Csütörtökön befejeződött a vajdasági statútum javaslatáról szóló vita a köztársasági parlamentben. Az elfogadásáig azonban továbbra is várni kell, még mindig nem múlott el a bizonytalanság, amely az egész vajdasági autonómiáról szóló folyamatot kíséri.
A vajdasági statútum kacskaringós útjáról Aleksandar Popovval, a Regionalizmusért Központ igazgatójával beszélgettünk.
Miért megy ilyen nehézkesen a statútum meghozatalának a folyamata?
– A történet az alkotmány meghozatalával kezdődött. Amikor az európai blokk – az LDP kivételével – ráállt arra, hogy összefogjon a többi parlamenti párttal, már nem sok jóra lehetett számítani. A képviselők az alkotmány szövegét csupán néhány órával az elfogadása előtt kapták kézhez, ezután két napig folyt a szavazás, amely során nyilvánvalóan voltak csalások is. Nem beszélve az alkotmány szövegéről, amelyet a radikálisok elvárásaihoz igazítottak, mert szükség volt a szavazataikra. Az új alkotmány lényege az lett volna, hogy a jövőben könnyebben lehessen megváltoztatni, de sajnos erről szó sincs. Megmaradt a Milošević által bevezetett centralizmus, és az alkotmányt nagyon nehéz megváltoztatni. A statútumot illetően az alkotmány 181. szakasza kimondja, hogy a tartományi parlament meghozza a statútumot, amely aztán a köztársasági parlament elé kerül megszavazásra, de sehol sem írja például azt, mi történik akkor, ha a köztársasági parlament nem fogadja el a statútumot abban a formában, ahogyan azt a tartományi szinten meghozták. Ez mindent elmond ennek a folyamatnak a komolyságáról. Az alkotmány ilyetén meghozatalát követően egy olyan önkényuralmi állapotba kerültünk, ahol a hatalmon lévő pártok politikai akaratától függ minden. Ha meg is ígérnek valamit, annak nem kell mindig úgy lennie. A hatalmon lévő koalíció nem tekintette kötelező érvényűnek sem az alkotmányt, sem a törvényt, hogy a statútumot és a hatásköri törvényt elfogadják még a múlt év végéig, arról nem is beszélve, hogy egy csomó olyan törvényt sem hoztak meg, amelyeket szintén az alkotmánnyal kellet volna összehangolni. Egy rendezetlen államban élünk, ahol az ország legfelsőbb jogi aktusát, az alkotmányt sem tartják tiszteletben.
Miért nem hozták meg a múlt év végéig a statútumot és a hatásköri törvényt?
– A tartományi parlament idejében elfogadta a statútumtervezetet, és volt elég idő arra, hogy az év végéig elfogadja azt a köztársasági parlament is. Nyilvánvaló, hogy a hatalmi koalíción belül egy csúnya játék kezdődött, amiért még ráfizetnek, de sajnos pillanatnyilag mi fizetünk rá, az ország lakosai. Érdekes, hogy csak akkor jutott valakinek eszébe Belgrádban, hogy az államiságra jellemző elemeket tartalmaz a vajdasági statútum, amikor már a tartományi parlament elfogadta azt.
Miért nem lehetett idejében összehangolni a statútum szövegét az alkotmánnyal, miért volt szükség erre a cirkuszra?
– Hihetetlen, hogy nem került sor például egy olyan megbeszélésre, amelyen ott lettek volna a tartományi és a köztársasági hatalmi koalíció képviselői, hogy egyeztessék a statútum szövegét, hogy közösen megállapítsák, mi az, ami állam- vagy alkotmányellenes, és mi az, ami elfogadható. Ezt ilyen szinten egy nap alatt el lehetett volna intézni. Mert ugyanazok képezik a hatalmat tartományi, mint köztársasági szinten. Boris Tadić szerb elnök háromszor is megszólalt statútum-ügyben, és egyszer azt találta mondani, hogy az eddigi folyamat a statútum nyilvános vitája volt. Ez persze nem igaz, nem nyilvános vitáról van szó, hanem alkotmányellenes időhúzásról. Továbbá, azt is mondta, hogy vannak olyanok is, akik Vajdaság autonómiáját az 1974-es szintre szeretnék visszaállítani, ami nem lehetséges. De kire gondolt Tadić? Amikor ki lett törölve a statútum szövegéből a „város” kifejezés, és a helyébe egy vessző került ( így lett a „főváros”-ból „fő, adminisztratív központ”), Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt vezetője kijelentette, hogy sikerült újra vereséget mérni az autonomista és szeparatista pártokra. Mármost ha tudjuk, hogy a régi autonomisták már nincsenek is játékban, a magát autonomistának valló Vajdasági Szociáldemokrata Liga pedig meglehetősen passzívan viselkedett, csak a hatalmon lévő demokraták és szocialisták maradnak. Egy skizofrén helyzet állt elő. Ez azt jelentené ezek szerint, hogy a koalíció mesterségesen gerjeszti a feszültséget, majd mint megmentő megtalálja a megoldást. Persze, ezzel a játékkal nagy szolgálatot tettek a népnemzeti koalíciónak, mert így ütőkártyákat adtak a kezükbe, amiket ők ki is használtak politikai pontszerzésre.
