangban végzik munkájukat. Az ombudsman intézménye manapság 130 országban működik, és sokban hozzájárult az emberi jogok előremozdításához.
