Száz évvel ezelőtt valahogy úgy nézhetett ki Szabadka központja, mint most,amikor ismét egy hatalmas épület épül. Akkor, 1908 szeptemberében, a Városházát kezdték el építeni.
A város jelenlegi arculatát a XIX. század végén és a XX. század első éveiben nyerte el. Azok az épületek, amelyek most meghatározzák hangulatát - illetve amelyek miatt most az ide látogatók úgy tartják, Szabadka valóságos ékszerdoboz - ebben az időben épültek. A múlt lenyomatát őrzik ezek az épületek, azt a kort, amikor Szabadka elkezdett városiasodni. A feltörekvő Szabadka emlékei ezek pompás épületek.
A város két nagy építője: Mamuzsity Lázár és Bíró Károly polgármesterek voltak. Bíró Károly nevéhez fűződik a Városháza építése.
Akárcsak nemrégiben a Népszínház épületének rekonstrukciója körül, a Városháza felépítése kapcsán is összecsaptak az indulatok.
A Szabadka jelképévé vált épület ott épült fel, ahol a korábbi két városháza állt. Körülötte piactér volt. Miután elkészült a rendkívül korszerűnek számító pompás épület, Szabadka látképe teljesen megváltozott. A feljegyzések szerint Csáth Géza is azok közé tartozott, aki nem tudták elfogadni a szecessziós palotát. Amikor lord Lawrence-nek mutatta meg szülővárosa nevezetességét, a következőket mondta: „Ez lesz az új városi székházunk. Óriási lesz és modern stílusú, amit ízléses ember nem sajnálhat eléggé. A kis teret be fogja tölteni, és reá fog nehezedni a házakra körös-körül, mint egy hatalmas tyúk, amelyik szakajtón ül.”
Egy heves kritikus pedig 10 000 koronát ajánlott fel saját zsebéből, és toborozta az embereket, hogy akinek nem tettszik az új épület, szálljon be, és közös költségen bontsák le Szabadka csúfságát.
A Neven című lap cikkírója pedig a következőképpen sommázta véleményét: „ A Városházát úgy összecsapták, hogy ettől mindenki szégyenli magát.”
Kétségkívül nagy bátorság volt Bíró Károly polgármester és a városvezetés részéről, hogy utat engedtek a két építész, Jakab Dezső és Komor Marcell szecessziós elképzeléseinek. A neves építészek nemcsak a Városháza épületét tervezték meg, hanem belső díszítése is az ő munkájuk. A külső falak mintázata az épület belsejében visszaköszön a látogatóra. Harmónia, békesség és nyugalom sugárzik az egész épületről. A Városháza a művészet és a kisipar összehangolt egybefonódása, a Zsolnay-kerámiadíszek éppolyan míves munkával készültek, mint az ajtók, a bútorok vagy a falak díszítése.
A 11 szintes épületben annyi helyiség van, hogyha valaki az év minden napját egy másikban szeretné tölteni, egy év alatt egyet be sem tudna lakni. Alapterülete 5838 négyzetméter, hasznos területe megközelítőleg 16 000 négyzetméter. Az épület 105,8 méter hosszú és 55,56 méter széles A torony magassága 76 méter, a kilátó 45,5 méter magasan van.
Mindössze két év alatt építették fel Szabadka máig legcsodálatosabb épületét. A következő két évben a belső munkálatokat végezték.
A legjobb iparosokat kérték fel, hogy elvégezzék a belső famunkálatokat, hogy kifessék a falakat. A dísztermet a kor neves mestere, Róth Miksa üvegablakaival díszítették. A 16 vitrázssor közepén Ferenc József császár és Mária Terézia királynő képe áll, mellettük két apród. A legenda szerint a két apródot a vitrázskészítők a polgármester és a főispán lányáról mintázták. Amikor megnyílt a Városháza, s a látogatók felismerték a két hajadont, akkora skandalum volt, hogy senki sem törődött a csodaszép épülettel, csak azzal, hogy a két lány arcképe ott áll a díszterem közepén.
A Városháza túlélt egy császárságot, egy királyságot, két világháborút és jó néhány államot. Túlélték ezt a vitrázsok is, csak míg Szabadka legszebb palotája méltóságteljesen állt mindvégig sértetlenül, addig a vitrázsok a hatalomváltástól függően vándoroltak le a pincébe, meg vissza.
A trianoni békekötést követően az új szerb hatalom, amely ajándékba kapta ezt a területet, első dolga volt kiszedetni a az üvegablakokat. Levitték a pincébe őket. A díszterem mennyezetét díszítő magyar címereket pedig lefestették. A Délvidék visszafoglalása után a magyar hatalom visszahelyezte az üvegkirályokat. A második világháború végeztével a jugoszláv hatalom már nem csak kiszedette a vitrázsokat - okulva a korábbi eltávolításon - , hanem össze is törték őket. Az új városvezetés új vitrázsok készítését tervezte, de pénzhiány miatt ez az ötlet nem valósult meg. Szerencsére a zombori Stanisić - műhelyben megőrizték az eredeti üvegablakok rajzait, a belgrádi Interpublik cég pedig eredeti nagyságú fényképeket készített. Ez segített abban, hogy a hetvenes években vissza tudták állítani a műremekeket. De ekkor még nem láthatta a közönség őket, mert bedeszkázták az ablakokat, és egy függönnyel takarták el, hogy senkit se irritáljanak a magyar uralkodók. 1977-ben Josip Vrhovec látogatott el Szabadkára. Megmutatták neki a Városházát is, Bela Duranci művészettörténész mesélt neki róla. A politikus nagy figyelemmel hallgatta, majd megkérdezte, miért van ilyen sötét ebben a teremben, mi van a függöny mögött? Amikor Bela Duranci elmondta, hogy ott bizony a monarchia nagyjai vannak, a politikus a következőket válaszolta: „ Jaj annak a hatalomnak, amelyik az üvegkirályoktól fél”. Nem sokkal ezután kitakarták őket.
A szabadkai Városházát 1967-ben műemlékké nyilvánították, 1991-től pedig kiemelt jelentőségű műemlékként tartják számon.
