Az elmúlt év gazdasági, életszínvonali, pénzügyi és egyéb szempontból semmiképpen sem nevezhető sikeresnek. A hatalmi koalíció ugyan folyamatosan holmiféle sikerekről igyekezett meggyőzni a polgárokat, de – mint kiderült – hiábavaló volt minden ilyen irányú erőfeszítés, hiszen lehetetlen szőnyeg alá söpörni a megkerülhetetlen tényeket, miszerint Szerbiában csak a nyilvántartott munkanélküliek száma 735 000, jószerivel kereset nélkül dolgozik 130 000 ember, hétszázezren pedig reménytelen szegénységben élnek.
A kilátások sem rózsásak, hiszen már a statisztika sem képes elrejteni a tényt, hogy a második világháború óta soha nem volt kisebb a búzával bevetett terület, ami alapvetően meghatározza a mindennapi betevő mennyiségének idei alakulását.
Az állam nyakig adósságban úszik. Egy ilyen kis állam 32,75 milliárd dolláros tartozása előrevetíti az államcsőd rémét, s ha ehhez hozzáadjuk a 10 milliárd eurós köztartozást, nem igazán beszélhetünk fényes jövőről. Az ipari termelés 12, a kis- és nagykereskedelem szintén 12, az építőipari tevékenység 30, a kivitel pedig 22 százalékkal esett vissza.
Főhet tehát a fejük a most hatalmon levő politikusoknak, hiszen alig valamivel több, mint egy esztendő választ el bennünket a következő választásoktól. S érthető, hogy akik eddig igen jól érezték magukat a bársonyszékekben, nem szívesen engedik át másoknak – nevezetesen a jelenlegi ellenzéknek – ezeket a bútordarabokat.
Az elemzők véleménye azonban merőben eltér egymástól. Egyes szakemberek úgy értékelik, hogy a következő esztendő elég lesz ahhoz, hogy a Demokrata Párt és a köréje csoportosulók az idén látványos eredményeket mutassanak fel, s nyugodtan várhassák a legközelebbi voksolást. Jó egy év alatt pénzzé tehetnek még egy-két megmaradt állami vállalatot, s a befolyó milliárdok jelentős részével átmenetileg javíthatnak az emberek életszínvonalán, ezzel mintegy megőrizve saját szavazóbázisukat. Arról azonban álmodni sem szabad, hogy ez képezi majd a jövőbeni Kánaán alapját. Az ilyen irányú intézkedések hatása rövid ideg, nagyjából a választásokig fog tartani.
Az ellenzék felé hajló szakemberi vélemény a DP csúfos vereségét vetíti elő. Szerintük ugyanis a polgárok megértéssel és türelemmel viselték a világgazdasági válság Szerbiába begyűrűzött következményeit, de most már szeretnének valamennyivel jobban élni, s ha a mostani hatalom nem képes ezt megvalósítani, elsősorban a hozzávetőleg másfél millió, a pártok között ingadozó, szavazópolgár a radikalizmus felé fog hajlani, vagyis várható, hogy voksát a Szerb Haladó Pártra adja. Nikolićék táborát növelheti az eddig Koštunica Szerbiai Demokrata Pártjához „húzók“ egy része is, hiszen a legalizmusával kérkedő volt állam- és kormányfő körül megfagyott a politikai légkör, s aligha hihetik a karrieristák, hogy az ő ernyője alatt ismét közel kerülhetnek a hatalmi húsos fazékhoz. Más kiútjuk nem lévén, ismét kezükbe veszik a vándorbotot és igyekeznek kiszimatolni a majdani győztes párt kilétét. A saját érdekük és politikai meggyőződésük nyilvánvalóan az SZHP felé tereli őket.
A fentiek ismeretében nem kell azon csodálkozni, hogy a jelenlegi miniszterek egyik-másika sem táplál vérmes reményeket a legközelebbi választási győzelmüket illetően. Csupán a DP szóvivője hangoztatja lépten-nyomon a saját és pártjának kincstári optimizmusát, miszerint az eddigi szavazóbázisuk ezúttal is mellettünk fog maradni.
Ez a nagy derűlátás azonban felér egy rettegéssel.