Végül is mire ment ki ez a játék, és mennyire jelentősek a statútum szövegében utólag eszközölt változtatások?
– Vannak olyan feltételezések, hogy a hatalmi koalíció egyes vajdasági politikusai népszerűségének csökkentését célozta mindez. A technikai változtatásokat illetően: nem kellett volna, hogy ezekre sor kerüljön, mert például azon a ponton is, ahol a nemzetközi szerződések megkötéséről volt szó, a szöveg úgy fogalmazott, hogy „az alkotmánnyal összhangban”. Tehát nem lehetett volna semmi olyat tenni, ami nem alkotmányos. Egyébként pedig a régiók közötti szerződések is valamiféleképpen nemzetközieknek számítanak majd. Azt akarom mindezzel mondani, hogy az egész cirkusz egy színlelt, szimbolikus síkon folyt.
Mennyiben jelent segítséget Vajdaság lakosainak az ilyen statútum, előrelépésnek tekinthető-e egyáltalán?
– Azt hiszem, hogy igen, mert az új statútum mégis valamiféleképpen európai régióként határozza meg Vajdaságot, és a tartomány több lehetőséget kap a regionális együttműködés terén, ami hozzájárulhat a gyorsabb fejlődéséhez. Sajnos, ez a cirkusz, amit a statútum körül teremtettek, a nyilvánosság körében ellenállást váltott ki az autonómiával kapcsolatban. Ez egyben azt is megmutatta, hogy a politikai elit Szerbiában – ha létezik egyáltalán ilyen – mennyire regionalizációellenes.
Miért félnek a regionalizációtól Szerbiában?
– Az igazi félelem abból fakad, hogy a végéhez közeledik a nagy rablások korszaka. Maradt még zsákmányolható vagyon, és ezt nem akarják megosztani a helyi szintű hatalmakkal, főleg az nincs ínyükre, hogy helyi szinten valaki ellenőrizze a folyamatokat.
Milyen gondot okozhat az ilyen politikai hozzáállás Vajdaság fejlődésének a jövőben?
– Ezt máris érzékelhetjük Tadić elnök úrnak a nemrég tett kijelentéséből, amikor is azt mondta, hogy Vajdaság aszimmetrikus autonómiája állandó feszültségeket kelt majd Szerbiában, mert az ország többi régiója is szeretné gyakorolni ezt a fajta önállóságot, ezért a vajdasági statútumot is ebben az irányban kell alakítani, nehogy nagy különbségek legyenek a régiók között. Itt azonban megfeledkeztek egy nagyon fontos tényezőről. Még ha egész Szerbiát is decentralizálnák, és a szerbiai régiók is megkapnák a jogaikat egyfajta autonómiára, akkor is csak aszimmetrikus fejlődést képzelhetünk el. Minden összetettebb állam aszimmetrikus, például Spanyolország, Olaszország, Németország és Nagy-Britannia is. Mivel ezek a szerbiai régiók még csak most keletkeznek, nincs olyan tradíciójuk, nincs olyan tapasztalatuk és kapacitásuk, mint Vajdaságnak. A régiók természetes fejlődése csak úgy képzelhető el, hogy az egyes régiók képessé válnak arra, hogy magasabb szintre lépjenek.
Mi történik akkor, ha más politikai erők kerülnek hatalomra Szerbiában, és el akarják törölni Vajdaság hatásköreit? Könnyen tehetik meg ezt?
– Itt érünk vissza a beszélgetésünk elejéhez, amikor az alkotmányról beszéltem, mint a legnagyobb probléma forrásáról. Az alkotmány ezt nem pontosítja. Tehát itt egy törvény határozza meg Vajdaság hatásköreit, e törvényt pedig a köztársasági parlamentben egyszerű többséggel szavazzák meg. A hatalmon lévő politikai erők jóakaratán múlik minden. Az alkotmány értelmében Vajdaságnak csupán arra van felhatalmazása, hogy saját címerét és zászlaját meghatározza.
Mennyi idő szükséges ahhoz, hogy eltöröljék Vajdaság hatásköreit?
– Ha meglesz hozzá a politikai akarat, ezt egy nap alatt megtehetik.
